Orrszarvú Óttó, Víziló Valdemár és a fürdőkád

Élt egyszer egy kis tanyán egy orrszarvú – akit Ottónak hívtak –, és Valdemár, aki víziló volt. Azért volt jó nekik ez a hely, messze a várostól, mert egy kis tó volt a házuk mellett.

Víziló Valdemár egész nap nem csinált semmit, csak a tóban úszkált. Minden este bement a házba, befeküdt a meleg vízzel megtöltött fürdőkádba.

– Valdemár! Mi lenne, ha egyszer én is egész nap a vízben úszkálnék, és semmit sem csinálnék? – kérdezte mérgesen Orrszarvú Ottó.
– Tudod, hogy nekem mindig vízben kell lennem! Miért kérdezel ilyeneket?
– Mert én esténként fáradt vagyok az egész napos munka után. Én is szeretnék befeküdni a fürdőkádba, és pihenni egy kicsit. De te minden este itt fekszel a fürdőkádban.
– Kérlek, ne haragudj! – kért bocsánatot Valdemár. – Majd valahogy megoldjuk.

Este Valdemár úgy aludt el, hogy azon gondolkodott, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani.

Másnap reggel ugyanúgy kelt fel, ahogy lefeküdt. Semmi nem jutott eszébe. Kiment a tóhoz, éppen be akart menni, amikor hirtelen egy szikra pattant Valdemár fejében, és az ötlet akkor, ott meg is született.

Megfordult, indult vissza a házba, és éppen az ajtón ment volna be, amikor Orrszarvú Ottó szalad felé ordítva:

– Mi történt, Ottó?
– Elvágtam a kezem! Nagyon fáj! Rohanok az orvoshoz!
– Ne menjek veled? – kérdezte megilletődve Valdemár.
– Köszi, nem kell! Vigyázz addig a házra! – válaszolta Ottó, de már szaladt is tovább.

Víziló Valdemár nézte a barátját, amint egyre messzebb kerül tőle. Rögtön eszébe jutott a fürdőszoba. Emlékezett rá, amikor ide költöztek, hogy az udvaron lévő raktárban látták: egy fürdőkád még bontatlanul ott van. Gondolták, ha a másikkal valami baj lesz, legalább ki tudják cserélni.

Valdemár kinyitotta a dobozt, majd elővette a szerszámokat, a csöveket, a csapokat. Ezeket beletette a fürdőkádba, és csúsztatva lassan bevitte a házba. A fürdőszobájuk elég nagy volt ahhoz, hogy még egy kád elférjen benne. Így legalább mindketten akkor használják, amikor akarják, és nem kell a másikra várni.

Eljött a délután, Víziló Valdemár kint úszkált a tóban, de közben figyelte a kaput, hogy Orrszarvú Ottó nem jön-e haza.

Öt óra felé lehetett, amikor Ottó lassan sétálva, begipszelt kézzel érkezett.

– Mi történt? Azt hittem, csak elvágtad a kezedet.
– Igen, először úgy volt, de annyira siettem az orvoshoz, hogy megbotlottam egy nagy kőben. Elestem, rá a vérző, sebes kezemre. Akkor éreztem, hogy eltört. Úgyhogy most pár hétig pihennem kell.
– Megoldjuk, te csak menj, és pihenj!
– Valdemár! Elfáradtam nagyon. Ha nem baj, fürödnék egy kicsit.
– Nyugodtan menj, addig készítek neked vacsorát.

Orrszarvú Ottó boldogan ment a fürdőszoba felé, de amikor az ajtóhoz ért, kinyitotta, és azonnal meglátta az új fürdőkádat.

– Valdemár! Jó helyen járok? Nem tévesztettem el a házat?
– Nem, nem tévesztetted el. Ez az új fürdőkád a tiéd. Akkor használod, amikor akarod.
– Köszönöm! Köszönöm! – kiabálta boldogan Ottó.

Ottó megállt az új kádja mellett, elindította a vizet, és boldogan lépett bele az új fürdőkádjába. Attól a naptól kezdve Valdemár nagyon sokat segített Ottónak. Amíg a keze gipszben volt, nem hagyta cserben a barátját.

Azóta is együtt élnek a tanyán, a munkákat megosztják, és esténként együtt fürdenek a forró vízben, mindketten a saját fürdőkádjukban.