Láng Attila D. – megjelent könyvek, kötetek | Múzsák Könyvtára

A Föld születésének szó szerint földrengető eseményei lemezekre törték a kérget, ahogy egy kemény tojás héja törik szilánkokra, ha a falhoz csapod. A lemezek lassan úsznak a köpeny anyagán, mint jégtáblák a sarki tengeren. Több mint egy tucat van belőlük. Az a lemez például, amin Magyarország található, az Eurázsiai-lemez: ezen van Európa és Ázsia legnagyobb része. Határa a sarkvidéken kezdődik, végighúzódik az Atlanti-óceán feneke alatt, kettészeli Izlandot, aztán az óceán közepén keletnek fordul. Gibraltárnál belép a Földközi-tengerbe, Szicíliát délről megkerüli, levágja Görögország déli részét, keresztülhalad Törökországon, a Kaukázuson, majd a nagy hegyvidékek vonalát követve végigmegy a Himaláján, aztán élesen délnek kanyarodik. Megkerüli egész Délkelet-Ázsiát, Malajzia és Indonézia nagy részét, visszafordul északnak, elhalad a Fülöp-szigetek és Japán mellett, majd Szibéria keleti tájait lenyisszantva visszatér a sarkvidékre.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember – minden jóravaló mese így kezdődik. De azután a legtöbb mese olyan dolgokat mesél el, amik igazából nem történtek meg. Így kezdődik ez a történet is, meseszerűen, egy emberrel, aki volt egyszer, de igazából ám, és csakugyan azt tette, ami itt majd le lesz írva. Mégse mese akkor? De hiszen olyan, mint egy mese. Vannak benne sárkányok és űrhajósok, van benne városokra támadó hatalmas szörnyeteg, vannak kocsit vezető állatok és veszélybe került sarkkutatók. Olyan, mint egy óriási mesegyűjtemény, amiben minden mese megtalálható, amit valaha összehordtak. De mind egy szálig színigaz.
Néha vannak ilyen igaz mesék. A dudormese ilyen mese. Egy szép napon egy tengerparti szikla félrebillent a homokból, s ennek következtében az egész világ megtanult egy szót dánul. Így történt – nem olyan, mint egy mese?

Egy gyerekrajzból indulva – kis ismertető a növényekről, állatokról, a Földről, az égboltról, a Napról. Sok képpel.

Ismeretterjesztő művecske a világegyetem, az élet, az emberiség létrejöttéről, saját festményeimmel.

Ezt a kisregényt igazából 2000-ben írtam – de nem fejeztem be, félretettem, el is feledkeztem róla. Most elővettem újra, és befejeztem. Nem hagyhattam magára azt a három gyereket az űrben, akik elmentek segítséget hozni a pandorai bázisnak.

Irodalmi pályakezdésem harmincadik évfordulójára adtam ki ezt a kötetet, amely novelláimat és blogom válogatott, rendezett anyagát tartalmazza, összesen mintegy ezerháromszáz írást.

Négy regényt tartalmaz ez a könyv. Az Urania, a Hyperion, az Auwelia és a Saurus összesen 158 ezer szóban meséli el Jane Carson kalandjait két nyáron át az apja hajóján, a hatalmas Urania utasszállító csillaghajón, amit egyik katasztrófa ér a másik után. És a kapitány tizennégy-tizenöt éves lányára hárul a feladat, hogy megoldja a problémákat és megmentse az embereket.
Ez amolyan régimódi science fiction, ahol nem ellenséggel kell harcolni, hanem a fizika törvényeivel és a műszaki lehetőségekkel, és a cél az emberek biztonságba helyezése. Őszintén bevallva tele van következetlenségekkel, valójában annyira át kellene szerkeszteni, hogy az felér egy újraírással. De erre nem tudok vállalkozni. Történetesen ez a négy legnépszerűbb regényeim közé tartozik.

Kisregényemben életem két fontos eseménye találkozik. A regény alaptémáját egy nálunk is vetített csehszlovák tévésorozat, a Mindenki tanköteles ihlette, pontosabban annak egy olyan mellékszála, ami nincs a sorozatban, én találtam ki. A regény azonban nem ennek a tévésorozatnak a forgatásáról szól, hanem két, illetve négy olyan kislány életéből mutat be egy darabkát, akiket szintén én találtam ki. De van még egy kislány, aki nagyon is valóságos. Neki írtam ezt a könyvet.

Két kisregény egy kötetben. Tudjuk, hogy vannak emberek, akik érzik a szeizmikus mozgásokat, érzékenyek a földrengésre, vulkánkitörésre. De nem sokan vannak, akik képesek kommunikálni egy heggyel. Az Angari (12 ezer szó) és a Mira (23 ezer szó) két ilyen történetet mesél el, két kislányról, akiknek van egy közös vonásuk.

Kicsiny, tizenötezer szavas kisregényem egy kislány és egy férfi barátságáról szól egy nyáron Rīga óvárosában. Egy dalverseny, néhány dal. Egy elveszett szerelem – és egy másik. És egy segítőkész kiskutya.

Ez a húszezer szavas kisregény nem egészen regény és nem egészen az élet. Valahol a kettő között. Egy kislány, akit nagy veszteségek értek, megtalálja vigaszát a szerelemben. Csakhogy nem minden az, aminek látszik, és nem mindenki érdemli meg a szerelmet. A probléma, amivel Gabrielle-nek meg kell küzdenie, már előfordult és még elő is fog fordulni milliószor a történelemben. Csak remélhetjük, hogy a végén minden jóra fordul.

Kisregényem egy mély barátságról szól, és egy kilátástalan helyzetről, amiben nem találnak megoldást. Hogy is tudnának? Az egyikük gyerek, a másik ló.

Hétezer szavas művecském az első és ez idáig az egyetlen eset, hogy meseregényt írtam. Gabinak – Gabiról, akihez beesik a Télapó egyik manója.

Tizenháromezer szavas kisregényem A két Lotti új feldolgozása, modern változatban, a saját elgondolásom szerint. Stílusa, amit én „feszített víztükrűnek” nevezek, többeknek nem tetszett, de én szeretem.

Ez a regény nem könnyű olvasmány. Ifjúsági sci-fi, de akadtak már, akik nem tudták követni a történet csavarjait. Pedig Sara Royce megmondta: az időutazás színtiszta természettudomány. Ő csak tudja. Ő találta fel az időgépet, és családjával együtt egy sereg Nobel-díjra érdemes. Csakhogy nem kaphatják meg, amíg helyre nem állítják a kisiklott történelmet.

Első regényem egy lány nyomozását meséli el egy soha nem ismert apa után.