Örökség

Papíron árnyék, csendje kemény,
Sárguló lapok közt zúg a remény,
Az Idő harap, a múlt porlik,
De a szó marad, s a szó ordít.

Ó, bús világ! Te vakon élsz,
S kiáltanék, de elnémít az ész,
Mert tudom jól, jön majd az óra,
Mikor a hangom semmibe szórja.

De lesz még, ki olvassa jelem,
Ki ujját futtatja poros kövön,
S egy félbetört mondat nyomában
Lelkem új tűzként köszön.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!