Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
„A múlt tanít, a jelen él, a jövő vár, egy vándor lépteinek ritmusában.”
– Gárdonyi Géza
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Kell egy kiáltás, mi messze hangzik, talán fel a csillagokig.
Vers témája: Elmélkedések
Tovább olvasom…Indulni kellene valahova... Valahova, ahol vár a csoda. Valahova, ahol a mesék várnak, S orgona illata van a világnak.
Vers témája: Gyermekkor
Tovább olvasom…Tél, ami varázslat, Tél, ami megnyugtat, Tél, ami hazahív, Tél, ami megszépít.
Vers témája: Tél
Tovább olvasom…Vajon milyen lett volna szemed színe, mint az ég kékje, barna vagy talán zöld. Hajad szőke, mint az aranyló búzamező, netán oly fekete lenne mint az ében.
Vers témája: Gyermek
Tovább olvasom…Van egy hely fenn a hegyen, ott áll egy magányos kereszt. Ha szívemet bánat nyomja, oda megyek, eléd viszem
Vers témája: Vallás
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
1972-tőt írtak. Kiléptek a folyók a medrükből, szinte mindegyik. Katonák, polgári emberek és tinédzserek mentek a gátakra dolgozni. Segíteni, menteni, amit csak lehetséges: embert, állatot, ingatlant. Ili épp F.-ben nyaralt akkor. Barátnőivel megbeszélték, hogy kimennek körbenézni. Biciklire pattantak, és kitekertek a partra. Nagy lendülettel felmentek a töltés legtetejére. A víz már olyan magasan volt, hogy a mérőrúd ki sem látszott a vízből, s közel volt a töltés legmagasabb pontjához, úgy kb. húsz centire. Félelmetes volt a látvány. A töltésen rabok dolgoztak. Csupán egy katona vigyázott rájuk, az is a puskát félvállról engedte le a föld felé laza mozdulattal. A rabok Vácról jöttek a fegyházból. Jutalom volt ez a munka. A jó magaviselet miatt jöhettek gátat erősíteni …Tovább olvasom…
A hó már teljesen beborította a fenyves erdőt, és a fenyőfák ágai mélyen meghajoltak súlya alatt. Nagy csend honolt a hatalmas erdőségben, ám ezt a csendet szenteste napjának reggelén egy lovas szán csengőjének csilingelése törte meg. A vágtázó lovak orrából párafelhő bodorodott, a lábuk nyomán hófelhő szállt. Gazdájuk, kucsmája alól kilesve, jobbra-balra nézelődött. A legszebb, legformásabb fenyőfát kereste, amit majd hazavisz karácsonyfának. Szemei hamarosan megpillantottak egy szép sudár, fiatal fát. Hirtelen megrántotta a gyeplőt, a lovak abban a pillanatban megtorpantak és mozdulatlanul álltak a nagy hóban. Szánkó aljából előkerült a fejsze, és hamarosan ütemes csattogásának hangja visszhangzott a hatalmas fenyők közt. Az öreg fenyők tudták, most veszítik el fiatal társukat, és …Tovább olvasom…
Az írót néhány nappal karácsony után meglátogatta az egyik unokaöccse, mondván, legkisebb unokahúgait születésük óta egyszer sem láthatta, és mint ilyet, egy kicsit szívesen elbeszélgetnének vele a régi idők kedvéért, és persze, hogy ismét felmelegíthessék a régi közös emlékeket. Az író fejében mindig visszatértek a halhatatlan Shakespeare-i sorok: „Mindenek fölött légy hű magadhoz!” – Mintha tudatosan kirekesztette volna szerves életéből az ún. vendégeket. Azokat az embereket, akiket – legalábbis – a legtöbb esetben az ember szívesen lát otthonában, hogy tartósnak becézett magánytudatát valahogy mérsékelje egy kicsit, még akkor is, ha tartósan nem tudja levetkőzni. Aznap minden rendben ment, ám történt egy csavarás a személyes találkozóban. A gyerekeket kivitték korcsolyázni az …Tovább olvasom…
Le akart fogyni – mint a legtöbb ember –, aki nagyon szeretne imponálni egy világszépe, gyönyörűséges nőnek, aki váratlanul toppant be az életébe. Soha éltében nem volt egy sportos, izmos, karcsú macsó, akit valami oknál fogva most kiváltképp piedesztálra emelt a XXI. századi kor. Azért lehetséges ez így, mert – állítólag – a súly által látják egyesek a világot, s benne az egészet, mely meghatározza az embert. Sajnos úgy tűnhet, hogy akik a hét öt napján járnak konditerembe, vagy a Margit-szigetre futkorászni, minden tőlük telhetőt elkövetnek azért, hogy a már meglévő sportos vagy karcsú alakjukon hiba vagy szégyenfolt ne essék. Egyébként a boldogság talán nem is azon múlna, hogy az ember hány kilóval könnyebb vagy nehezebb, hanem hogy mennyire képes önmagát elfogadni, szeretni, és …Tovább olvasom…
Borzasztóan izgult. Az nem kifejezés. Inkább azt kellene mondani, úgy liftezett föl-le a gyomra, mintha még nem döntötte volna el, hogy kiokádja-e a gyomor összesűrített, gusztustalan tartalmát, vagy – legalábbis – egyelőre meghagyja a megkívánt percekre. Annyira hidegnek és zimankósnak tetszett az idő karácsony utáni viszonylag enyhe, barátságos hőmérsékletekhez képest, hogy most az új év első hónapjának legelején kínzó fejfájás volt a csontig hatoló jéghideg idő. Egyre szorosabban tekerte be frissen borotvált arcát a nagyméretű sállal, mintha az Ezeregy éjszaka meséiből előlépő arábiai Lawrence lett volna, akit nem győzhet le holmi időjárási katasztrófa. Még a fekete kötött kesztyűit is szigorúan kezeire húzta, elvégre hogy néz az ki, hogy tél közepén valaki fedetlen kezekkel …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
Itt állok előtted, óriás tölgyanyám. Szeretnélek átölelni téged, ahogyan köszönteni szoktalak, – de látom, tele a törzsed vérző szívekkel. Hová lettek hatalmas leveleid?! Mondd, mi történt veled? Mitől lettek a szívek – mit beléd karcoltak a szerelmesek – ilyenek, sebesek és vérzőek? – Ne is kérdezd, leányom, oly szomorú az én lelkem… Szerelmesek jártak ide, jöttek minden évszakban. Gyönyörű szíveket véstek a törzsembe, szép betűkkel rótták be nevüket késekkel. Nem törődtek vele, hogy fájdalmat okoznak nekem. Tűrtem is hősiesen, mert örültem… Esküdtek egymásnak örök szerelmet, hűséget… Örültem, hogy szerelmük igaz. Ám egyik éjjel elviselhetetlen fájdalmat éreztem a testemben. A fakérgek elkezdtek repedezni az egyik szíven, majd kicsordult a vér is, ömlött …Tovább olvasom…
A pitypang nem tudta, hogy ő virág. Csak azt érezte, valami megváltozott. Mintha világítana. Jó ideje, hajnaltájt, amikor a fény még bizonytalan volt, és a szél óvatosan lépkedett a réten, egy apró tündér érkezett hozzá. Nilla szárnya áttetsző volt, mint a kimondatlan ígéretek, ruhája zöld, mint a remény, amely még nem fáradt el. A tündér a pitypang közepére ült, oda, ahonnan látni az egész eget. Kezében apró aranyszikrákat hordott. – Ne félj – suttogta. – Nem fúj el a szél, csak továbbvisz. A pitypang megfeszült, mintha tudná, hogy nem tarthat meg mindent. És most először meghajolt a tündér előtt. Nilla minden egyes szálhoz hozzáért. Megsimította a szirmokat, mintha emlékeztetni akarná őket arra, honnan jöttek. A szálak fényleni kezdtek – ahogy a jó szavak világítanak az …Tovább olvasom…
A hópelyhek, mint apró balerinák, kecsesen táncoltak végig a fagyos széllel, míg megérkeztek Lullaby falujába, ahol már nagyban folyt a karácsonyi készülődés. A fenyőillat és a mécsesek melege betöltötte az utcákat – mindezt pedig Kremp, a tizennyolc éves, félig krampusz–félig ember lány figyelte egy magas fa ágáról, ahonnan ritkán merészkedett le. Ekkor pillantotta meg a mankóval sántikáló katonát, aki házról házra járva kopogtatott, szállást kérve Szentestére. Minden ajtó bezárult előtte. Kremp sóhajtott, leugrott a fáról, majd felhúzta csuklyáját, hogy meg ne ijessze az idegent. Bizonytalanul, de kedvesen szólította meg: – Itt nem találsz menedéket éjszakára… De gyere, kövess! A katona habozva indult utána. A lány egy apró kunyhóhoz vezette, ahol meleg kandaló égett, …Tovább olvasom…
– Anyuuu, a csacsi az cica? – kérdezte a hároméves Brigitta édesanyjától. – Ó, dehogyis, Brigikém! A csacsi az egy kicsi szamár. Miért kérdezed? – Ma az oviban tanultunk egy kis versikét, benne van, hogy: csacsi. Meg az is ott van, hogy „ógmóg”. Anyu, mi az az „ógmóg”? – Óg-móg azt jelenti, hogy gondolkodik valamin. – Elmondom a verset, jó? – Persze, mondd csak! Brigi meghajolt, majd elszavalta a verset: Kicsi csacsi sétál, a két füle szétáll. Azon óg-móg, mi legyen: kertész vagy tanár? Ha megnő a kis csacsi, egy lehet csak: szamár. A kislány megint meghajolt, anyukája megtapsolta. – Tudod mit, Brigi? Szombaton elmegyünk hármasban (te, apu meg én) az állatsimogatóba, és ott közelről is megismerheted a kicsi csacsit. Na, mit szólsz? – Jaj, de jó! Mennyit kell még aludni …Tovább olvasom…
– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas. – Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó. Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből. – Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel! – Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés! – Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam! – Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam. – Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani. – Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok. Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici …Tovább olvasom…