Récééknél

Gyakori az árhullám
a folyó ezen szakaszán.
A tavaszi olvadás nagy
víztömeget sodor át.
Meg-megrémiszti a
víz apró élővilágát.

Kacsamama tojásait
derékig vízben álló
nyárfa odvába rakta.
Félti, jól be is takarta.

Hömpölygött a vízáradat,
repedtek a tojáshéjak.
Bújtak elő a kicsik,
mint a sötét siserahad.

– A következő áradatnál
már ti is vízre szálltok!
Együtt fedezzük majd fel
a titkos vízivilágot!

Apró, ügyes szökkenéssel
lejtenek a habok közé.
Egymás után sorakozva,
mint megannyi katona.

Mindig akad kakukktojás,
ki nem bírja a csobbanást.
Félelem ül a szárnyában,
anyáért kiált, hogy hallja.

– Gyere értem kérlek!
Nagyon, borzasztóan félek!
Mi lesz, ha visz az áradat,
s többé téged nem láthatlak?

– Én már azt megterveztem,
nem lesz bajod neked sem.
A nagy víz ugyan átölel,
de én nem hagylak soha el!

Az anya tovább oktatja:
– A nagy baj akkor lett volna,
ha a vízágy hiányozna.

Ölelő szárnyát kinyújtva,
belecsusszant a kiskacsa.
Innen boldog biztonságban
kezdődhetett az új élet
a tőkés réce családban.