Legszebb Karácsonyom

Karácsony délután nagymamám ölében ültem. Sürgött-forgott az egész család. Apu almát vágott fel, hogy mindenkinek jusson egy szelet az asztalnál, diót és mézet készített mellé. A családi összetartozás jele – magyarázta a nagymamám. Anyu terítette az asztalt, halászlé és mákos guba illatozott a konyhából. Mindenkinek mosoly volt az arcán. A fenyőfa teljes pompájában állt a szobában.
Nagymamámra néztem.
– Mama, a Jézuskára várunk, ugye? Hoz majd ajándékot is?
Nagymamám megsimogatott az ölében, körülnézett, elmosolyodott.
– Rá várunk. Ajándékot meg már hozott. Nézd körül, mindenki nevet, boldog, mert együtt vagyunk. Ettől jobb és szebb nem kell.

Elhallgattunk. Majd egy kis idő után apu eloltotta a lámpát, csak a karácsonyfa gyertyái világították be a szobát. Mindenki felkelt, és együtt énekelni kezdtünk:
„Menyből az angyal lejött hozzátok,
pásztorok, pásztorok...”

Az egész szobát átlengte a szeretet, a nyugalom, a boldogság.
Majd nagymamám lehajolt hozzám.
– Ez az ajándéka Jézusnak, hogy együtt vagyunk. De azért kukucskálj be reggel a karácsonyfa alá is.

Már több mint 40 éve volt ez a karácsonyeste, de akkor értettem meg: a hit, a remény, az öröm és a szeretet a legnagyobb ajándék Karácsonykor. Bár újra leülhetnék nagymamám ölébe, és újra átélhetném azt a késő délutánt és estét. Gyermekemnek átadtam nagymamám gondolatait, így részben minden évben megismétlődik az a gyerekkori Karácsonyom.