Az „Igaz történet” témájú novellákat gyűjtöttük össze ezen az oldalon. Ezek az írások különböző nézőpontokon keresztül mutatják be az
igaz történet történetek érzésvilágát, fordulatait és üzeneteit.
Fedezd fel a szerzők gondolatait, és merülj el a téma sokszínű világában.
Egész éjjel esett a hó. Puha, fehér hótakaró borult a tájra. Két apró gyermek öltözködött, hogy kimehessen az udvarra. Lábukon hótaposó, rajtuk jó meleg overál. Arcukat az ég felé tartva nézték a szálló hópihéket. Aprócska kezeikben csillogott a friss hó. – Ébike, fussunk a hóban! – hívta Édua testvérét. Aprócska lábnyomaik mutatták, merre futnak. – Écuka, építsünk hóembert? – kérdezte Ében. Apa és anya is csatlakozott. Gurították a hógolyót, egyre csak nőtt. Kész lett a hóember teste, majd a feje. Rákerült a répaorr, a seprű, a kalap. – Hógolyózzunk? – szólt oda anya. – Igeeeen! – felelték. Apa hógolyót gyártott, a két pici dobálta. Élvezték a friss hó érintését. – Lassan indulni kell befelé – szólt apa. A gyerekek vidáman futottak befelé. Még hátranéztek, és…Tovább olvasom…
Sokáig ültem csendben a varródoboz fölött, a varrótű fénye meg-megcsillant a lámpa alatt. Gondolkodtam, mi legyen az az élő ajándék, ami nemcsak játék, hanem emlék is a legkisebb unokámnak. Aztán elővettem a régi kis dobozkát. Benne ott pihentek a keresztszemes hímzések: anyukám türelmes keze nyoma, a nagymamám régi mintái, és az enyém is, mind-mind apró öltésekbe rejtett szeretet. Ahogy végigsimítottam rajtuk, mintha a múlt szuszogott volna a tenyeremben. Ekkor született meg a gondolat: egy kis matató, terítőcske, falacska – egy textilből szőtt mese. Varrtam, öltésről öltésre. Belekerültek a család legfőbb motívumai, virágok, indák, apró formák, mintha mindannyian ott lennénk benne egyetlen puha darabban. Kis zsebeket készítettem, rejtett kuckókat, és mindegyikbe egy-egy apró…Tovább olvasom…
A kazettás magnó ott állt a polc szélén, kissé megfakult műanyag burkolattal, mintha a múlt porát is magán hordozná. Őrizte az időt, rajta minden karcolás egy-egy régi történetet mesélt. Már régen ki kellett volna selejtezni, de még nem tudtam rászánni magam. Benne volt egy kazetta. Amikor kíváncsian lenyomtam a lejátszó gombját, nagyot kattanva indult el a szalag, és a hangszóróból először csak halk sercegés hallatszott, majd bizonytalan zörej szivárgott ki. A magnó zúgása, a szalag apró ingadozásai, a kissé torz hangzás együtt olyan volt számomra, mint egy időkapu. A kezemmel elkezdtem ütögetni a magnót, úgy vágytam arra, hogy szólaljon meg, hogy nyíljon meg előttem az a kapu. Kis idő múlva felcsendült a dallam, ugyanaz a régi szám, amelyre egykor táncoltam a gimnázium félhomályos…Tovább olvasom…
Ahogy múlnak az évek, egyre többször jutnak eszembe a gyermeki évek. Zakatolva indult a gőzös Kanizsáról, végig a Balaton parton, aztán át a végtelen rónaságon, elvitt a nagyszülői házhoz. Mikor a Maros fölött átrobogott, a szívem is gyorsabban dobogott. Megláttam újra a tatát, nagy bajuszos, mindig mosolygós volt, huszár. Hajlott hátú, szigorú mamát. Hej, de szép hetek voltak azok, amikor jártuk anyuval a piacot. Ahogy végigsétáltunk az utcán, mindig elmondta: – Ez itt a nagy színész, Páger Antal szülői háza. A Maros mellett kocsikázva, amit Sándor, a ló húzott, szórtuk a barackot a gyerekeknek, de tata egy szót se szólt. Volt egy kecske, Boriska, aki a tejet adta. A ló farkából apu borotvapamacsot alkotott. A strandon szólt a zene – „…ha végre itt a nyár…” –, mi vidáman…Tovább olvasom…
1960-asévekben járunk egy szép zalai faluban Becsehelyen. Az én gyönyörű szülőfalumban, melyet szőlőhegyek, dombok öleltek körbe. Erdei magasodtak a falu felett. Fáin, mókusok, pelék játszadoztak. A többi évszakban is csodálatos látvány volt, de télen varázslatos, ahogy mindent betakart fehér paplanjával a tél. A fák roskadoztak a hó alatt. Amerre csak néztél, az érintetlen tisztaságot mutatta a hófehér táj. Elkezdődött a téli szünet az iskolában. Térdig érő hótakaró borította be a falut, a dombot. Félméteres jégcsapok függtek az ereszeken, jégvirág nyílt az ablakokban. Előkerültek a szánkók a kamrákból. Nem bolti, hanem apukák, nagyapák által készített egyszerű szánkók, ráterítve egy pokróc és irány a domb, a gyereksereggel. Gyalog fel, szánkóval le. Órákig bírtuk a hideg…Tovább olvasom…
A fiók mélyén porosodó ajándék olyan, mint egy halk sóhaj, amelyet évek óta senki sem hallott. Ahogy kezedbe veszed, érzed rajta a múlt tapadását: azt a pillanatot, amikor még friss volt a szalag, amikor még hittél benne, hogy lesz alkalom, lesz idő, lesz találkozás. Néha az élet úgy sodor tovább bennünket, hogy a legfontosabb mondatok félúton maradnak bennünk. Egy ajándék pedig képes magába zárni mindazt, amit nem mertünk kimondani: a reményt, hogy valaki örül majd nekünk, a hiányt, amikor már nincs kinek odaadni, a bátorságot, amit nem találtunk meg időben, vagy épp a megbánást, ami csendesen visszajár. Ha elképzelem ezt a régi csomagot, bennem így szólal meg a története: A fiók mélyén őrzöm még mindig. Néha, amikor keresek valamit, véletlenül meglátom, és hirtelen nagyot sóhajtva…Tovább olvasom…