A fűszer nem főétel

Én nem a főételt keresem.
A fűszert akarom.
Nem azt, ami jól lakat,
hanem azt, ami megmarad a szádban.
Amit nem lehet kivonni, csak elviselni.
Amitől valaki vagy kiköp, vagy emlékezik.
A főétel biztonságos.
Megtervezett.
Mindenki számára érthető.
A fűszer viszont kockázat.
Nem mindenkinek való,
és nem mindenki meri használni.
A fűszer az, ami nem simul.
Ami csíp, mar, éget.
Ami mögött tapasztalat van, nem recept.
Nem tanultad – átélted.
A főétel azt mondja: rendben vagyok.
A fűszer bevallja: elrontottam már.
És túléltem.
Engem nem érdekel az, amit szépen lehet mondani magadról.
Az érdekel, amit csak akkor mersz kimondani,
amikor nem akarsz tetszeni.
Amikor nincs közönség,
csak csend – és te benne.
A hibáid nem zavarnak.
Az zavarna, ha nem lennének.
Mert akkor gyanús lennél.
A tökéletes ember nem mély – csak üres.
A fűszer a törésvonal.
Ott kezdődik az íz.
Ott válik el az, aki élt,
attól, aki csak végrehajtott.
A világ a főételeket szereti.
Porciózhatókat.
Címkézhetőket.
Ami túl erős, azt hígítja.
Ami túl saját, azt lecsiszolja.
Nem gonoszságból – hatékonyságból.
Én nem akarok hatékony lenni veled.
Valódi akarok lenni.
A fűszer az, amikor nem tudod,
jól döntöttél-e –
de tudod, hogy a tiéd volt a döntés.
Amikor nem magyarázod,
csak vállalod.
Nem érdekel a hibátlan történeted.
A repedések érdekelnek.
Az elrontott mondatok.
A rossz válaszok,
amelyek után már nem lettél ugyanaz.
Ess el mellettem.
Ne szépíts.
Ne optimalizálj.
Ne kérj bocsánatot azért,
aki lettél.
Én nem a főételt keresem.
A fűszert akarom.
Mert az íz nem hazudik.
És ami ízetlen,
az előbb-utóbb felejthető.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.