A hajnal fénye óvatosan kúszik be az ablakon. Te mellettem fekszel, egyenletesen lélegzel. Olyan csend van, hogy a saját gondolataim zaját sem tudom elhallgattatni. Nem tudok aludni, túl sok a gondolat a fejemben. Kérdések, melyek válaszra várnak, és a tény, hogy valóra válthatom az álmom, miközben téged elveszíthetlek.

A mellkasomban szorítás ül meg. Kimondatlan mondatok sorakoznak bennem, de egyiknek sincs helye közöttünk. Nem vagyok őszinte hozzád – és tudom, nem értenéd meg, ha az lennék.

Választanom kell közted és egy élet között, amire mindig vágytam. Egy év. Egyetlen év távolság, egy külföldi kiadó ajánlata, és mindaz, amiért eddig dolgoztam. Ki bírná ezt el közülünk?

Te nem az a típus vagy, aki mindent megért és mindenben támogat. Két ellentétes pólus vagyunk, egymáshoz …

Önfeledten bújócskáztak a bárányfelhők a tavaszi napsütésben, oly pajkosan, mint a gyermekek szoktak, amikor érzik, hogy végérvényesen elköszönt a tél és a tavasz eljövetelének senki sem tudja útját állni. Az egyik felhő éppen a másik mögé bújt és cinkosan egy jót somolygott. Párával telten olykor összeütköztek, ilyenkor nevetésük hatására hűsítő cseppek szálltak a park kopott padjaira. Oly sok mindent láthattak már ezek az utcai bútordarabok, hogy valaki igazán megszánhatná és lefesthetné őket. A park közepén álló ósdi szökőkút négy vízsugarából kettő üzemelt csak, az sem szimmetrikusan ontotta magából a vízcseppeket. Mindebből Tamás nem sokat vett észre, csak azt érezte, hogy lekívánkozik róla kiskabát délidőben, amikor jóízűen elfogyasztott ebédje után a padon sütkérezett. Mióta …

Áprilishoz képest meglepően napsugaras, szinte vidám, nyárias meleg volt, amikor egy mackós termetű férfi úgy döntött, hogy taxiba száll, és beviteti magát a kórházba, mert imádott, egzotikus barátnője éppen a kilencedik hónapban volt, és persze el is folyt a magzatvize.

Annyira frusztrált, izgulós, ideges volt, hogy jóformán azt sem tudta, mit kérdezett tőle az illető taxis, aki tagbaszakadt, marcona embernek tűnt, és a jobb szeme üvegből volt. Mint később kiderült, egy bulizós társaságot szállított éppen haza, amikor egy húszas éveiben járó siheder srác váratlanul kést rántott, és bár megpróbálta előbb jobb belátásra bírni, később önvédelem címen leszerelni, az adott fiatal srác lazán és egyszerűen kiszúrta a taxis jobb szemét, és mire a sürgősségi osztályon sorra került, …

Valósággal ki nem állhatta azt a fajta, személyiségtől totálisan vadidegen, már-már provokatívan tüntető feltűnősködést és exhibicionizmust, mely sajnos a legtöbb esetben akkor jellemzi az embereket, mikor egyszerre valóságos tömegnyomorban kell helytállniuk, vagy ha adott esetben éppen ők az adott kis mikro-társadalom egyedüli prominens szóvivői.

Egzotikus, nagyestélyit viselő hölgyemények vonultak fel az éppen aktuális, kigyúrt testű pasijukkal, akik markáns és méregdrága Armani- vagy Dolce-öltönyöket viseltek, szinte kéjesen élvezkedtek, hogy méretes és dagadó bicepszeiket tornáztathatják ruhájuk alatt.

Elvégre egy nagyon drága ruhadarab tartósságát mi mással lehetne lemérni, mintha az adott izompacsirta edzéseket végez benne. Már csak a súlyzók hiányoztak volna.

A tömegben …

Kriszta mindennek ellenére ragaszkodott az öreghez. Meglehet, azért, mert a legújabb kétezres évek hajnalán született generáció cyber- és számítástechnikai kütyü képviselői jóformán háromszázhatvan fokos szögben hátat fordítottak minden jó modornak és viselkedésmódnak, melyet igen-igen nagy gondossággal szüleik igyekeztek beléjük plántálni változó eredménnyel, míg aztán végül úgy gondolták, hogy jobb, ha a legújabb generáció fiatal koponyái saját maguk jönnek rá a saját helyükre a világban, és találják meg saját maguk helyüket.

Kriszta mindig is erősebben vonzódott az idősebb férfiakhoz. Nem lehetett pontosan megtudni, hogy vajon azért, mert apját alig öt éves korában láthatta utoljára, vagy hogy már gyerekként a tévézés és a romantikus filmek voltak legkedvesebb hobbijai. Annyi …

Az udvar mindig ugyanazzal a mozdulattal ébredt.
Először a kút melletti fém vödör csillant meg halványan, mintha egy alvó szemhéj alól kikukucskálna a fény. Aztán a kerítés lécei között átszivárgott a reggel: csíkokban, óvatosan, hogy finoman ébressze fel a csendet. Megindultak a hangok is: a galambok tompa topogása a tetőn, egy távoli kutya ugatása, és az a nagyon finom nesz, ahogy a fűszálak visszarendeződnek az éjszaka után.
Borka mindezt jól ismerte.

Túlságosan is.

Hisz ott állt az udvar közepén egyedüli bokorként, épp ott, ahol még nem lóg be a konyhaablak elé, és a kerítéshez sem túl közel, hogy a szomszéd ne mondhassa rá: „Már megint átnőtt.” Borka pontosan olyan volt, mint amit elképzelünk, ha meghalljuk azt, hogy „bokor”: sűrű, rendezett, kicsit szétterülő, alul árnyékos, …

Telihold világít az égen,
rókáék kacsát ennének éppen,
előkelő eledelre vágynak,
ne éhezzen gyomruk másnap.

Róka mama ráparancsolt fiára:
kacsahúst hozzál vacsorára,
friss húst rakj az asztalomra,
pakold ide nagy halomba!

Morfondírozott a kis róka:
de jó lesz ma egy kis móka,
megszerzi a zsákmányát,
emberszem ne lássa hát!

Tél volt, korán sötétedett,
nemsokára esteledett,
lábait emelgette hangtalan,
kacsa ólját kerülgette zajtalan.

Orrával az ólat szagolgatta,
lábával a földet kapargatta,
kacsa lábát majdnem elérte,
mikor puska durrant mellette.

Házigazda észrevette,
puskáját rászegezte,
azon nyomban elkergette,
ráijesztett ravaszdinkra.

Róka fiú szedte lábát,
így mentette az irháját,
elmaradt a kacsator,
tovább nő a kacsatoll.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, smaragdzöld erdő, ahol a fák koronája olyan magasra nyúlt, hogy a madarak felhőket súrolva daloltak bennük. Az erdőben éltek a zöld manók – (apró, szorgos népség) –, akik mohából és virágszirmokból építették házaikat. És ott éltek a tündérek is, akik a harmatcseppeket gyémántként csillogtatták a leveleken minden hajnalon.

A manók és a tündérek szerették egymást, bár külön világban éltek: a manók a földben és a gyökerek között, a tündérek pedig a levegőben, a fény és a szellő birodalmában. De minden évben, amikor a legelső hópihe lehullott, összegyűltek a tisztás szívében, hogy megünnepeljék a szabad erdő napját.

Ezen a napon senki sem dolgozott, senki sem sietett. A manók dióhéjban sült süteményt hoztak, a tündérek …

Óriás vihar pusztított
végig a falu szélénél.
Mindenki a menedéket
kereste magának fürgén.

Az ég minduntalan dörgött,
villámok sűrűn cikáztak.
Olyan, mintha világvége
után nem takarítanának.

A kis gólya egyik szárnya
megsérült a tornádóban.
Odaszólt neki a párja:
– Gyere a madárkórházba!

Sipító hanggal jelezte,
hogy valaki észrevegye.
Jött az ápoló sietve,
bekente, be is kötözte.

– Ez finom békahús, egyél!
Kell, hogy hamar erős legyél!
Jól esett a gondoskodás,
jutalom lett a kacsintás.

El is kezdett gyógyulgatni,
igyekezett szót fogadni.
Igen megszerették egymást,
együtt csinálták a tornát.

– Emeld kicsit magasabbra,
aztán hajlíts oldaladra!
Pár nap múlva nem billegett,
hanem szárnyával illegett.

Napról napra magasabbra,
míg eljutott a …

A levegő egyre melegedett,
a fészkek is megelevenedtek.
Minden irányból már jöttek-mentek
a tojásból kikelt csepp egyedek.

Többen vizet kedvelő csemeték,
kik próbálják úszótudásukat.
Ahogy anyukkal belecuppannak,
rögvest evezni is megtanulnak.

A tóparton egy apró homokvár
nyújtogatta tornyát az ég felé.
Épp odaért egy pici vadkacsa,
aki most kelt ki még a tojásból.

Mi lehet ez? Megnézem – gondolta.
Nem tudom, hol vagyok! Mit is látok?
Segítséget én honnan kaphatok?
Nagy nehezen feljutott a csúcsra.

Azonnal belecsúszott a tóba.
– Segítség! Mi zajlik itt le velem?
Mi ez a valami? Nem ismerem!
Kapálózni kezdett a lábával.

Megérzi, hogy tovább is halad már.
Milyen csoda! Nem lépek sehova,
mégis közelednek felém mások?
Kicsik, nagyok, színesek és …