Blanka és a boszorkányok éje

Mese képe
Élt Hurhen falvában egy édesanya és kislánya, Blanka. Luca napján nem volt szabad dolgozni, ám Blanka véletlenül mégis öltött egyet a tűvel. Ahogy az öltés a fonalba simult, sötét árnyék borult a falura, és édesanyja nyomtalanul eltűnt.

Ekkor egy fekete macska jelent meg mellette.

– A boszorkányok vitték el őt – mondta. – De megmentheted, ha megtalálod a Luca székét a templomtoronyban.

Blanka csendben felosont a toronyba. A hideg kőlépcsők tetején ott állt a régi, faragott Luca széke. A templomi mise zajai alatta zsongtak, amikor ráállt a székre – és hirtelen meglátta a valóságot: a sok falusi között néhány asszony árnyékot vetett, szemük sárgán izzott. A boszorkányok ott rejtőztek közöttük, karjukban az édesanyjával.

Blanka remegve, mégis bátran kimondta a varázsigét:

„Luca, Luca fényhozó,
Bukfencet hány a manó.
Huss el boszi izibe,
Világosság térjen be!”

Fény robbant ki a toronyból, végigsöpört a falun, és a boszorkányok füstté váltak. A sötétség felszakadt, édesanyja pedig felé nyúlt mosolyogva.

– Bátor kis lányom – suttogta.

Onnantól kezdve Hurhen falvában mindig gyertyát gyújtottak Luca napján, hogy emlékezzenek:
a fény ott születik meg, ahol bátorság él.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a meséhez!