Vers Isaac Nightról

Éj ölel..
Szellő zúg a tájon.
Szívem hideg,
Fagyos a láb nyom.

S én fekszem némán,
Verset írva.
Isaac Nightról,
Ki ihlet csókját nyomta homlokomra.

Mily sötét egy alak..
Mégis látom benne a fényt,
Egy apró hasonlóság,
Magamra ismertem én.

Én is élnék örökké.
Élnék, de mégis könnyezem.
Szívet nyom a bánat,
Már önmarcangolja e gondolat belsőmet.

Nagy levegő és kifúj...
Töröl,töröl, ami fáj.
Jelenbe visszatérve,
Folytatom írásom tovább.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.