Hetek óta készülök erre az utolsó fellépésemre. Mindent alaposan átgondoltam. Többé nem bánt engem senki. Nem leszek senkinek sem a játékszere. Egyszer s mindenkorra véget kell vetni ennek az egésznek. Sokat gondolkodtam, mitévő legyek. Annyi minden megfordult a fejemben. Végül erre esett a választásom. A napot is alaposan elterveztem: ma van a férjem születésnapja. Férjem? Ah, pontosabban ő csak egy férfi, akivel egy lakásban élek… Úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.

Lassan lépkedek a város sötét utcáin. Félórás séta után elérem célpontomat, a hidat. Felmegyek, körbenézek. Alattam zúg a mély, fekete víz. Sokáig nézem a gyilkos folyót. Didergek. Nézem, egyre csak nézem a vizet, a partot nyaldosó hullámokat. Újból felteszem magamnak a hónapok óta foglalkoztató kérdést: …

Ma esti tépelődésem témája: meddig élhetünk levegő nélkül? Mondjuk évtizedekig? Mindig van előttünk valaki a sorban: gyermeki, szülői, házastársi kötelezettség, és amikor mindez megváltozik, akkor csend lesz, és csak önmagunknak felelünk. Nincs ez így jól, de minden nagy tévedés csak évtizedek múlva szedi az áldozatait. Előtte jótékony köd és álszent hazugságok sorozata: pont te akarsz világot megváltani, amikor még a magadét sem tudod!

Az esti könyv az amerikai álomról szól, minden tökéletes, csak éppen beesik az eső a jól szituált házaspár feje felett. A hősnő felébred Csipkerózsika-álmából, és megvalósítja önmagát. A hűtlen férj egy lánya korabeli nővel megint újraéli az elvesztett fiatalságot, és kódolva van egy szívroham a hatodik X előtt. Ha meggondolom, ez szinte minden második …

Mán nem beszél így senki, Rétközi tájszólással, de én még őrzöm múltunk legszebb ékkövét, a nyelvünket, amit anyáinktól tanultunk, és írásaimban megmentem az utókor számára.

Mink pulyák nem tudtuk, miér, de mindenki Ángyi néninek híjta, mindég feketébe vót. Szerette a gyerekeket, ha érett a cseresznye az utcárul, minden pulyát beengedett, olyan ricsaj vót, hogy a gyöngytyúkok egésztelen nap káricsoltak miatta.

Anyukám azt mondta, azér él olyan sokáig, mert Isten szereti, vigyáz rá, mert bábaként vagy ezer pulyát hozott a világra. Egész 1959-ig hagyták dógozni, de utána mán a Kemecsei szülőotthonba lehetett csak szülni. Apukám meg aszonta, mert az ördögnek se kell.

Átmentem hozzá beszélgetni. Ült az ámbitus alatt a tornácon, a karosládán, a peszemama fekete pacsa fejkendőbe, mer …

Néha egy látszólag apró és jelentéktelen gesztus valójában baromi mély tartalommal képes bírni, és többet tud jelenteni bármilyen mennyiségű pénznél, méregdrága ajándéknál vagy akár szép szónál. Van egy bizonyos tisztás, amelyet gyakran látogatok. Részben a természetközelség, még nagyobb részben pedig egy kedves négylábú miatt. A csehszlovák farkaskutya-féle kislány mosolya széles hét mérföldön az egyik legszebb abban az erdő keresztezte körzetben. A Jasmine nevet kapta, de nekem sokszor már csak Jazzy vagy Ezüstfarkas.

Egyszer ő és gazdája, Trevor a házunk előtt futottak, épp akkor, mikor a buszmegálló felé sétáltam. A kiskutya megközelített, és úgymond szerelem volt köztünk első látásra: ezredmásodpercek töredéke alatt jutottunk el odáig, hogy egész testével nekem dől, és arcom …

A Hold alacsonyan járt, mintha közelebb akarna hajolni a mezőhöz, ahol egy kislány állt. Nem volt egészen gyerek már, de még nem volt felnőtt sem. Luna arca nyitott volt, a szemei nagyok, és úgy nézett a világra, mintha minden pillanatban történhetne benne valami fontos.
A kezében lámpást tartott. Olyat, aminek a fénye nem bántotta a sötétet, csak megérintette.
Mikor kis kört rajzolt a fény a fűre, Luna suttogni kezdett: – tökéletes.

Nem szeretett hangosan járni. Figyelni szeretett: a fűszálak halk suhogását, a virágok apró mozdulatait, a bogarak neszeit, amelyek csak annak mutatják meg magukat, aki nem siet.
– Jó estét – mondta halkan a sötétnek.
De az nem válaszolt. Soha nem válaszolt, de mindig jelen volt, s a lány ezt szerette benne.

Az emberek a faluban gyakran furcsán …

Az elegáns, méteres urak
frakkot öltve érték el partot.
Kihúzva, peckesen totyognak,
hogy meglepjék családjaikat.

Jókora a tömeg, tolonganak.
– Hol lehetnek most az enyémek?
Mekkora lehet a gyermekem?
Esetleg itt még meglelhetem?

Sietve lépked már mindegyik,
szimatot, a formát keresik.
Itt-ott egy aprócska fióka,
mint a rögbilabda, gurítva.

Keresgélgetnek ők mindenütt,
közben a gonosz rablósirály
kitérőket tetet meg velük.
A fiókákat nem engedjük!

Akad, hogy egyet kiszemelnek
többen is, de minden hiába.
Mindre ráismer a papája.
Bár nőttek, mióta nem látta.

Együtt a család, itt van a nyár.
Ideje önállósodni már.
Olvad a jég, a szülők mennek.
Vége lett az etetéseknek.

– Szia, papa! Szevasz, mamika!
Marad a parton a fióka.
– Gyere, testvér, álljunk a …

Pitymallott, tiszta volt a levegő,
csicsergéstől hangosodott az erdő.
A madáriskolában kirándulni
készültek a madárgyerekek.

– Rigóék? – jelen!
– Cinegék? – jelen!

Olvassa a bagoly tanító úr a névsort.
De megáll, mert a pinty nem szólt.

Nézegetnek körbe a kedves fiókák,
a nemlétet ők is megtapasztalják.

– Mi lehet vele? Nem szólt senkinek se?
– mondogatják. – Talán beteg a kicsike?
– Vagy elaludt? Honnan is tudhatnánk?

– Gyorsan ide poszáták! Keressétek a
családot és a fészket! Értesítsetek!
– Ha még velünk akar jönni,
a nyárfánál lehet csatlakozni!

Meg is érkeznek a hírvivők,
fiókánk még javában húzta a bőrt.

Nem, hogy tanulni nem szeret,
még kirándulni se megy?

Csodálkozik családja s az erdő népe.
Miért is bújik el szegényke?

Költögeti anyja: – …

Eső után valahol Ázsiában,
fiúk buzgón tapicskoltak a sárban.
Egyszer csak arra lettek figyelmesek,
a vízre az állatkák előjöttek.

A békák, csigák, siklók, a giliszták
csúszkálták össze az udvari járdát.
Olyan lett az övezet, mint ahol egy
siserehad terepgyakorlatot tart.

Igen, de kobrára nem számítottak.
– Jaj, segítség! Gyorsan, ide mindenki!
– A fal mellől nem is merünk elmenni!
– Mérges kígyó tekereg a közelben!
A lakás felé hullámzik sietve!

Ezen a helyen ez nem lehetetlen,
jött segítség, felszerelve sürgősen.
Nem lázálom, a dolog bizonyítja,
ott van a levedlett bőre darabja.

Hüllőszakértőt is azonnal hívtak.
Egy kígyó marása nem gyerekjáték.
A fiúkat biztonságba helyezték,
a mentést csak a sarokból leshették.

Hová bújt? Ki tudja már, merre …

Egy krokodilpár a víz
szélén élvezi a forró homokot.
Elmondanák, ha beszélnének,
milyen csodás a naplemente ott.

Tenger vize selymesen simogat,
olyan, mintha átölelne a nap.
Nem látni most emberi arcokat.
Igaz, ha erre járnának, igen
nagy remegésbe fognának.

Gyermeksírásra hasonló hang
hallatszik a partról vészjóslón.
A krokodilcsalád viszont boldog.
A mama izgatottan tudatja:
– Mindjárt jön a család többi tagja!

Ugyanis a bébi így jelzi, ha a
felszínre ki akar már jönni.
Itt hullámzik, ott meg hasad a homok.
Elindultak most az apróságok.

Ekkor az apa testét kinyújtotta,
mintha ő lenne az áthidaló fa.
Összekötötte a homokot a vízzel.
Anya pedig rámozdítja a piciket a hídra.

Azok felsorakoznak, mint a libák,
menten el is érik a hátát.
– Menj tovább bátran …