Ezen az oldalon elemezheted
Antal Izsó „Az ősz búcsúja”
c. versének szerkezetét — az elemző megmutatja a sorok szótagszámát és a rímsémákat.
Vissza a vershez
1
Minap még ezer színben pompáztak a fák,
2
de ahogy jöttek a hűvös éjszakák,
3
egyre kevesebb színes levél maradt,
4
s van ma már fenn az ágakon.
5
Az avartakaró meg ez alatt,
6
a fák alatt és az utakon
7
csak egyre hízik, napról napra vastagszik.
1
A csélcsap, ingatag ősz már elbukott,
2
csábítója a tél, elcsavarta hiszékeny fejét.
3
Az ősz most hozzá készül, de búcsúzik előbb.
4
Kezében már jókora vándorbot,
5
bár még nem indult el, még kivár,
6
de az ajtó már kitárva, csak reá vár,
7
s ahogy rajta keresztül kinéz,
8
tekintete már a távolban jár,
9
türelmetlen, már indulna.
1
Kint az utak vándora a szél, ha felkél,
2
már nem zenél oly lágyan,
3
de sziszeg, s arcba vág, ha indul útjára.
4
Távolabb, végig a sétány mentén,
5
hogy védjék őket, már szedik össze a padokat.
6
Rájuk az idén már nem lesz szükség,
7
majd csak újra, jövő tavasszal.
1
És nini, az első kíváncsi hópelyhek
2
máris ott fenn, a magasban érkező
3
fekete, tömött felhőkből kiszöktek,
4
és lebegve, keringve, forogva,
6
esnek lefelé, s érik el a talajt.
7
Majd a magasban kis idő múlva rákezd,
8
s már egyre sűrűbben hull,
9
majd tömegben szakad a hó,
10
s ereszkedik le a földre,
11
terítve fehér takaróját
12
egyaránt növényre, bokorra, fára,
13
s a békésen alvó tájra.
14
És lassan a didergő világ
15
lecseréli könnyű, vékony bekecsét
16
vastagabb, melegebb holmira,
17
hóval bélelt, az évszaknak jobban megfelelő kabátra.
18
És lám, fehér lett máris minden,
19
amerre csak a szem ellát.
1
A fagyos talajon, a friss hóban
2
most súlyos léptek kopognak.
3
Hangjuk messzire hallatszik,
4
s álmából a magányos csendet ébreszti.
6
íme itt van, üdvözli a világot
7
hóval, faggyal, jéggel,
8
az újabb, s egyben utolsó az évben,
9
az egyesek által szeretett,
10
mások által elmarasztalt,
11
felemás érdeklődéssel várt