Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
Napi idézet – 2026-01-11
„A remény a sötétben is ösvényt rajzol, míg a világ csendben tovább lélegzik.”
– Tóth Árpád
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Be szeretnék hang lenni a szóban, édes béke az aggodalomban, ott kezeid melege – mik oly puhák –, s lennék a jó, ha a bűnök hagynák.
Vers témája: Gyermek
Tovább olvasom…pupillád egy nyitott ablak, a mögöttes csend innen néz ki, ezen a szűk résen át pásztázza a saját testét a világban
Vers témája: Igaz szerelem
Tovább olvasom…Vegyél ki a rejtek fiókból, adj helyet, Hadd szálljak szabadon melletted, Érjük el az eget, az álmodozó csillagokat, Nem fújhat el mellőled már a szél soha.
Vers témája: Szerelmes
Tovább olvasom…Sosem gondoltam volna, hogy lesz olyan valaha, hogy nem lesz természetes a tél havas mivolta.
Vers témája: Család
Tovább olvasom…Sajnos nekem nincs háziállatom, pedig nagyon kedvelem és szeretem őket. Egészségi probléma miatt nem tarthatunk a lakásban.
Vers témája: Állatok
Tovább olvasom…Egyik pillanatban még abban gyönyörködtem szobám ablakából, miként a Hold fényében a csillagok a szikrázó jégen táncolnak.
Vers témája: Gyógyulás
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
Különös – már szinte visszatérő – álmom volt az éjjel. Ismét a régi erdei kastélyban bolyongtam, ahol találkoztam az angyalokkal. Amikor utoljára itt jártam, a kastélyban lévő egyik szoba ajtaja előtt egy bordópiros, bársonyos bevonatú könyv hevert, rajta egy szép fiatal pár fényképe. Álmomban ez a könyv kinyílott, mint egy kapu, és egy ismerős hang hívogatott, hogy lépjek be a nyitott lapokon át. A könyv lapjainak kb. a fele tele volt betűkkel, mondatokkal, méghozzá az én írásommal. A többi lap teljesen üres volt, mintha csak arra várna, hogy valaki végre tollat ragadjon, és gondolataival a lapokat teleírja. A különös hang egyre beljebb csalogatott a már jól ismert szobába. Beljebb léptem, de most már semmiféle félelem nem volt bennem, mint legutóbb, hanem inkább …Tovább olvasom…
Születtem 1956-ban, az év legszebb hónapjában. Halálom napját még nem ismerem, de már most megígérem, ha megtudom, megírom majd azonnal! Hetven, mínusz egy leszek én, vallomás e költemény, mellyel tartozom magamnak, és azoknak, akik szerettek, szeretnek, és talán még szeretni fognak. Most, hogy haszontalan éltem vége lassan itt van a nyomomban, elérkezettnek látom az időt, hogy életemet leltározzam, és a tanulságot levonjam… Először is kezdeném azzal, hogy ideje végre megköszönnöm jó anyámnak, hogy tőle életet kaptam. Amíg élt, szegény feje, bevallom szomorúan, hogy eszembe se jutott, hogy hálámat kimutassam. Olyan természetesnek vettem… Nem voltam túl jó gyermeke. Pedig mindent megtett volna értem. Édesanyámtól megtanultam, hogy a Sors keze van minden létező …Tovább olvasom…
Mindent betakar fehér dunnájával Holle anyó. Az apró kis madarak korán reggel az etetőre szálltak. Érintetlen volt a hó. Csendessé vált a világ, csak az ő üdvözlő csivitelésüket hallani. – Tudjátok, kincseim, ilyenkor sok kis állat nem talál élelmet, nekünk kell gondoskodni róluk egészen tavaszig. Ők meghálálják nekünk, énekelnek, a kertünkben teszik a dolgukat. – Gyertek, gyerekek, adjunk magocskát a madaraknak. A két kis lurkó öltözött is nyomban. – Mamika, még mit vihetünk? – Gyerekként felfűztük a töpörtyűt, de csak olyat, ami nincs besózva. Így tanították nekünk hosszú évtizedekkel ezelőtt szüleink, nagyszüleink. Most már hálóban kapható golyókat adunk nekik. – Nézd csak, mami, ideszállt a kezemre, milyen madárka ez? – Nézd csak, ő őszapóka, ő meg itt cinege, na …Tovább olvasom…
A szüleim nagyon büszkék voltak rám, amikor lediplomáztam. Kis városukból elutaztak Debrecenbe a diplomaosztó ünnepségemre. Alkalmazott matematikus, állt a keményfedeles diplomámban. Kissé zavart ez a megnevezés. Nem alkalmazott voltam, mint matematikus. A diploma a matematika alkalmazását jelezte. A sok okos tanár mind kutatta, fejlesztette a matematikát. Én azonban nem ilyen absztrakt elméleti kutató akartam lenni. Igazság szerint nem is igazán voltam tisztában vele, hogy mi lesz majd a munkám. Új szak volt ez, és a mi évfolyamunk volt a második, amelyik végzett ezen a szakon, úgyhogy nem volt kitől megérdeklődni, mi is lesz a teendőnk a gyakorlatban. Hat fiúból állt az évfolyam, végül öten végeztünk. Egyik este Jóska közölte a kollégiumban, hogy ő megtudta, mi lesz a dolgunk: – Mások …Tovább olvasom…
Úgy érezted meg kell sebezned, pedig őszintén, gyermeki szívvel szerettelek, és ez káprázatnak tűnt ebben a háborgó, hazug világban. A köztünk levő korkülönbség áthidalhatatlannak tűnt, mert téged már fogva tartottak a múlt tapasztalatai. Nem volt már sem fekete, sem fehér az álmaidban, szürke volt minden, de nekem a mai napig színesek az álmaim. Vörösnek látom a tulipánt, a mohát zöldnek, a hollót feketének, a kimondott szavakat igaznak, az érzést őszintének, minden praktika és fondorlat nélkülinek. Te tiltakoztál az érzés ellen, ami áramütésként futott végig az idegpályáidon, de hallgatásba burkolóztál, nem mondtad soha, hogy szeretsz. Megijedtél. Bevallom én is féltem. Egyik délután őszintén elmondtad, nem akarsz hozzám tartozni, mert nem tudsz, és nem is akarsz senkihez kötődni. A …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, smaragdzöld erdő, ahol a fák koronája olyan magasra nyúlt, hogy a madarak felhőket súrolva daloltak bennük. Az erdőben éltek a zöld manók – (apró, szorgos népség) –, akik mohából és virágszirmokból építették házaikat. És ott éltek a tündérek is, akik a harmatcseppeket gyémántként csillogtatták a leveleken minden hajnalon. A manók és a tündérek szerették egymást, bár külön világban éltek: a manók a földben és a gyökerek között, a tündérek pedig a levegőben, a fény és a szellő birodalmában. De minden évben, amikor a legelső hópihe lehullott, összegyűltek a tisztás szívében, hogy megünnepeljék a szabad erdő napját. Ezen a napon senki sem dolgozott, senki sem sietett. A manók dióhéjban sült süteményt hoztak, a tündérek …Tovább olvasom…
Óriás vihar pusztított végig a falu szélénél. Mindenki a menedéket kereste magának fürgén. Az ég minduntalan dörgött, villámok sűrűn cikáztak. Olyan, mintha világvége után nem takarítanának. A kis gólya egyik szárnya megsérült a tornádóban. Odaszólt neki a párja: – Gyere a madárkórházba! Sipító hanggal jelezte, hogy valaki észrevegye. Jött az ápoló sietve, bekente, be is kötözte. – Ez finom békahús, egyél! Kell, hogy hamar erős legyél! Jól esett a gondoskodás, jutalom lett a kacsintás. El is kezdett gyógyulgatni, igyekezett szót fogadni. Igen megszerették egymást, együtt csinálták a tornát. – Emeld kicsit magasabbra, aztán hajlíts oldaladra! Pár nap múlva nem billegett, hanem szárnyával illegett. Napról napra magasabbra, míg eljutott a …Tovább olvasom…
A levegő egyre melegedett, a fészkek is megelevenedtek. Minden irányból már jöttek-mentek a tojásból kikelt csepp egyedek. Többen vizet kedvelő csemeték, kik próbálják úszótudásukat. Ahogy anyukkal belecuppannak, rögvest evezni is megtanulnak. A tóparton egy apró homokvár nyújtogatta tornyát az ég felé. Épp odaért egy pici vadkacsa, aki most kelt ki még a tojásból. Mi lehet ez? Megnézem – gondolta. Nem tudom, hol vagyok! Mit is látok? Segítséget én honnan kaphatok? Nagy nehezen feljutott a csúcsra. Azonnal belecsúszott a tóba. – Segítség! Mi zajlik itt le velem? Mi ez a valami? Nem ismerem! Kapálózni kezdett a lábával. Megérzi, hogy tovább is halad már. Milyen csoda! Nem lépek sehova, mégis közelednek felém mások? Kicsik, nagyok, színesek és …Tovább olvasom…
Gyakori az árhullám a folyó ezen szakaszán. A tavaszi olvadás nagy víztömeget sodor át. Meg-megrémiszti a víz apró élővilágát. Kacsamama tojásait derékig vízben álló nyárfa odvába rakta. Félti, jól be is takarta. Hömpölygött a vízáradat, repedtek a tojáshéjak. Bújtak elő a kicsik, mint a sötét siserahad. – A következő áradatnál már ti is vízre szálltok! Együtt fedezzük majd fel a titkos vízivilágot! Apró, ügyes szökkenéssel lejtenek a habok közé. Egymás után sorakozva, mint megannyi katona. Mindig akad kakukktojás, ki nem bírja a csobbanást. Félelem ül a szárnyában, anyáért kiált, hogy hallja. – Gyere értem kérlek! Nagyon, borzasztóan félek! Mi lesz, ha visz az áradat, s többé téged nem láthatlak? – Én már azt megterveztem, nem lesz bajod neked …Tovább olvasom…
Valamikor réges-régen, még abban az időben, amikor a gyerekek mezítláb szaladgáltak egy kiadós nyári zápor után, amikor még tehénke kérődzött az istállóban, és békák brekegése hallatszott a nádas felől, a családom egy tarkabarka rét kellős közepén egy aprócska házban élt. Tavasztól késő őszig az ámbitus alatt fogyasztottuk el a reggelit, ebédet, vacsorát. Az estéket szerettem a legjobban, mert vacsora közben a szüleim a másnapi teendőket beszélték meg, és én addig bámulhattam a sötétkék égboltot átszúró sejtelmes csillagokat, és tudtam nemsokára nyugovóra tér mindenki. Csupán a kutya ugatja majd az égbolton komótosan ballagó holdat, a tücskök is elteszik a hegedűjüket, és bent a levendulaillatú szobában régi időkről, hajdan élt emberekről meséltek a szüleink, a kismalacról és a …Tovább olvasom…