Amikor elmegyek

Nem tudom miért, de most azt érzem, itt a vége,
nem lesz már sok minden, elfogy létem reggele.
Elvékonyodtam, mint egy sokat használt anyag,
adnék én még mindig, s nem érdekel, mi marad.

Elfáradtam, vajon látod-e, ha szemembe nézel?
Vagy csak azt hiszed, a világba csak te létezel?
Nem számít, miként tekintesz rám, már nem fáj,
nem várok senkitől semmit, az utam végére jár.

Ritkán, ha kérdezik, miként vagyok, nem felelek,
akarnék, de olyan ritka, s már úgy érzem, elveszek.
Ez a rohanó világ engem kis darabokra szaggat,
Hogy döntsem el, ki az, akinek a szívem adhat?

Amikor elmegyek, nekem már könnyebb lesz,
nem nyomja a lelkem a teher, mit te még cipelsz.
S mikor eleged van, rám pakolod, hordjam én,
így viszek sokszor hegyeket a lelkem peremén.

Amikor elmegyek, talán gondolsz egyszer rám,
eszedbe jut egy emlék, hiányzom kicsit talán.
De aztán az élet szalad is tovább nélkülem,
nincs, mitől maradandó lehetne az én nevem.

Igyekeztem jónak lenni, de vétettem hibákat,
a lelkem remélem, még az életben megbocsáthat,
bár ha belegondolok, a legtöbbet magam ellen tettem,
így majd szeretnek, hazudtam magamnak, ezt elhittem.

Remélem, meghalok, már minden nap kínkeserves háború,
élnék, de így? Nekem miért nem juthat soha egy kis jó?
Vagy sok, de már nem érdekel, csak essek túl rajta gyorsan,
mennék, mert az életem mindenhogyan csak elrontottam.

Szeretek sok mindenkit, nem akarom, hogy lássátok,
ahogy lelkem megtörik, s a pokolban utolér az átok.
Nem akarok senkinek fájdalmat okozni, miért nekem kell?
Érzem, hogy szívemből az élet, mint a vér lassan tűnik el.

Kérlek, ne haragudjatok rám, sokáig harcoltam a démonokkal,
már nagyon elfáradtam, mert nem töltődöm fel semmi jóval.
Adni, csak adni, ez az, amit tőlem akartok, de kifogyott a készlet,
elmegyek, s amikor eszedbe jutok, ne szánj, csak élvezd az életet.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.