Egy nyugodt karácsony
Norbert Farkas
Hogy őszinte legyek, számomra a karácsony az idők során egyre inkább kezdett egy ugyanolyan szürke hétköznappá válni, mint egy átlagos szombat. Sőt, néha napján egyenes tortúrának éltem meg az ünnepi időszakot.
A takarítás, a bútorhurcibálás, a tény megértetése a mentálisan ókorban ragadt grószékkal és tesóikkal, hogy írással foglalkozom, és nem földműveléssel meg gyári munkával, meg hogy még nem fogok megházasodni, a vezetés stresszforrását pedig kösz, de inkább egy életre elkerülöm. Meg persze a tanulni való, melynek tudata rendszerint egy az egyben nyírta ki a maradék ünnepi hangulatom is kisdiákként.
Bár anno ezt lehet, nem teljesen így éltem meg, utólag átértékelődött bennem 2k20 karácsonya. Ugyanis ironikus módon pont a korlátozások hatására lett szabadabb az ünnep. Amikor nem kellett 25-én ugyanúgy hatkor kelni, mint a szerdai nulladik tesiórára, csak azért, hogy elkerüljük a dugót, amikor nem kellett rommá tanulni magam a januári nagy tz-re, mert tudtam, hogy sunyi módon úgyis ki tudom majd puskázni a választ szinte mindenre, ekkor született meg az első valamirevaló írásom, és elmaradásának köszönhetően ez volt az első olyan ünnep, sőt családi összejövetel, amely során nem kellett végighallgatni, hogy na és asszony mikor lesz, na és jogsi mikor lesz, és bár imádom nagymuter főztjét, azért az is tény, hogy az általa végrehajtott tudatos túlporciózásnak köszönhetően finoman szólva sem szokott éppen zero waste-es lenni az ünnep. Na, abban az évben éppenséggel ezzel sem volt gond. Az volt életem legnyugodtabb karácsonya.
Ez az a fajta chill, amit azóta szinte minden karácsony során visszasírtam. Mert ha van nap, amit legszívesebben otthon ülve tölt az ember, az a karácsony három napja.
A takarítás, a bútorhurcibálás, a tény megértetése a mentálisan ókorban ragadt grószékkal és tesóikkal, hogy írással foglalkozom, és nem földműveléssel meg gyári munkával, meg hogy még nem fogok megházasodni, a vezetés stresszforrását pedig kösz, de inkább egy életre elkerülöm. Meg persze a tanulni való, melynek tudata rendszerint egy az egyben nyírta ki a maradék ünnepi hangulatom is kisdiákként.
Bár anno ezt lehet, nem teljesen így éltem meg, utólag átértékelődött bennem 2k20 karácsonya. Ugyanis ironikus módon pont a korlátozások hatására lett szabadabb az ünnep. Amikor nem kellett 25-én ugyanúgy hatkor kelni, mint a szerdai nulladik tesiórára, csak azért, hogy elkerüljük a dugót, amikor nem kellett rommá tanulni magam a januári nagy tz-re, mert tudtam, hogy sunyi módon úgyis ki tudom majd puskázni a választ szinte mindenre, ekkor született meg az első valamirevaló írásom, és elmaradásának köszönhetően ez volt az első olyan ünnep, sőt családi összejövetel, amely során nem kellett végighallgatni, hogy na és asszony mikor lesz, na és jogsi mikor lesz, és bár imádom nagymuter főztjét, azért az is tény, hogy az általa végrehajtott tudatos túlporciózásnak köszönhetően finoman szólva sem szokott éppen zero waste-es lenni az ünnep. Na, abban az évben éppenséggel ezzel sem volt gond. Az volt életem legnyugodtabb karácsonya.
Ez az a fajta chill, amit azóta szinte minden karácsony során visszasírtam. Mert ha van nap, amit legszívesebben otthon ülve tölt az ember, az a karácsony három napja.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!