Emlékezés

Sebesen zúgó patakok,
emlékét hozza a Maros,
sárga fövenyen megpihenve, 
Tisza vizével lomhán elegyedve. 

Sudár fenyők illatát hozza a szél,
csendesülve, amint Szegedre ér,
úgy érzem Erdély vele nekem üzen,
s ilyenkor gyerekkoromra emlékezem. 

Leülök a parton egy nagy kőre,
sziklacsúcs-óriások emlékére,
hallgatom a vízi tündérek meséjét,
s elmerengek őseim regéjén.

Egy-egy könnyet is elmorzsolok,
nem láthatták felnőtt fejjel hol lakom,
már költözésem előtt eltávozott sokuk,
nem vár már csak porladó csontjuk. 

Itt ha kimegyek a temetőbe,
fogadott családom őseihez,
az enyéim is eszembe jutnak,
nem törölheti senki ki a múltat.

Gomba, hecserli és galagonya,
mit akkor szedtünk a szatyorba,
most piros bogyók, koszorúdíszek,
gyertyalángban imbolygó lélekfények.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.