Az ajándékozásról úgy őszintén...
Norbert Farkas
Annak idején, amikor még lógott a tojáshéj a valagamon, alig vártam az ajándékozást, és ezzel a következő legókreálmányt, amit összeszerelés után majd szétszedek, hátha tudok majd építeni abból és a már meglévő ömlesztett legókészletből valami még fainabbat. Ez papíron jól is hangzik, gyakorlatilag viszont ez körülbelül kétszer ha sikerült. Mégis a szüleim számára volt valami varázslatos abban, ahogy az őszinte örömteli mosolytól úgy dagad tojásméretűre az arcom, mint Dezső bácsi szemgolyója a kokszitól annó.
Viszont ahogy felnő az ember, egyre inkább macerássá válik ez az ajizás dolog. Van a hasznos, de van már belőle hatszáz másik kategória, mint például a zokni, amit anyámtól kaptam majdnem nyolc éven keresztül, miközben az év többi napján ezt megelőzőleg ha hússzor nem mondta el hogy utál zoknit pározni, akkor egyszer se; vagy van a szívből és önzetlen szeretetből készült, de annál förtelmesen ocsortányabb rajzos levélke a pulyáktól. Aztán van a hasznos de esetleg célzó jellegűnek ható, mint például a tusfürdő „penetránsabb vagy mint egy leprás hullazsák”, a salátás villa: „ideje fogyózni Big Smoke”, a fizikatanárnak adott vibri vagy dildó, ami „hátha leköti csürhét annyira, hogy ne tudjon január 3-ra szopatódogát összeállítani”, de még a wellness utalványnak is lehet egy olyan implikált jelenléte, hogy ,,idén totál idegbeteg voltál tesó, reméljük ezáltal jövőre máshogy lesz". És persze van az – Ez ugye csak vicc? Nem tudom melyik humor Heroldnak jutott ez eszébe, de valamit baromira benézett a naptárban. December 24. van nem április 1! – kategória. Na hát valahogy így tudnék reagálni a sport- és fitnesseszközökre. Akkora genetikai csődtömeg vagyok, hogy még szteroidokkal és egész életen át tartó súlyemelgetés után se ragadna rám semmi a koszon kívül, így az önelfogadás jegyében úgy döntöttem, hogy marhára nem érdekel az ilyesmi, bocs. Szerencsére minden ilyen eshetőségre felkészülve mindig begyakorlom azt, hogy hogyan kell természetesnek tűnően, csendben mosolyogni. Hála istennek eddig aligha akadt rá szükség egynél több alkalommal. Talán nem is lesz, hisz egy ideje általában pénzt kapok. Amit így mindig próbálok félretenni negyvenéves koromra de csak nem akar összejönni, mert az élet valamilyen úton-módon közbeszól. Ettől függetlenül asszem ez a legjobb megoldás, ha már valamit muszáj adniuk az embereknek.
Hisz én tényleg de tényleg nem vágyom már semmire.
Családi kör és szeretet, kaja (abból sem kell a puccos) nyugi, esetleg egy jó film, ugyanaz a séta és az azzal együtt járó, kutyákkal való találkozás, nekem ennyi elég.
Viszont ahogy felnő az ember, egyre inkább macerássá válik ez az ajizás dolog. Van a hasznos, de van már belőle hatszáz másik kategória, mint például a zokni, amit anyámtól kaptam majdnem nyolc éven keresztül, miközben az év többi napján ezt megelőzőleg ha hússzor nem mondta el hogy utál zoknit pározni, akkor egyszer se; vagy van a szívből és önzetlen szeretetből készült, de annál förtelmesen ocsortányabb rajzos levélke a pulyáktól. Aztán van a hasznos de esetleg célzó jellegűnek ható, mint például a tusfürdő „penetránsabb vagy mint egy leprás hullazsák”, a salátás villa: „ideje fogyózni Big Smoke”, a fizikatanárnak adott vibri vagy dildó, ami „hátha leköti csürhét annyira, hogy ne tudjon január 3-ra szopatódogát összeállítani”, de még a wellness utalványnak is lehet egy olyan implikált jelenléte, hogy ,,idén totál idegbeteg voltál tesó, reméljük ezáltal jövőre máshogy lesz". És persze van az – Ez ugye csak vicc? Nem tudom melyik humor Heroldnak jutott ez eszébe, de valamit baromira benézett a naptárban. December 24. van nem április 1! – kategória. Na hát valahogy így tudnék reagálni a sport- és fitnesseszközökre. Akkora genetikai csődtömeg vagyok, hogy még szteroidokkal és egész életen át tartó súlyemelgetés után se ragadna rám semmi a koszon kívül, így az önelfogadás jegyében úgy döntöttem, hogy marhára nem érdekel az ilyesmi, bocs. Szerencsére minden ilyen eshetőségre felkészülve mindig begyakorlom azt, hogy hogyan kell természetesnek tűnően, csendben mosolyogni. Hála istennek eddig aligha akadt rá szükség egynél több alkalommal. Talán nem is lesz, hisz egy ideje általában pénzt kapok. Amit így mindig próbálok félretenni negyvenéves koromra de csak nem akar összejönni, mert az élet valamilyen úton-módon közbeszól. Ettől függetlenül asszem ez a legjobb megoldás, ha már valamit muszáj adniuk az embereknek.
Hisz én tényleg de tényleg nem vágyom már semmire.
Családi kör és szeretet, kaja (abból sem kell a puccos) nyugi, esetleg egy jó film, ugyanaz a séta és az azzal együtt járó, kutyákkal való találkozás, nekem ennyi elég.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!