Múzsák Könyvtára

Bánat csücsül a szívemen,
arcomat könny-tenger mossa.
Meséket súgtál téli éjeken,
árnyékot adott ránk az eperfa lombja.

A kis malac is boldog volt,
nevetve emlékezik a kopaszra.
„Farkas volt” – mondtad halkan,
ki eltűnt a hulló hóba.

S az utca fénye – emlékszel még, Mama?
Narancsra festette az utat,
s lebiccent benne a csend maga,
mely átölelte a hideg havat.

Hited gombolyagját nekem is odaadtad,
s ajkunkról az imák egyszerre törtek fel –
mint vulkán, mely hirtelen ébred,
s lángjaival az eget is eléri.

Most őrzöm minden lépted,
szívembe véstem arcodat.
Ha fúj a szél, tudom, te szólsz,
csillagként vigyázol utamat.

Hiányod fáj, de bennem élsz –
örökké tartó, csendes hajnal.
Mama, te vagy a fény,
mely hazakísér minden nappal.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.