Az „Igaz történet” témájú novellákat gyűjtöttük össze ezen az oldalon. Ezek az írások különböző nézőpontokon keresztül mutatják be az
igaz történet történetek érzésvilágát, fordulatait és üzeneteit.
Fedezd fel a szerzők gondolatait, és merülj el a téma sokszínű világában.
Mindig volt bennem egy nesztelen félelem, amikor rá gondoltam. Szikár, komoly férfi volt, akinek a jelenléte megtöltötte a levegőt. Nem tudom, tegezte-e valaha bárki – talán néhány kolléga, de ők is csak óvatosan, félve attól, hogy a méltóságába gázolnak. Bejárta a világot. Hallgatta a belső hívást, és ment, amerre az iránytűje mutatta – nem a térkép szerint, hanem amerre a szíve vitte, mindig valami újat látni és érezni. Otthona egy csöndes budai utca volt, ahol az ablakok mögött diszkrét magány szundít, ahol a házak nem kérdeznek semmit, csak őrzik az emlékeket. Őt nevezzük csak X úrnak. A nevét nem írhatom le – de a szavait igen. Azok az öröklét hangjai. – Hogyan hívhatom? Professzor úr, tanár úr…? – Legyen tanár úr. Mert magát mindig is tanítottam. Nem hivatalosan, de…Tovább olvasom…
A bölcs öregember kómotos lassúsággal foglalta el az étkezőasztalt. Pontban fél tizenkettőkor, és borzasztóan kényes volt az időre, és a tálalásra. Amennyiben gondoskodó és oroszlánszívű felesége nem tálalta fel neki a jóízű, zöldséggel, hússal gazdagon megpakolt aranyló színű húslevest, az öregember fogta magát, és inkább járt egyet a környező utcában, mire felesége elkészült. – Remélem, ízleni fog! Most kicsit megbolondítottam, apuskám! – jegyezte meg mosolyogva, kicsit rafinált arccal a pirospozsgás, csupaszív asszonyság. Az öreg szertartásosan fogta göcsörtös, erezett kezei közé a kanalát, és jó alaposan szemügyre vette a finoman gőzölgő leves minden apró-cseprő tartozékait. Elvégre az embernek sosem szabad olyasmit megennie, amit nem akar, vagy nem különösebben szeret. Az öreg…Tovább olvasom…
A pompás régiségkereskedésben olyan volt, akár egy kisebbfajta hercegi palota az antik dolgoknak. Kígyózó csigalépcsővel lehetett feljutni a felső szintekre, ahol a ritka, meglehet több száz éves ritkaságok, kéziratok, kódexek és egyéb könyvek lapultak. A hatvanas éveiben járó, nagy szódásszifon-szemüveget viselő, folyamatosan marcona tekintetű és gyanúsan mindenkit méregető aggastyán tulajdonos szúrós hiéna-szemeivel követte kíváncsi tekintetünket. Az író tüstént átváltozott csintalan, minden újdonságra, szenzációra kiéhezett gyermekké, és szinte azonnal bevette magát a könyvek közé, míg gyönyörű felesége legalábbis egyelőre a kereskedés pénztáránál várakozott türelmesen, de azért még ő is nézelődött. Óvatosan tenyerébe vett több kínai porcelánnak látszó másolatot is, és néhány…Tovább olvasom…
A falu katolikus templomának szélesre kitárt ajtaján keresztül, a zengő orgonaszó szárnyaló dallamai messze áradtak ki. Nyomában Krisztus urunkat dicsőítő ének hangjai csendültek fel a padsorokban helyet foglaló hívek, többnyire a misék elmaradhatatlan látogatói, az öregasszonyok szájából. Az 1950-es évek elején a rendszer éles vallás és egyházellenes politikája ellenére is faluhelyen az emberek életében a vallás, a templomba járás továbbra is fontos szerepet játszott. A közösség számon tartotta ki az, aki templomba jár és ki az, aki nem. Azok, akik kerülték a templomot, komoly elmarasztalásra számíthattak. A falu katolikus templomának padsorai a miséken mindig megteltek. Az első sorok a diákoknak voltak fenntartva, és csak ezután foglalhattak helyet a felnőtt hívek. A misék…Tovább olvasom…
A kazettás magnó ott állt a polc szélén, kissé megfakult műanyag burkolattal, mintha a múlt porát is magán hordozná. Őrizte az időt, rajta minden karcolás egy-egy régi történetet mesélt. Már régen ki kellett volna selejtezni, de még nem tudtam rászánni magam. Benne volt egy kazetta. Amikor kíváncsian lenyomtam a lejátszó gombját, nagyot kattanva indult el a szalag, és a hangszóróból először csak halk sercegés hallatszott, majd bizonytalan zörej szivárgott ki. A magnó zúgása, a szalag apró ingadozásai, a kissé torz hangzás együtt olyan volt számomra, mint egy időkapu. A kezemmel elkezdtem ütögetni a magnót, úgy vágytam arra, hogy szólaljon meg, hogy nyíljon meg előttem az a kapu. Kis idő múlva felcsendült a dallam, ugyanaz a régi szám, amelyre egykor táncoltam a gimnázium félhomályos…Tovább olvasom…
A fiók mélyén porosodó ajándék olyan, mint egy halk sóhaj, amelyet évek óta senki sem hallott. Ahogy kezedbe veszed, érzed rajta a múlt tapadását: azt a pillanatot, amikor még friss volt a szalag, amikor még hittél benne, hogy lesz alkalom, lesz idő, lesz találkozás. Néha az élet úgy sodor tovább bennünket, hogy a legfontosabb mondatok félúton maradnak bennünk. Egy ajándék pedig képes magába zárni mindazt, amit nem mertünk kimondani: a reményt, hogy valaki örül majd nekünk, a hiányt, amikor már nincs kinek odaadni, a bátorságot, amit nem találtunk meg időben, vagy épp a megbánást, ami csendesen visszajár. Ha elképzelem ezt a régi csomagot, bennem így szólal meg a története: A fiók mélyén őrzöm még mindig. Néha, amikor keresek valamit, véletlenül meglátom, és hirtelen nagyot sóhajtva…Tovább olvasom…
Balra Gizus, jobbra Rami. Középen Kata. Gyerekkorok óta ismerik egymást. A lányon fehér ruha, mely egyszerre mintha sokkalta egzotikusabbá, titokzatosabbá varázsolná egész földöntúli megjelenését. Testében egyszerre ott lappang a szökkenő gazella, mely mintha mindig is át akarna táncolni egy egész életen. Nem lehet csodálkozni, hogy minden valamirevaló fiatalembernek valósággal megdobban a szíve utána. De hát egyetemistákról van szó, akik nemsokára – persze, csakha minden jól alakul, és a végzet is eléggé kegyes hozzájuk -, készek lesznek rá, hogy kiléphessenek a nagybetűs életbe, és megkezdhessék a felnőttség frusztráló, és idegőrlő hétköznapjait. – Ti hova készültök? – kérdezi Kata incselkedni a másik kettőt. – Ez jó kérdés! Még nem döntöttem el, de talán kipróbálom magamat az…Tovább olvasom…
Sokáig ültem csendben a varródoboz fölött, a varrótű fénye meg-megcsillant a lámpa alatt. Gondolkodtam, mi legyen az az élő ajándék, ami nemcsak játék, hanem emlék is a legkisebb unokámnak. Aztán elővettem a régi kis dobozkát. Benne ott pihentek a keresztszemes hímzések: anyukám türelmes keze nyoma, a nagymamám régi mintái, és az enyém is, mind-mind apró öltésekbe rejtett szeretet. Ahogy végigsimítottam rajtuk, mintha a múlt szuszogott volna a tenyeremben. Ekkor született meg a gondolat: egy kis matató, terítőcske, falacska – egy textilből szőtt mese. Varrtam, öltésről öltésre. Belekerültek a család legfőbb motívumai, virágok, indák, apró formák, mintha mindannyian ott lennénk benne egyetlen puha darabban. Kis zsebeket készítettem, rejtett kuckókat, és mindegyikbe egy-egy apró…Tovább olvasom…