A hócsengős éjszaka

A Hóhegy mögött, titkos völgyben,
pici manók élnek csöndködökben.
Zöld sapkájuk csillan, ha lépnek,
a karácsony fényét őrzik a télnek.

Egy este azonban rossz hír érkezett:
a hógömbbe zárt fény elveszett.
Így nem indulhat útnak a Télapó,
nem suhan a csillagporos szánkó.

Szól sietősen Zserbó, a kismanó:
– Ajándékot adni és kapni is jó.
Hívjátok gyorsan Rudolfot!
Kutassa át az összes ködfoltot!

A rénszarvasok vele útra kelnek,
szarvukon hócsengők remegnek.
Rudi, a legkisebb, szökken egyet:
– Megtalálom a fényt, ne féljetek!

S vitte őt messze a piros orra fénye.
– Biztos elrejtette a titkos erdő mélye.
Deres szél zúgott a fehér fák között,
de Rudi szíve bátran, remélve tündökölt.

– Nocsak, világít egy havas ágacska.
Alatta lapul Bejgli, a kis manómacska.
– Játszottam a gömbbel, nagyon sajnálom!
– suttogta a cica halkan a hóhomályon.

Rudi csak mosolyog: – Most aztán indulás!
S halkul a szél, csilingel a hóvirág-hullás.
Sietniük kell vissza az ünnepi fénnyel,
minden gyerekhez el kell jutni ma éjjel.

Visszaloholtak az aggódó manókhoz.
– Ho-ho! Irány a kicsikhez és a nagyokhoz!
Mosolygott a Télapó, a szakálla remegett.
– Boldog Karácsonyt mindenkinek! – nevetett.

Rudolf vágtatott, s az égbolt felragyogott,
a szán repült, maga után szikrát hagyott.
A hócsengős éj halk dala idén is hirdeti:
a szeretet fényét, s mindenki megőrzi.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.