Belép a fény

Ünnepelni kellene,
de lelkem repedésein
lassan kiszivárog,
belém hasít
egy emlékekkel bélelt fájdalom.

Nem hirtelen jött.
Bennem élt.
Ismeri minden hallgatásomat,
mindazt,
amit én sem tudok
magamról.

Sokáig ellöktem volna,
de ami makacsul marad,
egyszer csak
részemmé válik.
Belőlem nő,
súlyt kap,
nevemen szólít.

Magamba zárom.
Átölelem.
Nem merem már gyűlölni.
Ő az enyém.

A múlt meredek lépcsőjén
együtt kapaszkodunk,
lépéseink alatt
recseg az idő.
Minden fok
egy el nem mondott mondat,
egy meg nem történt búcsú.

A fény közeledik.
Nem gyógyít,
nem ígér felejtést,
csak belép
szívünk szűk,
kanyargó
labirintusába,

és átírja azt,
amit az idő
nem tudott.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.