Csillag

Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.
– De csitt, mi fény tör át az ablakon? Napkelte az?
– Kelj, tündöklő csillag, és öld meg már a holdat, mely régen irigyen sárgul, mert szebb vagy!
– Késő van már, késő bizony, lelkem itt hagyom.
– Jaj, hogy szerelmem sarja gyűlöletnek, s vágya… Mit látok? Korán láttam meg, későn ismerem meg.
– Hová szakadtál el mellőlem, hogyan kell így szeretnem? Gondolatom repülve száll a levegőben, látva egy csillagot és várva – szemedet látja.