Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
Napi idézet – 2025-12-22
„A hit vezet akkor is, ha a szem nem lát, mint hajnal fénye a hegyek fölött.”
– Móricz Zsigmond
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Az ajándék selyempapírban, gyerek szemében csillogó fény, várva várt pillanat a fenyőfa alatt, Izgalom, még bontatlan ígéretként.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…Fújj szél, takaríts ki minden szívet. Vidd el a fájó érzéseket, a bánatot, a félelmet, a magányt, a szenvedést. Töltsd meg a szíveket szeretettel.
Vers témája: Remény
Tovább olvasom…Karácsony szent ünnepén, csakis annyit kérek, Önmagatok létét és egymást szeressétek. Találjatok csodát a ma perceiben, Ragyogó csillagot a másik szemeiben.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…Hol egykoron élet volt, most csend ül, A fák minden ága a széltől rezdül. Kastélyt rejtenek a lankás dombok, Mi egykoron Sissynek adott otthont.
Vers témája: Történelem
Tovább olvasom…Vigyél haza újra, karácsonyi szél, Gyémántként csillan a fény a járda szélén. Hatalmas pelyhekben hull a nem szűnő hó, Cseppen a jégcsap az ágról, olvadón.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…A szeretet fényére vártunk, A hit, a remény és az öröm után. A templom előtti téren álltunk, Várva, felcsap ma a szeretet láng.
Vers témája: Advent
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
Csendes hajnal volt, az emberek nagy része még aludt. Kint is alig mozdult valami, csak egy-két éhes galamb próbálta a jéggé dermedt hó alatt megkeresni a reggelijét. A külvárosi részen mindent szépen betakart a hó, letisztult a kép. Csak pár hókupac törte meg a táj simaságát. A gyerekek kedvéért mindig máshová lapátolták össze, hogy tudjanak hócsatázni. A kupacokból sáncokat építettek, amit a jég vastag réteggel vont be. Az ajtó halkan nyílt ki, s egy pillanatra megállt keretében a férfi, és végignézett a feljárón. Esett az éjjel is egy nagyobb mennyiség, volt értelme felkelni. Kilépett, s megfogta az ajtó mellé támasztott lapátot. Megfigyelte a dombokat, mit nem szabad eltakarítania, a gyerekek kedvéért. De egy percre is elidőzött egyen, amire nem emlékezett, hogy tegnap ott lett volna. …Tovább olvasom…
Az orrom előtt ment el a busz. Hát ez az én formám. Most aztán mit csinálok itt két órán keresztül? Körülnéztem. Tőlem balra egy bankfiók, tőlem jobbra egy kirakodóvásár-szerűség. Furcsa volt az egész, mert ezen a helyen, amióta az eszemet tudom, ilyen soha nem volt. Az idő éjfél körül járt és én még mindig nem voltam otthon. Szokatlan volt, de nem tudtam mit tenni. Gyalog én aztán el nem indulok! Kis gumilabda volt a zsebemben. Pattogtatni kezdtem, de amilyen ügyetlen vagyok, hát nem kipottyant a kezemből? Az eső szitált és a kis labda néhány vízcseppet fröcskölt oldalra rövid útja során. Követtem a kis izgága játékszert, melynek útja a kirakodóvásárban végződött. Ősz szakállú úr adta vissza és kíváncsian kérdezte: - Mi járatban errefelé, csak nem szíjat szeretne …Tovább olvasom…
Istennek angyala, ülj mellém ide. Ide, erre a pamlagra. Egyedül vagyok… mint mindig. Maradj ma itt velem. S üljünk csendesen, hisz szavak nélkül is értjük mi egymást. A csend sokszor többet mond minden szónál. Lehunyom a szemeimet, s látlak, látlak, ahogy a fehér ruhád mellettem elterül. Nézel rám, s mosolyogni készülsz. Mosolyogni, hogy erőt adj, hogy fogd a kezemet, s félelmemet eltaszítsd. Bölcs szemeid megnyugtatóak. Sugaruk gyógyító. Lelkem simogatják. Erőt próbálnak adni, hogy képes legyek megint felállni. Felállni onnan, ahová megint letaszítottak. Felállni a földről, hinni megint. Karod felém nyúl, emel fel, fel, hisz önmagamtól már ez nem megy. Akarok én hinni! De erőm már fogy, s hitem sem mindig elég ahhoz a lélekben megélt feladathoz, mit megint meg kellett, hogy …Tovább olvasom…
Itt az ünnep, és én a Karácsonnyal kapcsolatos írásaimat osztottam meg, ahol írok, és ahová meghívtak még a mai nap is. Mint Fiáng Lüciká, aki maga is ír, és saját oldala/csoportja van, meghívott, hogy mivel olvasta az írásomat, megköszönné, ha nála is megjelennék a jelzett írásokkal. Természetesen boldogan tettem eleget a kérésnek, hisz ez hatalmas megtiszteltetés. Majd miután megjelent két írásom, egy novella és egy mese, kaptam egy kritikát. Nagy örömmel és boldogsággal osztom meg veletek! Íme az eredeti angol szöveg: Ibrahim Malik Adminisztrátor Dr. Krivák-Móricz Judit Ilona, Your words are a balm to the soul, a gentle reminder of the power of hope and faith in the face of adversity. Your prayer to the angel of God is a poignant expression of the human desire for …Tovább olvasom…
A félárva kisfiút mindenki csak Kócosnak hívta. Kis kobakján összevissza repkedtek a hajszálak, s valóban úgy tűnt, mintha mindig kócos volna. Szegény Kócos állandó gúnynak, csúfolódásnak volt kitéve. Főleg, mióta édesapja meghalt. Anyukája egyedül maradt a négy gyerekkel. Kócos tízéves volt, ő volt a legidősebb a négy testvér közül. Ő lett a nagyfiú, aki most már felelősséggel tartozik kistestvéreiért, legalábbis édesanyja állandóan ezt mondogatta neki. Kócos igyekezett ennek eleget tenni, de nem minden sikerült úgy, ahogy azt édesanyja szerette volna. Gyakran kapott szidást, de lassan már ezt is megszokta. Hogyan is tudna Kócos édesanyja komoly elvárásainak megfelelni? Elvégre ő még csak egy tízéves kisfiú. Kócost csúfolták az iskolában és az utcán is... S hogy miért? Csak úgy, …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
A hópelyhek, mint apró balerinák, kecsesen táncoltak végig a fagyos széllel, míg megérkeztek Lullaby falujába, ahol már nagyban folyt a karácsonyi készülődés. A fenyőillat és a mécsesek melege betöltötte az utcákat – mindezt pedig Kremp, a tizennyolc éves, félig krampusz–félig ember lány figyelte egy magas fa ágáról, ahonnan ritkán merészkedett le. Ekkor pillantotta meg a mankóval sántikáló katonát, aki házról házra járva kopogtatott, szállást kérve Szentestére. Minden ajtó bezárult előtte. Kremp sóhajtott, leugrott a fáról, majd felhúzta csuklyáját, hogy meg ne ijessze az idegent. Bizonytalanul, de kedvesen szólította meg: – Itt nem találsz menedéket éjszakára… De gyere, kövess! A katona habozva indult utána. A lány egy apró kunyhóhoz vezette, ahol meleg kandaló égett, …Tovább olvasom…
– Anyuuu, a csacsi az cica? – kérdezte a hároméves Brigitta édesanyjától. – Ó, dehogyis, Brigikém! A csacsi az egy kicsi szamár. Miért kérdezed? – Ma az oviban tanultunk egy kis versikét, benne van, hogy: csacsi. Meg az is ott van, hogy „ógmóg”. Anyu, mi az az „ógmóg”? – Óg-móg azt jelenti, hogy gondolkodik valamin. – Elmondom a verset, jó? – Persze, mondd csak! Brigi meghajolt, majd elszavalta a verset: Kicsi csacsi sétál, a két füle szétáll. Azon óg-móg, mi legyen: kertész vagy tanár? Ha megnő a kis csacsi, egy lehet csak: szamár. A kislány megint meghajolt, anyukája megtapsolta. – Tudod mit, Brigi? Szombaton elmegyünk hármasban (te, apu meg én) az állatsimogatóba, és ott közelről is megismerheted a kicsi csacsit. Na, mit szólsz? – Jaj, de jó! Mennyit kell még aludni …Tovább olvasom…
– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas. – Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó. Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből. – Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel! – Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés! – Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam! – Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam. – Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani. – Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok. Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici …Tovább olvasom…
Mogyi a Makkosfalvi ligetben élt családjával, egy termetes vén tölgyfán. A hosszú-hosszú zord és dermesztő téli hideg után kora reggel kismadarak füttye csábította ki jó meleg fészkéből. – csukk-csukk-csukk – eleget pihentünk a fészekben, gyertek játszani!- Testvéreivel: Cibókával és Kelempájsszal ágról ágra, fáról fára ugrálva pajkosan jöttek le. Szokás szerint kíváncsian kerestek, kutattak, fogócskáztak. Nagyon aranyosak voltak. – Nézzétek mennyi hó! - két kézzel belemarkolt és feldobta. Aztán gyúrt egy gombócot és megkezdődött a hógolyócsata. – Közben gondtalanul beszélgettek, mókáztak és kacagtak. – Na, én megyek- szólt Cibóka, – ebédet szeretnék főzni! – Jól van – mi még maradunk egy kicsit- felelte Kelempájsz. Egészen addig hógolyóztak, amíg át nem nedvesedett a bundájuk. Akkor …Tovább olvasom…
Mogyi beiratkozott egy pilótaképző tanfolyamra, mert arról álmodozott, hogy repülni fog és berepüli az egész országot. A tanítást tapasztalt repülést irányítók végezték. A tanfolyam ideje alatt teljesülhetett Mogyi álma. – Olyan volt, mintha egy hatalmas, sebesen szálló madár hátán utaztam volna! – mesélte Mogyi testvéreinek. – Felszálltam a levegőbe. Ahogy emelkedtem egyre feljebb, egyre kisebbek lettek a házak, a fák, a toronyépületek, a járművek és minden más is. Egyszer csak akkorák voltak, mint az apró játékaink. Végül olyan picik lettek, mint a hangyák, aztán egyszer csak el is tűntek. Gyönyörű országunk olyan volt fentről nézve, mint egy hatalmas, színes takaró. A zöld mezők és az erdők pedig, mintha festették volna őket. Az Alföld egy hatalmas síkság, lösz és homok …Tovább olvasom…