Hópehely

Marci egy este a szokásosnál is nehezebben aludt el. Pedig minden a megszokott módon telt aznap. A szülei hangos szó nélkül nevelgették őt és testvéreit a kis malom utcai házban. Játék után elpakoltak, majd miután kezet mostak, leültek vacsorázni a konyhaasztalhoz, ami picit dülöngélt olykor, ha a lába alól kicsúszott a gondosan összehajtott papírlap. Vacsora után Marci az apukájával elpakolt, anyukája pedig fürdeni vitte a kisebbeket. Nagyon szerette ezt a pár percet, hiszen ilyenkor édesapja csak rá figyelt, volt idő egy kis beszélgetésre. A kisfiú határozott kérdéssel fordult hozzá:
– Apa! A felnőttek is kapnak ajándékot a Jézuskától? – kérdezte, korához képest komoly arccal.
A férfi nem válaszolt azonnal, mert tudta, hogy fontosak a szavai.
– Természetesen. Mindenki, aki jó, kap ajándékot. A felnőtteknél ez már talán picit más. Nekünk nem mindig egy tárgy az ajándék. Itt vagytok nekünk Ti, a gyermekeink, itt vagyunk egymásnak anyával, és persze Leó és Buksi is. Nekünk az a fontos, hogy mind jól legyünk, egészségesen, legyen meg minden, amire szükségünk lehet. Ha együtt van a mi kis családunk, az nekünk anyával a legnagyobb ajándék. Az ölelés, a puszi, az esti mese, a beszélgetések, a séták, a meleg kakaó, ez mind-mind különlegesek. Mind ajándék.
Marci elgondolkodott. De olyannyira, hogy arra sem emlékezett, hogy került tisztán, illatosan az ágyába. Valahogy a mese is csak részleteiben maradt meg neki. Emlékezett egy szegény családra, ahol a gyermeknek nem jutott ajándék karácsonykor. Hiszen, még karácsonyfára sem tellett. Éppen-hogy jutott egy kevés ennivalóra. Meleget pedig az erdőben gyűjtött fa adott. Mégis boldog volt, mégis szépnek érezte a karácsonyt. Miután apáék jó éjszakát kívántak, és leoltották a villanyt, még sokáig ébren feküdt az ágyában. Akárhogy is helyezkedett, egy dolog egyáltalán nem hagyta őt nyugodni. Végül úgy döntött, felkel, és megkérdezi anyukáját róla.
Halkan osont ki a szobából, ahol két kistestvére már jóízűen aludt, talán álmodtak is. A folyósó sötét volt, csak a konyha felől szűrődött be némi fény. Anya ilyenkor szokta megfőzni másnapra az ételt, mert mindketten dolgoztak, s anya korábban ment, hogy el tudja őket hozni az óvodából. Apa vitte őket reggel, délután pedig ő ért haza később. Most nem érzett illatokat. Talán már lefeküdtek, gondolta, de azért belépett, hogy lekapcsolja a villanyt.
Meglepődve látta, hogy mégis van ott valaki. Apa gyengéden ölelte anyát, homlokára épp puszit nyomott. Lágyan ringatta, mintha táncolnának. Mégsem hallott zenét. Úgy érezte, hogy megzavarja őket, de tudta azt is, hiába is menne vissza, képtelen lenne elaludni. Ezért halkan megszólalt:
– Apa!
Két meglepődött és aggódó tekintet fordult a hang irányába. Anya szomorú volt, szeme körüli pirosság azt jelentette, hogy sírt. De apa azt mondta egyszer, az anyukák sokszor sírnak, ha szomorúak, vagy ha nagyon boldogok. De aztán minden rendbe jön, ez azért kell, hogy a könnyek megnyugtassák őt, s elmossák a rosszat. Apa elengedte anyát, és a fia elé térdelt.
– Mi a baj, kisfiam? Mi nem hagy aludni? – hangjában nem lehetett hallani, hogy mérges lenne. Inkább, csak a szemeiben látszódott némi aggodalom.
– Anya jól van? – tette fel a számára legfontosabb kérdést.
– Igen, kicsim. Éppen fontos dolgokról beszélgettünk. Anya teljesen jól van, sőt, annál is jobban, csak olykor elfárad. Ahogy mindenki. De, ezért nem tudtál aludni?
– Nem. Csak kérdeztem. Azon gondolkodtam, hogy vajon a szegény, de nem olyan jó gyerekek is kapnak ajándékot? És az állatok vajon kapnak? Tudják, hogy mikor van karácsony? A Jézuskának és a Télapónak ki ad ajándékot? Honnan van nekik ennyi játékuk? Mindenkinek jutni fog? Esztike tavaly sem kapott semmit, csak egy használt téli cipőt, amitől nagyon szomorú volt. Még játszani sem akart velem. Azt hiszi, hogy kinevetem, ahogy a többiek. Pedig sosem tennék ilyet. Még előtte azt mondta, egy babát szeretne. Esetleg, pár ceruzát és egy kifestőt. De jó lenne, ha anyukája a mesét is könyvből olvashatná neki, mert most fejből mesél. – hadarta el azt a sok mindent, ami nem hagyta nyugodni.
– No, hát ezek komoly kérdések. Nem csoda, ha nem hagytak aludni. Gyere, ülj csak ide. – ültette Marcit kedvesen az ölébe. -Hol is kezdjem. A Télapónak és a Jézuskának van egy listája. Azt hiszem, ajándékot mindenki kap. Csak a rossz gyerekek virgácsot és szenet kapnak játék helyett. Sokszor jut a gyerekeknek ruha ajándékba, de ezen nincs mit szégyellni. Azt hiszem, minél jobb egy kisgyermek, annál inkább igyekeznek teljesíteni a kívánságát. Persze, ha írt levelet nekik, és tudják, mit szeretne. Olykor azonban, nagyon nehéz ezeket teljesíteni. Ezért van, hogy mi felnőttek már nem kérünk ajándékot. Néha anyával meglepjük egymást olyan dolgokkal, amit a másik szeret. Mint, amikor elvittem anyát vacsorázni nélkületek. Ilonka néni vigyázott rátok, anyával csinosba öltöztünk, és pár órát kettesben töltöttünk. Persze, nem felejtettünk el akkor sem titeket. De a felnőtteknek néha ilyenre is szükségük van. Majd érteni fogod, ha eljön az ideje. Az állatoknak nos, ezt nem tudom biztosra, de azt hiszem, az az ajándék, hogy van gazdájuk, etetik, szeretik őket, gondoskodnak róluk. Őket is mi lepjük meg. Ilyenkor igyekszünk finomabb falatokat adni nekik. Ők boldogok, ha velük foglalkozunk, együtt vagyunk, nagyot sétálunk Buksival, fogócskázunk. Leó pedig szeret elnyújtózni a kályhánál és azt szereti, ha aludni hagyjuk. Szerintem, ők is tudják, mikor van karácsony, hiszen éreznek, ez pedig a szeretet ünnepe. S elég sok dísz, illat színesíti ezt az időszakot. Mi is volt még? Ja, igen. A Télapónak és a Jézuskának a gyerekek adnak ajándékot. Mégpedig azzal, hogy megpróbálnak minél jobb emberekké válni, adni, szeretni, jól viselkedni, segíteni. Ők azért vannak, hogy jobbá szeressék a világot, és hogy ne felejtsük el a csodákat. Egész évben gyűjtögetik az ajándékokat, csinálják és elraktározzák. Sok segítségük van. A Télapónak például a manók. Hát, ezt nem tudhatom biztosan, mert ők ritkán beszélgetnek a szülőkkel. Tudnak mindent. De ha arra gondolok, hogy nagyon-nagyon sok gyerek él a Földön, akkor bizony, mivel mindenki hibázhat, előfordulhat, hogy nem mindenkinek jut az ajándékból. De azt hiszem, ilyen csak ritkán történik meg igazán. Esztike azért kapott meleg cipőt tavaly, mert erre jobban volt szüksége a hosszú, hideg tél alatt, mint egy játékra, és ahogy hallottam, ő nem is nagyon jó kislány. Többször hallottam, hogy verekszik és dobálózik. Azt gondolom, hogy ha idén még elkezd jobbá válni, abba hagyja a verekedést, akkor biztosan megkaphatja azt is, amire vágyik. A szegénységet nem kell szégyellni, kisfiam. Eszti annyira szomorú volt, hogy nem látta a dolog jó oldalát. Meg fogja egyszer ezt is érteni. Talán, mesélhetnél neki te is egyszer, az angyalkás könyvből, hátha segít neki. Tudod, ahogyan gondolkodunk ugyanarról a dologról, az nagyon különböző tud lenni. De akkor gondolom, hogy jó ember valaki, ha meg próbálja érteni azt, ahogy a másik gondol és érez azzal kapcsolatban. Ezzel mutatjuk ki, hogy figyelünk. Kérdezd csak meg Esztit egyszer, mi az, amitől neki szép lesz a karácsony. Talán, te, aki a barátja vagy, te is tehetsz azért valamit, hogy szebb legyen neki ez az ünnep. – mosolyodott el. -De ezt már csak holnap tudjuk megbeszélni, addig próbáld meg megkérdezni Esztit. Most pedig visszakísérlek az ágyadba, és próbálj meg aludni. Tele a kis kobakod. Pihennie kell.
Marci úgy érezte, hogy minden fontos dologra választ kapott, és már tényleg elálmosodott, uh most már hamar elaludt.

Apa visszatért anyához, aki idő közben neki állt a főzésnek. Kisfiúk kérdéseit hallva még inkább elérzékenyült.
– Mindig mások miatt aggódik. Annyira jó gyermek… – de nem tudta tovább mondani, elcsuklott a hangja.
Bálint lágyan átkarolta és a mellkasára vonta feleségét. – Igen, ők mindhárman különlegesek.
– Pont ezért félek most. Minden megváltozik, és a pénzünk is kevesebb lesz. Helyünk sem igazán van, hova tennénk? Hiszen idővel mindnek külön szoba kell majd. Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne megtartani.
– Kedvesem. Ő már döntött. Minket választott, Isten pedig áldását adta. Egészségesek vagytok mindketten, mi kellhet még? Minden meg fog oldódni, meglásd. Szeretlek. Kérlek, ne aggódj.
S ahogy Anna arcán újra végig gördült egy könnycsepp, kint akkor hullott le az égből az idei első hópehely.