Múzsák Könyvtára

Egy autó csúszkált jobbra-balra este, ahogy hazafelé sietett. A hó már lassan térdig ért, és mivel Szenteste volt, a hókotrók sem jártak ilyen későn. Sötét volt a keskeny úton, és szakadt a hó.

– Walter, mondtam neked, ne menjünk el otthonról Szenteste! – szólt mérgesen Margaret, miközben kapaszkodott.

– Ugyan már, drágám, ez csak egy kis vihar. Hamarosan hazaérünk – felelte Walter, miközben próbálta az autót az úton tartani. A fenyőfákat az út szélén egyszer jobbról, egyszer balról lehetett látni.

– A gyerek otthon van, Walter! Rá nem gondolsz?

– Pontosan ezért van otthon! Minek fizetem a dadát? Hagyd, hogy vezessek, figyelnem kell!

Ebben a pillanatban a sűrű hóesésben egy szarvas jelent meg az út közepén. Walter túl későn vette észre, hirtelen rántotta el a kormányt. Margaret sikított, és az autó pörögni kezdett, míg végül az árok alján, fejjel lefelé, mozdulatlanul megállt.

Eközben a kisfiuk, aki alig múlt hatéves, otthon várta Anyut és Aput. A karácsonyfa gyönyörűen ragyogott, és a fiatal dada forró csokoládét vitt neki mosolyogva.

– Tessék, Olivér, itt a forró csoki. Ne aggódj, biztosan mindjárt hazaérnek!

Olivér pizsamában az ablakhoz futott, elhúzta a függönyt, és az ítéletidőt figyelte. Szemei könnybe lábadtak.

– Ugyan már, Olivér, gyere, addig kibontunk egy ajándékot, jó?

– Már itthon kellene lenniük! Anyu megígérte!

Ebben a pillanatban megszólalt a telefon, és a dada felvette.

– Tessék?

– Jackson seriff vagyok. Sajnos rossz hírem van. Nagyon súlyos baleset történt a Brenn házaspárral. A mentők már úton vannak. Azonnal küldök egy járőrkocsit, ami elviszi magukat mindkettőjüket a fiú keresztszüleihez. Húsz percen belül ott lesz.

– Nagyon köszönöm, igyekszünk – felelte a dada, majd lerakta a telefont, és Olivérre nézett.

– Gyerünk, Olivér, ma este máshol lesz a karácsony.

– Apu meg Anyu? Mikor jönnek haza? Hová megyünk?

– Keresztanyukádhoz ma estére, jó?

– De akkor a Jézuska nem fog megtalálni! Meg Apu sem! – kezdett sírni Olivér.

– Gyerünk, siess! – sürgette a dada.

A seriff eközben értesítette a keresztszülőket, a mentő pedig lassan elindult a kórház felé. A rendőrautó is megérkezett, Olivér és a dada beszálltak az autóba hátul.

– Rendőrbácsi, hol van Anya? – kérdezte Olivér.

– Ne aggódj, kisfiam, minden rendben lesz – felelte a rendőr nyugtatóan, majd elindultak a nagy viharban, lassan haladva a cél felé.

A keresztanya már látta a rendőrautó fényeit, és azonnal kiment az ajtóba. A szél nagyon erős és hideg volt.

– Na most, amilyen gyorsan csak lehet, bemegyünk, rendben? – mosolygott a rendőr a fiúra. – Indulás!

Nagy nehezen felmentek a lépcsőn, besiettek az ajtón.

– Gyorsan a tűz mellé, siessetek! – mondta a keresztanya, és becsukta az ajtót.

– Asszonyom, beszélhetnénk négyszemközt?

– Természetesen, jöjjön a konyhába.

A keresztanya Olivérhez fordult:

– Melegedjetek, csinálok teát, rögtön jövök, fiam.

A rendőrrel együtt eltűnt a konyhában. Ott a seriff mindent elmesélt.

– Most kórházban vannak, válságos az állapotuk. Nagyon sajnálom, hogy pont Szenteste történt mindez. Sajnos mennem kell tovább. Itt van a seriff és a kórház száma. Tényleg sajnálom.

Azzal elindult a kijárat felé, de az ajtóban megállt.

– Olivér, minden rendben lesz. Ma jön a Jézuska.

Próbált mosolyogni, de Olivér csak a szőnyeget bámulta.

– Hát akkor én megyek is. Kellemes pihenést, jó éjszakát – mondta, és távozott.

A keresztanya visszament Olivérhez, leült mellé.

– Nagy karácsonyfa van a nappaliban, Olivér, és kész a vacsora is – mondta, miközben felemelte a kisfiú állát. – De hiszen te sírsz, kisfiam. Mi a baj?

– Hallottam mindent… a telefonban – suttogta Olivér, majd elsírta magát.

– Olivér, nem lesz baj. Figyelj, mit szólnál, ha most megvacsoráznánk, aztán kibontanánk egy-két ajándékot? Hamarosan éjfél, és jön a Jézuska.

– Tudod mit? Amíg tálalunk, ülj csak ide a fa alá – mosolygott a keresztanya. – Nézd, milyen szép, nagy, csillog-villog! Ezt addig kinyithatod – mondta, és egy ajándékot tett elé.

Ezután megpuszilta Olivért, és otthagyta a karácsonyfa alatt.

A kórházban:

– Doktor úr, hogy vannak? – kérdezte idegesen a seriff.

– Válságos az állapotuk, uram. Itt már csak a csoda segíthet. Mindent megtettünk, higgyék el. Ma Szenteste van. Nem tehetünk mást, csak imádkozhatunk – felelte az orvos szomorúan.

Eközben Jézuska repült a fák felett, fényes, pici csillag alakjában. Éjfél közeledett. Egy ház mellett, mikor elszállt, megfordult, és benézett az ablakon. Olivért látta, ahogy szomorúan ült a fa alatt.

Jézuska láthatatlanná vált, lassan átszállt az ablakon, majd körbe lebegett a kisfiú feje fölött.

– Anyu… Apu… – sóhajtotta Olivér.

Ebben a pillanatban Jézuska megmutatta magát neki.

– Ne sírj, kisfiú! – szólalt meg mellette.

Olivér felkapta a fejét, és meglátta a fényt.

– Tudod, ki vagyok én, Olivér?

– A… Jézuska?

– Igen.

– Hoztál ajándékot?

– Hoztam. Tudod, mi van ma este?

– Igen! – bólogatott Olivér.

A fény eltűnt. A kisfiút belső késztetés ragadta magával: a kabátjáért futott, és kiszaladt az ajtón a hóviharba, egyenesen a kórház felé.

A keresztanya éppen tálalt volna.

– Olivér? – nézett körbe. A dada az ajtóhoz rohant.

– Asszonyom, jöjjön gyorsan! A gyerek eltűnt!

– Uramisten! Hívom a seriffet!

Tizenöt percen belül megérkezett.

– Mi történt?

– Eltűnt! A kórház felé indult!

A seriff azonnal elindult. Egy kilométer után meglátta a fiút, ahogy didergőn gyalogolt.

– Te szent ég! – kiáltotta, és megállt. Felkapta Olivért, betette a kocsiba.

– Mi jutott az eszedbe, kölyök? Elviszlek a kórházba!

– Anyu… Apu… Jézuska… – motyogta Olivér.

A seriff sietett. Amikor a kórházhoz értek, a karjában vitte be a fiút.

– Az utolsó pillanatban hozta! – mondta az orvos, majd a nővérnek szólt: – Kísérje be a szüleihez!

Olivér leült anyja ágya szélére, és a kezére hajtotta a fejét. A monitor csipogása lassult, majd elnémult.

– Szívleállás! – kiáltotta az ápoló.

A harc elkezdődött.

Ebben a pillanatban Olivér meglátott egy pici fényt a plafon felett. A fény halkan szólt hozzá:

– Hinned kell, Olivér. Hinned kell.

Az orvosok lassan feladták volna.

– Vigyék ki a fiút! – mondta az orvos.

Olivér zokogni kezdett, de ahogy elindultak volna vele kifelé, a monitor újra pittyegni kezdett.

– Uramisten! Stabil! – kiáltotta az orvos.

Olivér kiszabadult, visszafutott a szobába.

Walter és Margaret lassan kinyitották a szemüket.

– Jaj, kicsim! – suttogta Margaret.

– Boldog karácsonyt, Olivér! – mondta Walter, ahogy megfogta fia kezét.

Mindhárman egymáshoz bújtak.

Olivérnek ez volt élete legboldogabb karácsonya.
Nemcsak azért, mert visszakapta a szüleit, hanem mert rájött:

Anyu és Apu nélkül nincs karácsony.