Hogy lett Máthé Roszkából, Rose Logan Morzsák
Rose Logan
2. rész
Egyébként ki az, aki a kiskorára kristálytisztán emlékezik vissza, hiszen akkor még mindenki kisgyermekként kezdi az életét. Igazából valahogy el kellett kezdenem. A fényképek útmutatót adnak a kezdetekről, és szüleink kedves elmondása az alap. Jómagam is innen táplálkoztam.
Visszakanyarodom arra, hogy jöttek a bentlakásos iskolák, ahol sorstársaimmal együtt tanulhattam. Budapesten, a Mexikói úton jártam általános iskolába. Azután, ha jól emlékszem, jött a Marczibányi téri szakmunkásképző iskola. Nagyon jó volt ott, az első szerelem megtapasztalása – akkor még nem volt nagy szám –, de mindig meg tudtam magamat védeni.
Visszamegyek egy kicsit a gyerekkorba, eszembe jutott egy momentum. Csendes voltam, anyukám mindig mondta: rázzam meg magam, mert így örökké félni fogok az emberektől, és el fognak taposni. Köszönöm, anya! Nem szerette az ember lánya, ha a szülei folyton, úgymond, „papoltak” neki, mostanra visszagondolva milyen jó, hogy mondták – csak tanácsok voltak.
Ilyen volt a kamaszkor, mindenki átesik rajta. Olyan fura életet éltem egy közösségben, ahol azonos sorsú társakkal tanultam, olyan felhőtlen, még olyan gyermeki minden. De aztán vége lett az iskolának.
Egyébként ki az, aki a kiskorára kristálytisztán emlékezik vissza, hiszen akkor még mindenki kisgyermekként kezdi az életét. Igazából valahogy el kellett kezdenem. A fényképek útmutatót adnak a kezdetekről, és szüleink kedves elmondása az alap. Jómagam is innen táplálkoztam.
Visszakanyarodom arra, hogy jöttek a bentlakásos iskolák, ahol sorstársaimmal együtt tanulhattam. Budapesten, a Mexikói úton jártam általános iskolába. Azután, ha jól emlékszem, jött a Marczibányi téri szakmunkásképző iskola. Nagyon jó volt ott, az első szerelem megtapasztalása – akkor még nem volt nagy szám –, de mindig meg tudtam magamat védeni.
Visszamegyek egy kicsit a gyerekkorba, eszembe jutott egy momentum. Csendes voltam, anyukám mindig mondta: rázzam meg magam, mert így örökké félni fogok az emberektől, és el fognak taposni. Köszönöm, anya! Nem szerette az ember lánya, ha a szülei folyton, úgymond, „papoltak” neki, mostanra visszagondolva milyen jó, hogy mondták – csak tanácsok voltak.
Ilyen volt a kamaszkor, mindenki átesik rajta. Olyan fura életet éltem egy közösségben, ahol azonos sorsú társakkal tanultam, olyan felhőtlen, még olyan gyermeki minden. De aztán vége lett az iskolának.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!