Vers elemzés – szótagszám és rímséma
Ezen az oldalon elemezheted
Antal Izsó „Magány”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
Strófa 1
Rímséma:
ABAACDEFGHHDEIEEJ
1
Az ajtó sokáig sarkig kitárva, nyitva állt.
2
Aztán jött egy nap, egy csapódás,
3
az ajtó bezárult, és úgy maradt.
4
Sok minden kint maradt.
5
Bent, magamra maradtam.
6
A fény kiszorult,
7
sötét lett,
8
magány vett körül.
9
Féltem, megijedtem.
10
Rám szakad bántóan.
11
Most is sötét van.
12
Bénító ez a szomorú,
13
feketeség.
14
Hiányzik a fény.
15
Mohón innám, ha tudnék,
16
ha volna belőle,
17
minek híján szomjas maradok,
Strófa 2
Rímséma:
A
1
csak levegő után kapkodok,
Strófa 3
Rímséma:
ABCBBDEFEACBFBEGGCDFEEDHIAFFCBBJJABAEEBGKKKEHFGBGAGBLEEGHMGNOAACLDAC
1
mint partra vetett hal tátogok.
2
Vészesen kiszáradt már torkom,
3
levegőm is tán fogytán.
4
Fuldoklom.
5
Innen ki kell szabadulnom!
6
Hogy e helyzetet túléljem,
7
szükségem van levegőre s fényre,
8
néhány kortyra, mindenképpen.
9
A külső zajok is megszűntek,
10
a puszta falak közt csupán a csend kong,
11
fáradtan, némán.
12
Figyelek, nézek, de csak a semmit látom,
13
vak lettem itt a sötétben,
14
de én a fényre vágyom.
15
És, hogy elérjem, érte, feléje futnék, rohannék,
16
de folyton falak állnak utamba,
17
s most egyedül maradtam bezárva
18
e magam teremtette világban,
19
saját magam foglya lettem.
20
Rab vagyok, egyedüli elzárt börtönömben.
21
Az egyedülléttől szenvedek, társ nélkül elveszek,
22
de mást közelembe mégsem engedek.
23
Miközben keresem, azt kérdem,
24
vajon hol van, hol találom meg őt,
25
az engem megértőt, az azonos lelkületűt,
26
a hozzám valót?
27
Kutatom, keresem szüntelen,
28
de csak tapogatózom vaktában a sötétben.
29
Valamit megragadtam, valamit tartok markomban,
30
s mikor azt újra kitárom,
31
benne csak a semmit szorítom.
32
Kiutat keresek, menekülnék e rideg világból,
33
szabadulnék szorító béklyójából.
34
Még él a remény, hogy a fényt, a szabadságot
35
és társam megtalálom.
36
Feladni nem szabad, hangosan kiáltok,
37
hol vagytok, merre találak titeket,
38
kikre szükségem van idebent?
39
Hangom még nem elég erős, tudom,
40
szavaim a vastag falak még felfogják,
41
elnyelik.
42
Szólni már kevés, ordítani kell, kiáltani,
43
ha célomat el akarom érni,
44
ezért hát most nagy levegőt veszek,
45
torkom megköszörülöm, felkészülök,
46
s egy nagyot kiáltok, hogy szavam elég erős legyen,
47
képes arra, hogy áttörje a vastag falakat,
48
és messzire vigye a szél kiáltásom,
49
hogy kívül mindenütt meghallják!
50
Tudom, hogy harcom nem lesz hiábavaló,
51
és bezárt ajtóm majd búcsút intve a magánynak,
52
a végén úgyis újra kitárhatom, és elmondhatom,
53
mit kerestem, megtaláltam.
54
Ha mégsem ez nem sikerülne, elvesznék,
55
s akkor feladnám a további küzdelmet,
56
s itt halnék meg e sivár négy fal közé bezárva.
57
De ha mégis eljő az az idő,
58
mikor az ajtó majd újra kitárul,
59
akkor az áhított fény ismét beárad szobámba,
60
elborít mindent, és belül a fényözön
61
lesz honos ismét az úr,
62
felváltva azt az állapotot,
63
mikor bent csupán a csend kongott
64
üresen, a néma falak között árván.
65
És ekkor elmondhatnám,
66
hogy igen, ez a győzelem,
67
nem csupán álom, de létező s való.
68
Nézzétek, lám, bezárt ajtó újra nyitva van!