Mesél a tél

Ragyogó messzeség.
Ahogy e zuzmarás évszak
körbeszövi könnyed leplét
a tájon, s megpihen,
ölelvén ott a fagyos lég.

Csillogón tündököl.
Pír arcokra fest száz mosolyt,
s eme járatlan út vágya
a buzgó ifjakon,
akár a Nap. Úgy ragyog föl.

Megannyi emlékkép…
gyűlik egyre szemeim előtt
a régmúlt s mesés kalandok
ezreit regéli.
Oly tiszta minden… és oly szép.

Varázslatos álom.
Hófehér pehelypaplanod
ölel, amíg én kémlelem
a távolt, őrizvén
abban édes gyermekkorom.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.