Tél kezdetén

Lassan kifakul a város,
szürkébe oldódik a fény,
az est fáradt, hűvös, álmos,
utcákról menekül a remény.

Fények árnya sötétség,
és fák ágai fagyott imák.
Sóhajtva oson a rideg szél,
mint emlék, mit szívünk vár.

A nap még süt tétován,
fénye reszket, mint a szó,
a felhők gyűlnek szaporán,
lehull végre az első puha hó.

Fehérbe vonja a világot,
minden szín egy újba vált,
múltat, vágyat s halk álmot,
most fehér csend hordja már.

Benne él a sárga s a kék,
a nyár mosolya és őszi dal,
a fehérben a szív csak remél,
s eggyé olvad minden árnyalat.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.