Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
Napi idézet – 2025-12-24
„A barátság láthatatlan, mégis erős híd, mint hajnal fénye a hegyek fölött.”
– Móricz Zsigmond
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Nap verse
Harang szól a csendes estén, itthon és szerte a világban. Ha meghallod a harang szavát, gondolj azokra, kiknek szíve fáj.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…
Kiemelt
József és Mária úton vannak, háromkirályok is indulnak, útjukat fényes csillag kíséri, nagy esemény készülődik.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…A fenyő még csupasz, de már tudja, hogy nem sokáig lesz egyedül. Ágai türelmesek,
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…Az elme – már sok esetben – manipulált értelem, ami kicsinyes alkukra, megvesztegetésekre játszik;
Vers témája: Élet
Tovább olvasom…Réges régen a messzi Németországban, Kezdődött a fa díszítés hagyománya. Almát, diót helyeztek az ágakra, A megváltást szimbolizálva.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…Négy morcos úr, Érezte magát cudarul. Mindig morogtak, Sok pénzt akartak.
Vers témája: Humor
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
Szeretettel osztom,meg veletek Karácsonyi Szívhangok Antológiában megjelent novellámat! Fogadjátok szeretettel! 💝🙏💝 Nagy pelyhekben hullott a hó már napok óta Lovas szánon hozták a kenyeret a városból. 1968 - at írtunk. Olyan hideg volt, hogy az ablakokon jégvirágok nyíltak. Az éj fekete bársonyként terült szét az égen, csillagok milliónyi ragyogtak rajta. Az éppen felkelő Hold bevilágította kicsiny falum utcáit, mintha tudta volna, Szenteste van. Az utcákon alig jártak, ilyenkor mindenki igyekezett haza. A mi kis házunkban már állt a karácsonyfa. A lucfenyő illata belengte a szobát. Magunk készítette díszek, apró piros almák, megfestett dió és kevés szaloncukor díszítette. Ágain igazi gyertyák égtek, csillagszórók szórták szét csillagjaikat. Nekünk a legszebb fa volt a …Tovább olvasom…
Károly, miután kilépett az ajtón, és elhagyta az épületet, még egyszer visszafordult, és szokás szerint tekintetét az első emeleti nagy ablakra emelte. Már az első látogatásnál feltűnt neki, milyen aránytalanul nagy ablakok díszelegnek a kórház komor, szürke homlokzatán. Az ablakok, mint valami nagy szemek, figyelő tekintetüket a kórházépület előtt néhány méterrel húzódó egyenes, széles, nagy forgalmú sugárútra szegezték. Az egész nap folyton folyvást tartó erős gépkocsiforgalom átható zaja miatt ritkán nyíltak meg az ablakok. Károly beteg apját járt látogatni a kórházba, aki már több mint három hete feküdt itt. Ezalatt mindenféle vizsgálatnak vetették alá, de eddig még nem sikerült megtalálni bajának okát. Az apja túl a nyolcvanon, már inkább közelebb a kilencvenhez, egyedül élt …Tovább olvasom…
A torony, amit az emberi remény emelt az égnek, és az emberiség megváltásának szimbóluma akart lenni – helyette az utolsó túlélők szarkofágja lett. Az emberek már nem dolgoztak a földeken, a csatornák eliszaposodtak, a vetések helyén csak gaz nőtt. A munkáskéz, amely egykor mindezeket létrehozta, most csak épített, és rémülten nézte az eget. Ziuszudra, Surrupak királya tudta, hogy őrült idők jönnek, a világ remegett, az ég sötétjében közeledett az égi gyík – Gondwana pusztító árnya. Ziuszudra sürgette a munkásokat, gyorsabban, magasabbra, ha elérik a csillagokat, akkor megállíthatják az időt. De az idő kizuhant a tengelyéből – az egyre vadabbul tomboló szél ellen a torony sem adott menedéket. A Vízözön – széttépte az addig ismert világot. Gondwana darabjaira hullott. A Vízözön új …Tovább olvasom…
Egyedül… vagy magányosan – de mégis: ünnep ez. Karácsony van. Megint véget ér egy év. Itt van a számvetés ideje: mi valósult meg, és mi maradt csak vágyként a szívekben. Mit viszünk át, és mit hagyunk itt. Fogadalmak születnek, hogy jövőre jobb lesz, tisztább, emelkedettebb. A hitetlenek szerint pedig az ígéretek csak arra jók, hogy megszegjük őket. De számomra sokkal több rejlik bennük, mint bejgli és töltött káposzta. Gyermekkorom karácsonyait idézem fel – amikor még hittem, hogy a karácsonyfát és az ajándékokat a Jézuska hozza. A hit, a várakozás, a csodába vetett bizalom mintha maga is ünnep lett volna, hiszen annyira vágytam rá. Milyen jó lenne újra ártatlanul elhinni, hogy vannak még csodák! Mi maradt belőle? Foszlányok. Időn megkoptatott pillanatok. A rajongó hitet felváltotta a …Tovább olvasom…
Kiemelt
A kislány a zsebében egy apró csengőt szorongatott. Ujjai újra és újra körbefogták, nem babonából, inkább megszokásból, ahogy az ember olyasmit érint meg újra meg újra, amihez már csak emlékek kötődnek. Csak ezután nézett körül az utcán. A levegő hideg volt, de nem csípős, inkább karácsonyi hideg. Karácsony napja volt. A város beljebb ünnepelt. Ablakok mögött fények ragyogtak, edények csörrentek, ajtók nyíltak és záródtak. Itt kint az utcán, a házak falánál egy kislány állt, mintha elveszetten. Évikének hívták. Kilenc év körüli lehetett. A kabátja kicsit nagy volt rá, a cipője kopott. Nem sírt. A sírást már régen elhagyta. Inkább figyelt. Aki sokáig van egyedül, az megtanul figyelni. A túloldalon, egy kirakat előtt egy férfi állt. A kezében gondosan becsomagolt dobozt tartott, piros …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
A hópelyhek, mint apró balerinák, kecsesen táncoltak végig a fagyos széllel, míg megérkeztek Lullaby falujába, ahol már nagyban folyt a karácsonyi készülődés. A fenyőillat és a mécsesek melege betöltötte az utcákat – mindezt pedig Kremp, a tizennyolc éves, félig krampusz–félig ember lány figyelte egy magas fa ágáról, ahonnan ritkán merészkedett le. Ekkor pillantotta meg a mankóval sántikáló katonát, aki házról házra járva kopogtatott, szállást kérve Szentestére. Minden ajtó bezárult előtte. Kremp sóhajtott, leugrott a fáról, majd felhúzta csuklyáját, hogy meg ne ijessze az idegent. Bizonytalanul, de kedvesen szólította meg: – Itt nem találsz menedéket éjszakára… De gyere, kövess! A katona habozva indult utána. A lány egy apró kunyhóhoz vezette, ahol meleg kandaló égett, …Tovább olvasom…
– Anyuuu, a csacsi az cica? – kérdezte a hároméves Brigitta édesanyjától. – Ó, dehogyis, Brigikém! A csacsi az egy kicsi szamár. Miért kérdezed? – Ma az oviban tanultunk egy kis versikét, benne van, hogy: csacsi. Meg az is ott van, hogy „ógmóg”. Anyu, mi az az „ógmóg”? – Óg-móg azt jelenti, hogy gondolkodik valamin. – Elmondom a verset, jó? – Persze, mondd csak! Brigi meghajolt, majd elszavalta a verset: Kicsi csacsi sétál, a két füle szétáll. Azon óg-móg, mi legyen: kertész vagy tanár? Ha megnő a kis csacsi, egy lehet csak: szamár. A kislány megint meghajolt, anyukája megtapsolta. – Tudod mit, Brigi? Szombaton elmegyünk hármasban (te, apu meg én) az állatsimogatóba, és ott közelről is megismerheted a kicsi csacsit. Na, mit szólsz? – Jaj, de jó! Mennyit kell még aludni …Tovább olvasom…
– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas. – Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó. Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből. – Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel! – Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés! – Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam! – Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam. – Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani. – Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok. Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici …Tovább olvasom…
Mogyi a Makkosfalvi ligetben élt családjával, egy termetes vén tölgyfán. A hosszú-hosszú zord és dermesztő téli hideg után kora reggel kismadarak füttye csábította ki jó meleg fészkéből. – csukk-csukk-csukk – eleget pihentünk a fészekben, gyertek játszani!- Testvéreivel: Cibókával és Kelempájsszal ágról ágra, fáról fára ugrálva pajkosan jöttek le. Szokás szerint kíváncsian kerestek, kutattak, fogócskáztak. Nagyon aranyosak voltak. – Nézzétek mennyi hó! - két kézzel belemarkolt és feldobta. Aztán gyúrt egy gombócot és megkezdődött a hógolyócsata. – Közben gondtalanul beszélgettek, mókáztak és kacagtak. – Na, én megyek- szólt Cibóka, – ebédet szeretnék főzni! – Jól van – mi még maradunk egy kicsit- felelte Kelempájsz. Egészen addig hógolyóztak, amíg át nem nedvesedett a bundájuk. Akkor …Tovább olvasom…
Mogyi beiratkozott egy pilótaképző tanfolyamra, mert arról álmodozott, hogy repülni fog és berepüli az egész országot. A tanítást tapasztalt repülést irányítók végezték. A tanfolyam ideje alatt teljesülhetett Mogyi álma. – Olyan volt, mintha egy hatalmas, sebesen szálló madár hátán utaztam volna! – mesélte Mogyi testvéreinek. – Felszálltam a levegőbe. Ahogy emelkedtem egyre feljebb, egyre kisebbek lettek a házak, a fák, a toronyépületek, a járművek és minden más is. Egyszer csak akkorák voltak, mint az apró játékaink. Végül olyan picik lettek, mint a hangyák, aztán egyszer csak el is tűntek. Gyönyörű országunk olyan volt fentről nézve, mint egy hatalmas, színes takaró. A zöld mezők és az erdők pedig, mintha festették volna őket. Az Alföld egy hatalmas síkság, lösz és homok …Tovább olvasom…