A csend filozófiája – 3. rész

A harmadik adventi vasárnap csendje már majdnem természetesnek tűnt. Magda úgy ébredt, mintha a levegőben a gyertyák illata maradt volna ott az előző estéről. A lakás még sötét volt, odakint lassan derengett a tél fáradt fénye. Meggyújtotta a harmadik gyertyát. A láng magasra kapott, mintha sietne valahová.
„Pontosan úgy, mint én régen” – gondolta mosolyogva.

A nap azonban nem ígérkezett ilyen békésnek.
Délelőtt csörgött a kapucsengő. Hirtelen és élesen, mint egy riasztás. Magda összerezzent a harsány hangra, ami áttörte a csendet. Az ajtó előtt a szomszéd, Éva állt, kabátjában reszketve, szinte zihálva.

– Magda, ne haragudj… muszáj segítséget kérnem – kezdte. – Elromlott a fűtésem, és most jöttem rá, hogy a telefonodat hiába hívom, mert… hát… valamiért ki van kapcsolva.

Magda szíve nagyot dobbant. A világ egy mozdulattal visszarántotta a figyelmét. A csend, amit eddig építgetett, hirtelen sérülékenynek tűnt, mintha üvegből lenne. Beengedte Évát, és ahogy a nő beszélt, panaszkodott, sietett, telefonált a szerelőnek, újra telefonált a fiának, és mindent gyorsan akart intézni, Magda úgy érezte, hogy a zaj hullámai körülötte csapkodnak. Mintha a tenyérnyi csend, amit az elmúlt hetekben gondosan teremtett magának, most egyre csak szűkülne.

„Miért zavar ennyire? Régebben ez volt mindennap.”

Éva feszültsége ragadós volt. Magda belül egyre inkább úgy érezte, mintha visszatérne a rohanás, a fejben zakatoló listák, a „most rögtön” parancsa. A próbatétel nem abban állt, hogy meg kell oldania valamit, hanem abban, hogy meg tudja-e őrizni azt a belső csendet, amit alig kezdett el megismerni. Főzött egy teát. A teafőzés közben lehunyta a szemét.
„Lélegezz! A csend bennem van, nem körülöttem.”

És ekkor történt valami váratlan. Éva, aki addig hadarva beszélt, hirtelen elhallgatott. A hirtelen beállt csend nem volt kellemetlen, inkább megállította a gondolatok gyors áramlását.

– Tudod, Magda… – szólalt meg csendesebben Éva. – Valahogy… olyan nyugalom van nálad. Pedig én most nagyon szétesve érzem magam.

Magda meglepődött. Nem gondolt arra, hogy a belső csend másoknak is észrevehető. A próbatétel talán épp ez volt: nem elveszíteni azt, amit magában kezdett felépíteni, még akkor sem, ha a világ kopog, csörög, és beszakítja az ajtót.

A délután végére a szerelő megírta, hogy érkezik, Éva megnyugodott, és Magda ismét egyedül maradt. A lakásban most nem az első heti szúrós csönd uralkodott, és nem is a második heti puha jelenlét. Hanem valami harmadik: a csend, amelyet már nem csak megtalált, hanem meg is tartott. Ahogy a harmadik gyertya lángját nézte, szívében szétáradt az öröm érzése.

A harmadik héten Magda valami újat vett észre: a csönd nem kívül van, hanem belül. Kívül lehet zaj, munka, forgalom, feladatok, emberek, mégis meg tudta őrizni magában azt a halk, bár kicsiny teret, ahol minden nyugodtabb.