A gulyás és a kutya

A napszítta fűből már nehezen lakik jól a lábas jószág. Késő estig legel a gulya, s már kora hajnalban újabb útra indul.
A gulyásnak ilyenkor a legjobb társa a kutya. Nem kell fajtisztának lenni, csak értenie, mit kér tőle a gazdája. Az tereli őket csapatba, az elkóborgókat pedig vissza. Este lefekszik a gazdája kunyhója elé, mindenre élénken figyel.
A gulyás most neveli be munkára az anyakutya fiát. Úgy jelez, hogy a fiatal is próbálkozzon.
-Aztán ugassatok, ha valamelyik nem akar maradni! –szól nekik János gazda.
Ezzel a csillagok alatt elpihen mindenki. A gulyás felhúzza az ébresztőórát, mely csörög azért pitymallatkor.
Az éjszaka közepén keserves vonításra ébred. Nem érti mi történt.
Kiszól, mert hallja, hogy ez a hang a kicsié.
-Hamar ébredtél, még nem indulunk!
A biztonság kedvéért mégis szétnéz. Látja, hogy az anyakutya elnyúltan fekszik, beteg. Intézkedik, majd odaszól a fiatalabbnak.
-Valamit ezen az éjszakán örökre megtanultál.