Néha egy látszólag apró és jelentéktelen gesztus valójában baromi mély tartalommal képes bírni, és többet tud jelenteni bármilyen mennyiségű pénznél, méregdrága ajándéknál vagy akár szép szónál. Van egy bizonyos tisztás, amelyet gyakran látogatok. Részben a természetközelség, még nagyobb részben pedig egy kedves négylábú miatt. A csehszlovák farkaskutya-féle kislány mosolya széles hét mérföldön az egyik legszebb abban az erdő keresztezte körzetben. A Jasmine nevet kapta, de nekem sokszor már csak Jazzy vagy Ezüstfarkas.

Egyszer ő és gazdája, Trevor a házunk előtt futottak, épp akkor, mikor a buszmegálló felé sétáltam. A kiskutya megközelített, és úgymond szerelem volt köztünk első látásra: ezredmásodpercek töredéke alatt jutottunk el odáig, hogy egész testével nekem dől, és arcom …

Édesapám egy igazi ezermester volt. Nagyon sok mindent barkácsolt nekünk, a lányainak fából, fémből, egyebekből. Nyírt, vágott, fűrészelt, ragasztott, festett.

Az eset, amit most megosztok veletek, jóval később történt. Apukám már nyugdíjas volt, amikor kitalálta, hogy készít, pontosabban épít egy kis fabódét, olyan szerszám-, illetve kerékpártartó-féleséget. Ehhez a munkához azonban nem volt elegendő a saját szerszámkészlete (ugyanis csak kézi szerszámai voltak), ezért a szomszédban lakó fiatalembertől kölcsönkérte a barkácsgépét, mivel szüksége volt körfűrészre. Elkezdett dolgozni a gépen, egyszer csak:

– Auuu!

Hatalmas ordítást hallottunk. Kirohantunk az udvarra, ahol egy horrorfilmbe illő látvány fogadott bennünket. A körfűrész csupa vér, a föld véres, a deszkák véresek, de …

A folyó méltóságteljesen hömpölyög a Bengal-öböl felé, mintha az évszázadok titkai lebegnének a hullámaiban. A holtak lelkei nem tűnnek el – mi végre lenne akkor a sok szent tanítás erről? – hanem hallgatag tanúként őrzik az emlékezet fátylát. Azt mondod, hogy nem hiszed? De vajon kinek van igaza? Neked, aki hitetlenkedve nézed ezt a számodra idegen képet, vagy azoknak, akik töretlenül hiszik a folyó és az istennő nászát? A papírcsónakok kikezdhetetlen kősziklái ennek a hitnek, törékenységük csak felszín, mert minden a lélek – újra és újra megszülető – eszmélésében létezik.

A misztikusok, akik az idő fátyla mögé akarnak nézni – kíváncsiságuk a bűvészinasok mohó keresése – nem értik a „nagy rendező” szándékát. Csak azoknak mutatja meg a titkokat, akik méltók rá. Akik megtanulták a …

Vera idősgondozóként dolgozik Ausztriában. Mivel már több mint tíz éve ápolja az öregeket, nagyon sok tapasztalatra tett szert. A német nyelv sem okoz számára problémát. Nem úgy a kezdetekben…
Vera nevetve emlékszik vissza az első gondozottjánál átélt kissé kellemetlen, tragikomikus helyzetre:

„Elhatároztam, hogy Lotte néninek csirkepörköltet főzök. Mondtam is neki:
– Olyan jó pörköltet főzök magának, hogy mind a tíz ujját megnyalja majd!
(Németül a csirke Huhn, a kutya pedig Hund…)

Fél óra múlva Lotte néni bekukkantott a konyhába, és megkérdezte:
– Mi jót főzöl?
(Szegény elfelejtette, hogy előbb mondtam neki, mi is lesz a mai menü – ez megbocsátható, hiszen kezdődő Alzheimer-kórban szenvedett, itt-ott már kihagyott az emlékezete.)

– Kutyapörköltet! – vágtam rá mosolyogva. – …

A Hold alacsonyan járt, mintha közelebb akarna hajolni a mezőhöz, ahol egy kislány állt. Nem volt egészen gyerek már, de még nem volt felnőtt sem. Luna arca nyitott volt, a szemei nagyok, és úgy nézett a világra, mintha minden pillanatban történhetne benne valami fontos.
A kezében lámpást tartott. Olyat, aminek a fénye nem bántotta a sötétet, csak megérintette.
Mikor kis kört rajzolt a fény a fűre, Luna suttogni kezdett: – tökéletes.

Nem szeretett hangosan járni. Figyelni szeretett: a fűszálak halk suhogását, a virágok apró mozdulatait, a bogarak neszeit, amelyek csak annak mutatják meg magukat, aki nem siet.
– Jó estét – mondta halkan a sötétnek.
De az nem válaszolt. Soha nem válaszolt, de mindig jelen volt, s a lány ezt szerette benne.

Az emberek a faluban gyakran furcsán …

Az elegáns, méteres urak
frakkot öltve érték el partot.
Kihúzva, peckesen totyognak,
hogy meglepjék családjaikat.

Jókora a tömeg, tolonganak.
– Hol lehetnek most az enyémek?
Mekkora lehet a gyermekem?
Esetleg itt még meglelhetem?

Sietve lépked már mindegyik,
szimatot, a formát keresik.
Itt-ott egy aprócska fióka,
mint a rögbilabda, gurítva.

Keresgélgetnek ők mindenütt,
közben a gonosz rablósirály
kitérőket tetet meg velük.
A fiókákat nem engedjük!

Akad, hogy egyet kiszemelnek
többen is, de minden hiába.
Mindre ráismer a papája.
Bár nőttek, mióta nem látta.

Együtt a család, itt van a nyár.
Ideje önállósodni már.
Olvad a jég, a szülők mennek.
Vége lett az etetéseknek.

– Szia, papa! Szevasz, mamika!
Marad a parton a fióka.
– Gyere, testvér, álljunk a …

Pitymallott, tiszta volt a levegő,
csicsergéstől hangosodott az erdő.
A madáriskolában kirándulni
készültek a madárgyerekek.

– Rigóék? – jelen!
– Cinegék? – jelen!

Olvassa a bagoly tanító úr a névsort.
De megáll, mert a pinty nem szólt.

Nézegetnek körbe a kedves fiókák,
a nemlétet ők is megtapasztalják.

– Mi lehet vele? Nem szólt senkinek se?
– mondogatják. – Talán beteg a kicsike?
– Vagy elaludt? Honnan is tudhatnánk?

– Gyorsan ide poszáták! Keressétek a
családot és a fészket! Értesítsetek!
– Ha még velünk akar jönni,
a nyárfánál lehet csatlakozni!

Meg is érkeznek a hírvivők,
fiókánk még javában húzta a bőrt.

Nem, hogy tanulni nem szeret,
még kirándulni se megy?

Csodálkozik családja s az erdő népe.
Miért is bújik el szegényke?

Költögeti anyja: – …

Eső után valahol Ázsiában,
fiúk buzgón tapicskoltak a sárban.
Egyszer csak arra lettek figyelmesek,
a vízre az állatkák előjöttek.

A békák, csigák, siklók, a giliszták
csúszkálták össze az udvari járdát.
Olyan lett az övezet, mint ahol egy
siserehad terepgyakorlatot tart.

Igen, de kobrára nem számítottak.
– Jaj, segítség! Gyorsan, ide mindenki!
– A fal mellől nem is merünk elmenni!
– Mérges kígyó tekereg a közelben!
A lakás felé hullámzik sietve!

Ezen a helyen ez nem lehetetlen,
jött segítség, felszerelve sürgősen.
Nem lázálom, a dolog bizonyítja,
ott van a levedlett bőre darabja.

Hüllőszakértőt is azonnal hívtak.
Egy kígyó marása nem gyerekjáték.
A fiúkat biztonságba helyezték,
a mentést csak a sarokból leshették.

Hová bújt? Ki tudja már, merre …

Egy krokodilpár a víz
szélén élvezi a forró homokot.
Elmondanák, ha beszélnének,
milyen csodás a naplemente ott.

Tenger vize selymesen simogat,
olyan, mintha átölelne a nap.
Nem látni most emberi arcokat.
Igaz, ha erre járnának, igen
nagy remegésbe fognának.

Gyermeksírásra hasonló hang
hallatszik a partról vészjóslón.
A krokodilcsalád viszont boldog.
A mama izgatottan tudatja:
– Mindjárt jön a család többi tagja!

Ugyanis a bébi így jelzi, ha a
felszínre ki akar már jönni.
Itt hullámzik, ott meg hasad a homok.
Elindultak most az apróságok.

Ekkor az apa testét kinyújtotta,
mintha ő lenne az áthidaló fa.
Összekötötte a homokot a vízzel.
Anya pedig rámozdítja a piciket a hídra.

Azok felsorakoznak, mint a libák,
menten el is érik a hátát.
– Menj tovább bátran …