Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 22:11
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 38
• Olvasási idő: ~3 perc
Hol volt, hol nem volt, volt egy Boldog világ, hol az emberek nem ismerték gonoszságot. Náluk nem létezett, csak a szeretet. Gyönyörű helyen éltek, a fák pompáztak, a virágok illatoztak, az emberek mosolyogtak. Takaros házikókban éltek, a virágok pompáztak az ablak alatt, és illatuk bejárta házakat. Az emberek tették- vették dolgaikat, a gyerekek játszottak, kergették a színes pillangókat, labdáztak, és énekeltek. Távol a Boldog világtól, egy hegy tetején élt egy kővárban Zelda, a gonosz boszorkány. Több ezeréves volt, és nagyon csúnya. A háta görnyedt, púpos, arca rücskös és szemölcsös, az orra nagy és hegyes. Haja ritka és szürke színű volt. Egy nagy vörös kendő volt mindig a fején. Járta a világokat és mindenkinek csak ártott, rávette az embereket, hogy másokat bántsanak, elültette a gonoszságot az emberek szívébe. Hiszen ő velejéig romlott volt. A kedvenc szórakozása az volt, hogy békává varázsolta az embereket, vagy kővé. Történt egy nap, hogy rátalált a Boldog világra. Fel is kiáltott örömében:
– Ez az! Itt mennyi boldog ember van, na nem sokáig! Kiélvezhetem a gonoszságomat! Megrontom mindegyiket! - kacagott gúnyosan Zelda, a boszi.
Volt egy macskája, mindenhová magával vitte, hozzá beszélt állandóan. Kihez is beszélt volna? Nem volt senkije. A macska fekete színű volt és nagyon sunyi, ráadásul jó kövér, mert Zelda mindig tömte étellel. Lusta volt, mindig csak feküdt. Turbó volt a neve, ami pont az ellenkezője volt annak amilyen a macska volt. Turbó imádta Zeldát, és Zelda is őt. Eljött az este, Zelda elővette a seprűjét, szólt Turbónak, hogy indulás, és hopp már Turbóval a hátán repültek is a boldog világba. Zelda már alig várta, hogy újra bánthassa az embereket, jókat kacagott és visongatott repülés közben. Berepült egy házba és odaállt az egyik ember ágya mellé és elmondta a varázsigét.
Tovább olvasom…
Írta:
Gáll Zoltán
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 19:34
• Téma: Lélekgyógyító
• Olvasás: 34
• Olvasási idő: ~4 perc
Az őszi eső finoman dobolt az ablaküvegen, mintha apró ujjak játszanának hangtalan zenét. A szobában lágy, borostyánfény derengett az asztali lámpa alatt; a levegőben papír és tea illata lebegett. A padlón egy kisfiú ült: Haru. Szemei barnán csillogtak, de ma fáradtabban, mint máskor; arcán halvány pír égett, kezében pedig remegve szorította a színes papírlapot. Körülötte madarak sokasága hevert: néhány szépen sikerült, mások megtörve, gyűrötten, mintha maguk is elfáradtak volna a reményben.
Próbálta újra és újra, de a hajtások csálék lettek, a szárnyak bizonytalanok.
– Nem tudom megcsinálni… – suttogta, és könny gyűlt a szemébe.
Anyja figyelte egy pillanatig, majd leült mellé, vállát fiához hajtva.
– Tudod, kisfiam – szólt csendesen – egy régi japán mondás úgy tartja, ha valaki ezer darut hajtogat, teljesül a legőszintébb kívánsága.
Haru hirtelen felkapta a fejét.
Tovább olvasom…
Írta:
Bubrik Zseraldina
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 22:17
• Téma: Kaland
• Olvasás: 31
• Olvasási idő: ~5 perc
Hallottam egy történetet, ami az Óperenciás Tengeren túl történt. Ott élt BÁKK Manó, aki a barátaival töltötte a legtöbb szabadidejét. Manó, manó hátán, sokan voltak, de mindenki szerette egymást, veszekedést nem lehetett hallani.
Egyik délután BÁKK Manó a domb tetején ült, és nézte, amint a madarak repültek. Tetszett neki, és úgy gondolta egy dalt énekel nekik. Gondolkodott-gondolkodott, ugyan melyiket énelekje, amikor hirtelen megérezte, a hatalmas szél érkezését.
Megijedt. Most mit tegyen? A madarak is gyorsan elrepültek. Felállt, éppen szaladni akart, amikor meglátta, hogy amilyen gyorsan jött a szél, olyan gyorsan el is ment.
BÁKK Manó megörült, de abban a percben meghallotta egy fiatal lány hangját:
– Segítség! Segítség! – Ennyi volt, többet nem mondott.
– Ugyan ki lehet? Ezt a hangot nem ismerem – válaszolt BÁKK Manó.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 10. 11:24
• Téma: Állatos
• Olvasás: 30
• Olvasási idő: ~4 perc
Egyik reggel, mikor Nyuszimama épp a sárgarépa omlettet készítette reggelire, hatalmas kiabálásra lett figyelmes. A hangok a gyerekszobából jöttek. A mama rögtön beszaladt a gyerekekhez:
- Ejnye, hát ti mit csináltok?
- Anyuuu! Gyuszi elvette tőlem a répafaragó bicskámat! - panaszolta Benő, a kis nyúlgyerek.
- Nem igaz, ez az én bicskám, te elveszítetted a tiédet! - vágott vissza Gyuszi.
- Én láttam, hogy tegnap az erdészház kertjében éppen répát farigcsáltál vele - szólt közbe a legkisebb nyúlfióka, Zsóka.
- Nem láttál te semmit! - ordította torkaszakadtából Benő - Igenis, ez az én bicskám!
Tovább olvasom…
Írta:
Gáll Zoltán
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 15:37
• Téma: Lélekgyógyító
• Olvasás: 29
• Olvasási idő: ~3 perc
Kislányomnak, Panninak.
Aya kis teste remegett minden reggel, amikor az iskolához közeledett. Első osztályos volt, és hiába volt színes a táskája, új radírja és ceruzái, az iskola számára inkább egy hatalmas, félelmetes épületnek tűnt, tele zajjal és hangokkal, amik összenyomták a mellkasát.
Hazafelé gyakran leszegett fejjel, szorongva sétált. Egy délután azonban valami furcsa történt. Egy fekete macska bukkant elő az utca végén. Szőre úgy csillogott, mintha a sötét éjszakát simogatná a napfény. A macska nem szaladt el, hanem Aya elé ült, és aranysárga szemeivel egyenesen rá nézett.
Aya megtorpant. A szíve hevesebben dobogott, mert eszébe jutott, amit a gyerekek mondtak: „A fekete macska balszerencsét hoz!”
De a macska dorombolni kezdett, lassan, mélyen, mintha egy titkos dallamot dúdolna. Aya óvatosan közelebb lépett, és halkan megszólalt:
Tovább olvasom…
Írta:
Márkus Katalin/Kata/
• Feltöltve: 2025. 11. 07. 11:16
• Téma: Állatos
• Olvasás: 28
• Olvasási idő: ~1 perc
Egy hatalmas tölgyfán odúja ajtajában pipázgatott Misi mókus. Olyan bodor pipafüst felhőket eregetett az ég felé, hogy lent az avarban játszó egér gyerekek szájtátva bámulták. Éppen arra repült a hétpettyes katicabogár, aki eltévedt a pipafüstben és egyenesen Misi mókus ölébe pottyant. Ő meg ijedtében kiejtette szájából pipáját, ami pörögve, forogva, bodor füstöt eregetve pottyant az egér gyerekek közé, akik hanyatt homlok futottak a szélrózsa minden irányába. Misi mókus megnyugtatta a katicabogárkát, megsimogatta szárnyacskáit majd repülésre bíztatta. Fürgén leugrott az avarra, hogy megkeresse rég kihűlt pipáját. A lehullott makkok között talán még most is keresi. Ha arra jársz, ugye segítesz neki?
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 04. 02:53
• Téma: Állatos
• Olvasás: 19
• Olvasási idő: ~2 perc
A nap vidáman sütött a kis erdei tisztásra, ahol a fűszálak között apró bogarak hadakoztak egy fél meggymag fölött. A közeli tócsában békák ugrándoztak, és egy apró, élénkzöld kis fickó – Ugri – éppen felfedezőútra indult.
– Ma valami izgalmasat fogok látni, érzem a zsigereimben! – kiáltotta Ugri vidáman, és egy hatalmas ugrással elhagyta a tócsát.
Néhány ugrással odébb azonban váratlanul megtorpant. Egy nagy kő tetején egy furcsa lény kuporgott, zöldesen csillogó pikkelyekkel és… valami nagyon nem stimmelt vele.
– Te meg mi vagy? És hol a farkad?! – kérdezte Ugri meglepetten.
A gyík, akit Siki névre kereszteltek, egy mély, világfájdalmas sóhajt eresztett meg.
– Katasztrófa történt – mondta sötéten. – Egy madár rám támadt, én meg megijedtem, és PÁFF, letört a farkam!
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 14. 02:12
• Téma: Állatos
• Olvasás: 19
• Olvasási idő: ~7 perc
Egy szép kis faluban élt az öt éves Samu a szüleivel egy kertes házban, ahol sok, sok fa és virág vette körbe a házat. A falu lakói nagyon kedves emberek voltak, mesterségükkel cserekereskedelmet folytattak. Valaki kenyeret sütött, a másik család gyümölcsöket termesztetett, és egymás között cserélgették a portékájukat. Nem ismerték a pénzt, nem létezett. Boldogan éltek a faluban az emberek. Olyan volt a falu, mint egy kis tündérfalu. Ott élt Samu is a szüleivel. Samu szülei süteményeket készítettek, cukrászok voltak. Samu nagyon sírt, mert már jó ideje könyörgött a szüleinek egy kiscicáért. A szülei nem akartak cicát a házba, még az udvarra sem, mert a süteménykészítés miatt nagyon oda kellett figyelni a tisztaságra. A cica meg milyen? Mindenhova felugrik, szemtelen. Nem lehet megtanítani, mert pimasz.
– Anya, Apa szeretnék egy kiscicát! – könyörgött Samu.
– Nem lehet, már ezerszer megmondtam! Samu kisfiam, tudod milyen a macska, nevelhetetlen! – mondta Samu anyukája.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 19:34
• Téma: Állatos
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~2 perc
A nap vidáman sütött a kis erdei tisztásra, ahol a fűszálak között apró bogarak hadakoztak egy fél meggymag fölött. A közeli tócsában békák ugrándoztak, és egy apró, élénkzöld kis fickó – Ugri – éppen felfedezőútra indult.
– Ma valami izgalmasat fogok látni, érzem a zsigereimben! – kiáltotta Ugri vidáman, és egy hatalmas ugrással elhagyta a tócsát.
Néhány ugrással odébb azonban váratlanul megtorpant. Egy nagy kő tetején egy furcsa lény kuporgott, zöldesen csillogó pikkelyekkel és… valami nagyon nem stimmelt vele.
– Te meg mi vagy? És hol a farkad?! – kérdezte Ugri meglepetten.
A gyík, akit Siki névre kereszteltek, egy mély, világfájdalmas sóhajt eresztett meg.
– Katasztrófa történt – mondta sötéten. – Egy madár rám támadt, én meg megijedtem, és PÁFF, letört a farkam!
Tovább olvasom…
Írta:
Felső Tamás
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 12:58
• Téma: Természet
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~4 perc
Messze északon, ahol az erdő sűrű fái egészen a hegyek lábáig érnek, rejtőzik egy csodás tó, a Ragyogó Tó. A helyiek azt beszélik, hogy a tó vizének olyan színe van, mint a felhőtlen ég, és a mélyén apró, vibráló fények táncolnak. Ez azért van, mert a Ragyogó Tó a Tavi Tündérek otthona.
A tündérek nem a szárazföldön laknak. Otthonuk a tó kristálytiszta vize alatt van, apró, buborék formájú házacskákban, melyeket a tavirózsák hatalmas levelei ringatnak. Bőrük olyan, mint az opál, a hajuk a fodrozódó víz színeiben játszik: kék, zöld, néha lila. A szárnyuk pedig? Az nem tollból van, hanem vízből! Minden mozdulatukkal apró vízcseppeket szórnak, amik szikrázva tűnnek el.
A legfiatalabb tavi tündér, Kristálycsillám, egy átlagos reggelre ébredt. Házikója a legnagyobb tavirózsa alatt lebegett. A nap épp ekkor kelt fel, és Kristálycsillám látta, ahogy a fény áttör a vízen, s ezzel ezer arany csillagot fest a ház belső falaira.
A tavi tündéreknek fontos feladatuk van: ők őrzik a tó tisztaságát és varázslatos erejét. Mielőtt elindult volna a napi teendőire, Kristálycsillám letisztította a vízi szoba falán lévő algát, egy apró, csigahéjakból és hínárból készült kefével.
Eljött az idő, hogy a tó felszíne felé vegye az irányt. Tündérnagyi, aki legalább százéves volt, és olyan bölcs, mint maga a tó, mindig azt mondta: "Kristálycsillám, a Tavi Tündér szíve a vízben dobog. Vigyázz minden cseppjére!"
Kristálycsillám úszni kezdett. Nem úgy haladt, mint ahogy mi úszunk: a víz alatt úgy siklott, mintha láthatatlan vízi áramlatok repítenék. Útja során találkozott a tó lakóival. A nagy Harcsakirály megbiccentette hatalmas fejét, a csillogó pikkelyű pontyok udvariasan félreálltak útjából, és a vízi csigák hosszú nyomokat húztak a tó fenekén lerakódott iszapban.
Tovább olvasom…
Írta:
Iochom Zsolt
• Feltöltve: 2025. 11. 06. 18:24
• Téma: Kaland
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~4 perc
A minap levelet kaptam régi barátomtól, Ubul manótól, akivel már tíz éve nem találkoztam személyesen. Még kisfiú voltam, amikor a sikaszói pataknál véletlenül bele botlottam, miközben egy nagyobb fenyőtobozt próbált cipelni a vállán. Először mókusnak véltem, de amikor megszólalt nagyon elcsodálkoztam. Aznap sokat beszélgettünk és barátságot kötöttünk, utána minden évben nyaranta meglátogatott a kis erdei tisztáson, ahol szüleimmel töltöttük a nyarat egy kis faházban. A szüleim persze nem tudnak Ubul manó barátságáról, hiába is mesélnék nekik róla, szerintük manók csak a mesékben léteznek.
Az évek teltek én pedig felnőtté cseperedtem, így egyre ritkábban jutottam ki a sikaszói patakhoz, már évek óta nem jártam ott. Mióta dolgozó felnőtt lettem el is felejtettem gyerekkori barátomat, aki mindig mosolyt tudott csalni az arcomra.
A reggeli kávé mellett még félálmosan forgattam a napi újságokat, mikor a levelek között kicsúszott egy parányi kis boríték, amin aranyporból készült betűkkel írta: Zsolt barátomnak!
„Kedves Zsolt!
Hosszas keresgélés után ráakadtam egy nyomra, a füsti fecske vándorútja során egy ódon kastély tornyában egy kis repedésen keresztül megpillantott egy láncra vert manó lányt, aki az én édes testvérem születésem óta. Manci hét éves volt, amikor nyoma veszett áfonya szedés közben, csak egy nagy lábnyom jelezte, hogy valószínű egy óriás rabolta el szegényt. Minden fele kerestük, de ezidáig nem akadtunk rá! Most nagy szükségem van a segítségedre, tarts velem az Óperencián túlra, hogy megmentsük az iker testvéremet!
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 09. 13:52
• Téma: Állatos
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~2 perc
Nyuszi Gyuszi már harmadik napja nyomta az ágyat. Beteg volt, fájt a feje meg a torka. Megígérte Bagoly doktor bácsinak, hogy ágyban marad és feküdni fog. Délután Nyuszimama beszólt fiához:
- Gyuszikám, látogatóid érkeztek!
- Kik?
- Hát a barátaid, Maci Laci és Róka Rudi - válaszolta a mama.
- Jaj, de jó!
- Szia, Gyuszi! - lépett be az ajtón Maci Laci és Róka Rudi.
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: 2025. 11. 15. 14:44
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~2 perc
Élt egyszer egy királyságban egy királynő, akit a népe túl komolynak tartott. Sem a neki rendezett bálok, sem a pompás ünnepségek nem tudták megnyitni szívét.
Egy napon a király kihirdette: annak adja birodalma legszebb termőföldjét, aki olyan ajándékot hoz, amely boldoggá teszi a feleségét.
Az udvarba sietett minden híres és ügyes ember, hogy elkészítse különleges ajándékát. Voltak, akik aranyat és drágaköveket hoztak, mások varázslatos tárgyakat, melyektől azt remélték, hogy elbűvölik a királynőt.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 00:32
• Téma: Kutyás
• Olvasás: 15
• Olvasási idő: ~4 perc
Az elhagyatott ház, amelyben Milla született, már régóta elfeledett volt. Az ablakok betörtek, a falak omladoztak, és a kertben a fű mindenfelé kinőtt, mintha a természet igyekezett volna eltüntetni a nyomokat. A kis cica egy hideg és szomorú reggelen látta meg a világot.
Az anyukája, aki fehér színű, szép és ápolt cica volt, meglepetten nézte újszülöttjét. Milla szőre ugyanis más volt – lila, mint a levendula virága, mintha a naplemente színei belé olvadtak volna.
– Miért vagy ilyen más, kicsim? – suttogta az anyukája, miközben gyengéden megérintette a kis cica hátát. – Nem olyan, mint a többi. Miért nem lehettél olyan, mint ők?
Milla apró fülei megemelkedtek, de nem értette a szavakat. Ő csak érezte, hogy valami nincs rendben. – Miért olyan furcsák a többiek? Miért nem örülnek neki?
A testvérei, akik mind fehér, szürke vagy fekete színűek voltak, egyre inkább elhúzódtak tőle. Milla próbálta megérteni, de a bántó suttogások és a tekintetek egyre jobban fájtak neki.
– Miért más a szőröm? Miért nem lehetek olyan, mint a többiek? – kérdezte magától, miközben az anyukája szomorúan nézte őt. Az anyukája nem is ölelte meg úgy, mint a testvéreit, mintha csak a külsejét nézte volna, és nem a kis cica szívét.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 08. 09:58
• Téma: Állatos
• Olvasás: 14
• Olvasási idő: ~3 perc
Ez a nap is úgy kezdődött, akár a többi. Nyuszimama beszólt a gyerekszobába:
- Ébresztő, lusta társaság, hasatokra süt a nap!
- Anyuuu, hadd feküdjünk még egy picit! - kérlelte Gyuszi a mamáját.
- Nem, nem, drága Gyuszikám! Azonnal pattanj ki az ágyból és tudod: mosdás, öltözködés, reggeli és irány az iskola!
A két kisebb nyúlgyerek, Benő és Zsóka ki is ugrott az ágyból, ám Gyuszi még mindig nyakig betakarózva feküdt.
- Na, mi van kisfiam, süket vagy talán, nem hallottad, amit az előbb mondtam? Így elkésel az iskolából...- emelte fel hangját Nyúlmama.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 21:52
• Téma: Tanulságos
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~8 perc
Hol volt, hol nem volt, fent a felhők felett volt egy birodalom. Ott éltek a sárkányok. Gyönyörű környezetben a fehér felhőhabokon épült nagy színes házaikban laktak. Minden sárkánycsalád háza más színű volt. A házakat hatalmas fák vették körül, melyen madarak fészkeltek és énekeltek. A birodalom közepén egy nagy tér volt, ott játszottak és tanultak a gyermeksárkányok. Gyönyörű virágok nyíltak mindenhol, fényesen ragyogtak, áttetsző szirmaikból csillogó fények szálltak fel a magasba. Finom édes és tiszta illatot árasztanak, amely nyugalommal jár át mindent és mindenkit. Színpompás pillangók pihennek a virágokon és élvezik a rózsaszín napból áradó kellemes meleget. Minden sárkány különböző volt, egyediek ugyanúgy, mint a házaik. Nem csak a sárkányok külseje volt egyedi, de a képességeik is. A sárkánybirodalomban boldogan éltek a sárkányok. A földre soha nem mentek le. Az emberek azt hitték, hogy a sárkányok már régen nem léteznek. Itt élt Fufu, a kis sárkány a szüleivel. Édesanyja gyönyörű sárkányanya volt, piros és fehér pikkelyek csillogták be az egész testét. Édesapja a legnagyobb sárkány volt az egész birodalomban. Sötétkék és ezüst színű pikkelyei méltóságot adtak neki. Hatalmas lángot tudott fújni melyet irányítani is tudott bármilyen irányba és formába. Nagy szeretetben nevelték Fufut. De a kis sárkány nem úgy fejlődött, mint a többi sárkánygyermek. A bőre, a pikkelyei nem voltak színesek, csak szürke volt. Nem tudott megtanulni repülni, csak két métert sikerült neki. A tűzfújás sem ment, csak füst jött ki a szájából, egyszóval nagyon ügyetlen sárkányfiú volt. Nem sikerült neki semmi, emiatt nagyon bánatos és önbizalomhiányos lett. Fufu nagyon kedves, barátságos, okos és intelligens kis sárkány gyermek volt. Lulu volt a barátja. A sárkány kislány szerette Fufut, nem zavarta, hogy ügyetlen és szürke színű. Jókat játszottak és beszélgettek. Fufu is szerette Lulut, mert mindig szórakoztatta a képességével. Ugyanis Lulu láthatatlanná tudott válni, szeretett elbújni Fufu elől. Lulu nagyon szép és kedves kislány volt, babakék és fehér pikkely borította be az egész testét. Minden nap két órát az összes gyereksárkánynak a nagy téren kellett tanulnia, és gyakorolni mindazt, amit egy sárkánynak tudnia kell. Fufu számára ez a két óra maga volt a pokol. Kinevették és gúnyolták őt, mert nem mentek neki a feladatok. Különösen egy sárkányfiú, akit Viharnak hívtak. Minden nap beszólt neki valamit, és ezt a többi sárkánygyerek előtt tette. Előfordult, hogy elbújt és követte Fufut. Vihar érdekes képességgel rendelkezett, bárki hangját tudta utánozni. Mivel Fufu sok időt töltött együtt Luluval, ezért Vihar irigykedett, mert tetszett neki Lulu. Vihar Lulu hangján többször megszólalt, és ezzel piszkálta Fufut, és utána jól kinevette. Egy gyönyörű napon, amikor a rózsaszín felhő csak úgy ragyogott, a pillangók repdestek egyik illatos virágról a másikra, azon a napon Fufu nagyon elkeseredett. Volt egy hely, ahová mindig elvonult, ha nagyon bánatos volt. Egy hatalmas fa tövébe heveredett le mindig, mert ez olyan illatot árasztott az arany virágaiból, ami megnyugtatta Fufut. Felkelt és sétálni indult, ment, mendegélt, arra, amerre még soha nem járt. A felhőtalaj egyre vékonyabb volt a lábai alatt. Furcsának is találta, mert botladozott. Hirtelen egy kisebb lyukat vett észre, lehajolt és megnézte. Ahogy lehajolva nézte, a lábai alatt a lyuk hirtelen elkezdett szétnyílni, egyre nagyobb lett és teljesen eltűnt. Fufu elkezdett zuhanni egyre sebesebben, s mivel repülni nem tudott, csak kiabált és sebesen zuhant lefelé. Belezuhant a tengerbe, hatalmas csapódást, és fájdalmat érzett. A tengerben hánykolódott egészen addig, amíg a tenger kisodorta a partra. Eszméletlenül feküdt a parton, a bőrét égette a nap sugara. Egy kislány éppen arra sétált és meglátja, odamegy hozzá nézegeti. Ámulja-bámulja a nagy sárkánygyermeket. Nem fél tőle, csak tartózkodott. Fufu magához tér, kinyitja a szemét. Mindene sajogott és sok vizet nyelt, ami ki is jött belőle. A kislány megszólítja:
- Szia! Hogy kerültél ide? Mi történt veled?
- Szia! Te tudsz a sárkányelven beszélni? - kérdezte meglepetten Fufu.
- Igen, bármilyen lény nyelvén tudok beszélni. A nevem Dolli - válaszolta a gyermek.
Tovább olvasom…
Írta:
Iochom Zsolt
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 11:13
• Téma: Kaland
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~3 perc
Valamikor réges-régen történt, még amikor a Földet manók és óriások népesítették be, hogy Manó Pál fejdelem kihirdette a birodalomban: annak adja legszebb lánya kezét és fele birodalmát, aki megnyeri a Manó-viadalt.
Nem hallottatok még a Manó-viadalról? Akkor régen azt is négy évente rendezték meg, akár csak ma az olimpiát és minden résztvevőnek három próbán kellett helyt állnia. A viadal híre az ifjú Manó Péterhez is eljutott, aki alig töltötte be hatodik manó-évét, ami ma tizennyolc évnek felelne meg. Manó Péternek volt egy hűséges barátja Csiga Anti, aki a környék leggyorsabb csigájának számított. Manó Péter útra kelt, felutazott a birodalom fővárosába Manóleumba, hogy megküzdjön a szépséges Manó Panka kezéért.
A Manó-viadalra több mint 100 vitéz manó nevezett be, köztük a legifjabb Péter volt, akit sokat ugrattak az idősebbek.
De csak addig, míg sor nem került az első próbára, a Csigafutamra! Csiga Anti nem hagyta cserben barátját, csak úgy rótta a köröket, már egy testhosszal vezetett az utolsó tizenkettedik körnél. Manó Péter biztatta:
– Hajrá Anti, jó formában vagy! Még egy kicsi!
Meglett az első győzelem. Akik eddig nevettek a suhanc Péteren most már irigykedve figyelték minden mozdulatát. A második próba az Egérfogó volt. A feladat abból állt, hogy tíz egeret megkértek, hogy bújjanak jól el a kijelölt pályán, és az a manó nyeri a versenyt, aki 10 perc alatt a legtöbbet megtalálja. Bár a feladat könnyűnek tűnt a legtöbb legénynek beletört a bicskája, hisz az egerek ügyesen elbújtak, alig akadt egy kettő a nyomukra. Manó Péternek nagy ötlete támadt: batyujában volt egy darab sajt, azt egy szép nagy napraforgóhoz vitte, ráreszelte az illatát meg széthordta a szellő. Hát láss csodát, alig telt el pár perc és szép sorban az egerek mind oda gyűltek a sajtvirág köré. Utólag kiderült, hogy az egyik egér náthás volt és nem érezte a sajt illatát így csak kilencen gyűltek össze, de így is nagy fölénnyel győzött újra Manó Péter.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 14:26
• Téma: Lélekgyógyító
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~2 perc
Az erdő mélyén, ahol a fák koronái összeérnek, s a harmat még álmot lehel a moha párájára, megszületett egy különös szarvas. Szőre fehérebb volt a hó fényénél, s agancsaiban aranyló szikrák táncoltak, mintha az ég csillagait hordozná. Nem menekült soha — őt keresték, s mégsem lehetett megtalálni.
A nép úgy beszélte, aki a Fehér Szarvassal találkozik, annak megváltozik a sorsa. Nem ad kincset, sem koronát — csak egy pillanatot, amelyben a szív megérti, mi az, amit régóta hordoz, s mi az, amit végre elengedhet.
Egy hajnalon egy fiatal leány lépett be az erdő kapuján. A patak suttogása hívta magához, a levelek énekelték nevét: Malina, Malina...
A leány nem tudta, miért vonzza a rengeteg, csak érezte, hogy valami hívja — halk, szelíd erő, amely nem a fülben szól, hanem a lélek mélyén.
Amikor a köd felszállt, ott állt előtte a Fehér Szarvas. Mozdulatlan volt, mégis élt minden sugarában. A föld megcsendült körülötte, mintha maga az idő is visszatartaná a lélegzetét.
Malina letérdelt. Nem félelemből, hanem felismerésből.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 14. 01:59
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~3 perc
Hol volt, hol nem volt, volt egy Boldog világ, hol az emberek nem ismerték gonoszságot. Náluk nem létezett, csak a szeretet. Gyönyörű helyen éltek, a fák pompáztak, a virágok illatoztak, az emberek mosolyogtak.
Takaros házikókban éltek, a virágok pompáztak az ablak alatt, és illatuk bejárta házakat. Az emberek tették- vették dolgaikat, a gyerekek játszottak, kergették a színes pillangókat, labdáztak, és énekeltek.
Távol a Boldog világtól, egy hegy tetején élt egy kővárban Zelda, a gonosz boszorkány. Több ezeréves volt, és nagyon csúnya. A háta görnyedt, púpos, arca rücskös és szemölcsös, az orra nagy és hegyes. Haja ritka és szürke színű volt. Egy nagy vörös kendő volt mindig a fején. Járta a világokat és mindenkinek csak ártott, rávette az embereket, hogy másokat bántsanak, elültette a gonoszságot az emberek szívébe. Hiszen ő velejéig romlott volt. A kedvenc szórakozása az volt, hogy békává varázsolta az embereket, vagy kővé. Történt egy nap, hogy rátalált a Boldog világra. Fel is kiáltott örömében:
– Ez az! Itt mennyi boldog ember van, na nem sokáig! Kiélvezhetem a gonoszságomat! Megrontom mindegyiket! - kacagott gúnyosan Zelda, a boszi.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 22:07
• Téma: Esti
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~9 perc
Hol volt, volt hol nem volt, volt egyszer valahol egy királyság. Ennek a királyságnak a királya Bánat király volt. A király tele volt bánattal és szomorúsággal. A könnycseppjei szürke színűek voltak, amikor sírt. Fiatal volt még, és nagyon szép király, de meg volt keseredve. Mindennap, amikor megérezte, hogy valaki bánatos lett, odament, odarepült az emberekhez, és elültette a szívükbe a bánatot, keserűséget, szomorúságot. Ha sikerült neki olyan mélyen az ember szívébe beültetni, még szegény ember bele is halt a szomorúságába. Bánat király varázslatos képessége az volt, hogy tudott repülni, mert az apukája tündér volt. Az anyukája ember. Sajnos, a királyságban több volt a bánatos ember, mint a boldog. Az égen a felhők is csupa szürkeséggel borították be az eget. A Nap néha ragyogott fel az égbolton. A házak falait is szürke színűre festették az emberek. Alig akadt egy pár színes és vidám ember és mosolygós boldog gyerek.
Élt a királyságban egy királynő is. Ő volt a Boldogság királynő. Varázslatos képessége volt, mert a nagyszülei tündérek voltak. Valamikor ők uralkodtak a királyságban, de elveszítették a trónt, mert legyőzte a Bánat király apja az ő édesapját. Nagyon szép palotája volt, tele virágokkal, ahol az égen a felhők fehéren fodrozódtak, a Nap is fényesen ontotta a sugarait. Sajnos, sokszor a szürke felhők többször voltak jelen az égbolton, és sokszor teljesen beborult az ég felettük. Nagyon igyekezett a Boldogság királynő, hogy a boldogság uralja a királyságot, de sokszor elfáradt, mert nem volt könnyű az emberek szívébe a boldogságot beültetni. Gyönyörű haja aranyszínben pompázott, amikor repült, és lobogott a szélben arany haját, mindenki csodálta. A szárnyait kitárva kellemes virágillatot hagyott maga után. Ég kék szemeiből boldogság áradt. Amikor az örömtől sírt, a szemeiből szivárványszínű könnycseppek folytak. Állandó mosollyal arcán az emberek szívét felmelegítette. Szolgálatot végzett, ahol csak tudott, szeretetet vitt az emberek szívébe és életébe.
Történt egy napon, hogy Kristóf gyönyörű biciklit kapott a születésnapjára. Anyukája és apukája örömmel adták át neki, hogy ezzel a biciklivel tanuljon meg kerekezni. Boldog volt Kristóf, csak úgy csillogtak a szemei az örömtől. Ki is készítették neki a biciklit, és nagy szemekkel figyelték, segítették a szülők tartották a biciklit, fogták az ülés hátulját, hogy minél hamarabb megtanuljon egyensúlyozni Kristóf. Már sokat gyakorolt, és egész ügyesen ment a kerékpározás, amikor egyszer csak elveszítette az egyensúlyát, és mivel még nem volt teljesen magabiztos Kristóf, hatalmasat esett. Nagyon megütötte magát, hangosan sírt, és csak úgy potyogtak a könnyei! Az egyik térdén jó nagy csúnya seb keletkezett, mely vérzett is. A seb telement porral, és fűszálakkal. A szülők futva igyekeztek Kristófhoz, hogy segítsenek neki
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: 2025. 11. 15. 18:44
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~2 perc
Éjszaka volt, s a Hold királyságának kertjében, a tavirózsa szökőkútnál a fényherceg üldögélt kedvenc regényét olvasva, amit földi ember keze készített.
Ahogy ott olvasgatott, testvére kikapta a kezéből, és mire ő próbálta visszaszerezni, a könyv beleesett a vízbe, lapjain a szavak szerte folytak.
A fényherceg kedvenc kutyája, Csillag, azonnal odarohant. Orrával óvatosan megérintette a víz felszínét, és egyik szót a másik után összegyűjtötte a hullámzó lapokból.
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 07:00
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~4 perc
A szarvassá változtatott lány 2.rész
-Jégvarázsló átka megtörik.
Mánap reggel Hóország királya összehívta királysága összes alattvalóját, hogy kihirdesse uralkodói szándékát.
-Egy életem, egy halálom annak adom fele
királyságom és a leányom, aki megtöri a Jégvarázsló átkát, és a Csodaszarvasból újra hercegkisasszonyt varázsol.
Tovább olvasom…
Írta:
Krivák Móricz Ilona
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 12:57
• Téma: Tanulságos
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~5 perc
Volt egyszer egy kis törpénk, igen kedves egy kis törpe volt. Boldogan élte a kis életét, míg egyszer csak belenézett a tükörbe, és olyan kicsinek találta magát. Elszontyolodott a mi kis törpénk — jó lenne ennél sokkal magasabbnak lenni, gondolta. Aztán elhatalmasodott rajta ez az érzés, és már nem szívesen nézett a tükörbe. Azon gondolkodott, mit is csinálhatna, hogy magasabbnak, nagyobbnak lássa mindenki. Hiába törte a fejét, csak nem jutott semmi jó megoldás az eszébe. A lelke sajgott — miért maradok én ennyire kicsi? — sopánkodott. Annyira elhatalmasodott ez az érzés rajta, hogy már semminek sem tudott örülni.
Egyszer elindult sétálni az erdőben, s talált az úton egy szemüveget. Nem volt azon a szemüvegen semmi különös. Felpróbálta, és nem vette észre, hogy az üvege torz. Hazament és belenézett a tükörbe, és láss csodát, sokkal nagyobbnak látta önmagát a szemüvegben. „Hmm, gondolta, de jó, talán nőttem valamit?” Egyre többet vette fel a szemüveget, és egyre nagyobbnak látta magát a saját tükrében. Törpécskénk meg nagyon boldog lett. „Jaj, de jó nekem! Lehet, hogy megvalósul az álmom? Nagyobb, magasabb leszek?” — gondolta. Ez az érzés annyira a hatalmába kerítette, hogy egyre többet vette fel a szemüvegét, és ábrándozni kezdett: „Na lám, tudok én magasabb lenni!” A végén már óriásnak látta magát a tükörben a szemüvegén át. „Na lám, csak megnőttem! Valóra vált az álmom!” — örvendezett törpécskénk. Vígan ugrándozva sétálgatott a kis erdőben. Sétái egyre hosszabbak és álmodozásai sokkal hosszabbra nyúlóak lettek. A végén még azt is képes volt elhinni, hogy a „nagyságával” az okossága is megnőtt. „Na, ha már elértem azt, hogy óriássá váltam, talán az okosságom is óriásivá vált” — gondolta. És sajnos el is hitte.
„Ha már ennyit tudok, mi lenne, ha az erdő lakóit elkezdeném tanítani?” — gondolta kis törpénk. Ki is hirdette minden fán és bokron, hogy ő iskolát nyit, ahol ő fog tanítani. Lakott az erdőben egy kis hangya is. Neki is hasonló problémái voltak a méretével, mint a törpénknek. „De jó lenne legalább akkorának lenni, mint a törpe” — gondolta most már ő is. Egy alkalommal elolvasta a lehetőséget, hogy mehet tanulni a törpéhez, és be is iratkozott az iskolájába. „Talán még arra is megtanít, hogy lehetek én is magasabb és okosabb, úgy mint a törpe” — gondolta. Képes volt még pénzt is fizetni a taníttatásért.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 08. 29. 21:59
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~3 perc
Egy esős délután, miközben Kristóf a szobájában ült, kezébe vette azt a könyvet, amit a nagymamája adott neki. A borítón egy hatalmas, szárnyas oroszlán és egy csillogó ezüst kulcs volt, mintha egy titkot őriztek volna benne. Kristóf alig tudta leküzdeni a kíváncsiságát, így gyorsan kinyitotta.
Ahogy az első oldalt átfordította, egy hirtelen szélfúvás kíséretében mintha egy szivárvány ölelte volna körbe, ragyogó fényekkel. Kristóf szinte azonnal egy másik világban találta magát.
Először csak a színek ragadták meg: a fák zöldje csillogott, mint a smaragd, a virágok szirmai aranyban és kékben játszottak, mintha éltek volna. Az ég pedig nem egyszerű kék volt, hanem szivárványszínű, és egy hatalmas, lila nap ragyogott benne. Kristóf nem tudott mit kezdeni a látottakkal, de valami azt súgta, hogy nyugodtnak kell maradnia. Minden, amit látott, a könyvből lépett elő.
Hirtelen egy apró, zöld manó ugrott elé, aki kék köpenyt viselt, és hatalmas, szőrös szemüveget hordott.
– Üdvözöllek, Kristóf! – mondta a manó vidáman. – A könyv elvezetett hozzád! Segítened kell nekünk!
– Hogy hívnak téged? – kérdezte Kristóf, miközben csodálkozva nézte a manót.
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 23:49
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~2 perc
Élt a Kerekerdő mélyén egy különleges szarvas.
Bundája vakítóan hófehér volt, mint a napfénytől szikrázó hó, és nőstényszarvas létére gyönyörű aggancsok nőttek a fején. Annyira különleges volt, látszott rajta, hogy nem idevalósi.Homlokát egy hópihe formájú alakzat díszítette.
Mintha egy ismertetőjel lett volna!
Sajnos nem tudott beszélni valamiért,
de értette az állatok nyelvét.
A hatalmas és bölcs fenyőfák azt suttogták róla, hogy a messzi lappföldről érkezett és, hogy ő egy rénszarvas.
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 11:31
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~4 perc
2099.09.23.
Nova a szép fiatal lány a tengerparton állt, és szeme kutatóan a Holdat kémlelte.
A Hold fénye ezüstösen csillogott a lágyan fodrozódó víztükör tetején, akár csak
egy ezüst híd, ami átvezet valamilyen ismeretlen ,távoli helyre.
Telihold idején Nova mindig kijött a partra és vágyakozva gondolta, milyen jó lenne, ha egyszer az ezüsthídon átmenne a tenger túloldalára.Tudta magáról, a szüleitől, hogy ő egy különleges lány aki messzi földről érkezett a tengerparti városkába. A nevét is a különleges tulajdonsága miatt kapta a szüleitől, Nova, így hívták.
Időközönként, hirtelen oly fényesen kezdett ragyogni, mint a legfényesebb csillag.Azt suttogták róla a helyi lakosok, hogy ő a Csillagbolygóról érkezett, és Csillaglányként emlegették. Ezért mindenki úgy tekintett rá, mint egy Csodára. Ezért neveztéķ el Novának, mert a szó jelentése is a csodát jelképezte. Hirtelen fellépő ragyogása miatt az emberek tisztelték és csodálták, de nem volt egyetlen barátja sem, mert féltek vakító fényétől.
Tovább olvasom…
Írta:
Kendi
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 18:41
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~2 perc
A rengeteg mélyén, ahol a fák koronája olyan sűrűn fonódott össze, hogy a napfény már csak aranyporral behintett csíkokban jutott le, állt két réges-régi autó. Nem akármilyen autók voltak ezek! Az erdő lakói csak úgy emlegették őket: a Rozsdás Őrök.
Az első, egy öreg, zöldes-szürkévé fakult jármű, büszkén hajtotta fel az orrát, még akkor is, ha a moha és a zuzmók már teljesen befedték. Ő volt Bendegúz, az erdő legöregebb és legbölcsebb őre.
A mögötte álló, kék színét halványan őrző autó csillogó szemmel figyelt mindent. Őt Liliomnak hívták, a fiatalabb, kíváncsibb, tele álommal és reménnyel.
Történt egyszer, hogy az erdőbe egy szélfuvallattal különös baj érkezett: egy titokzatos árnyék, amely minden élőből elszívta a fényt és a mosolyt. A madarak elhallgattak, a gombák összekuporodtak, a fák pedig félve susogtak egymásnak: „Valami jön…”
Tovább olvasom…