Evolúciós talány
Kimmel Gábor
Édesanyám vidám asszony volt. Humorérzékét még akkor sem vesztette el, amikor élete küzdelmét vívta, amit sajnos végül elvesztett…
Tudnivaló az is, hogy a nagyapám egy igen kemény, kis túlzással élve kegyetlen ember volt, de azért néha pislákolt benne a vidámság fénye, és estek meg olyan anekdotikus pillanatok is, amelyeket érdemes megörökíteni:
Valamikor régen, amikor édesanyám még a szülői házban élt, és nagyapám is erős volt, nemkülönben egészséges, így fordult hozzá:
– Apu, az ember a majomtól származik?
Nagyapám ránézett, összébb húzta szemöldökét, és így szólt:
– Te igen, de én nem!
Tudnivaló az is, hogy a nagyapám egy igen kemény, kis túlzással élve kegyetlen ember volt, de azért néha pislákolt benne a vidámság fénye, és estek meg olyan anekdotikus pillanatok is, amelyeket érdemes megörökíteni:
Valamikor régen, amikor édesanyám még a szülői házban élt, és nagyapám is erős volt, nemkülönben egészséges, így fordult hozzá:
– Apu, az ember a majomtól származik?
Nagyapám ránézett, összébb húzta szemöldökét, és így szólt:
– Te igen, de én nem!
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!