Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
Napi idézet – 2026-01-12
„A csend néha többet mond minden szónál, a szív halk üzeneteként.”
– Kosztolányi Dezső
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Hajnali napfény kelti a lepkét, arannyal vonja be szárnyai selymét. A lágy szellő körbe simogatja, napi útjára már rá is fordítja.
Vers témája: Nyár
Tovább olvasom…A vonzalom mámora is átölel, mikor újból megpillantalak. Az öröm egyre csak nő, nő, fátyol övez tőle a Hold fénye alatt.
Vers témája: Szerelmes
Tovább olvasom…A hó csöndet terít az útra, a hideg kékben lélegzik a táj. Megáll az idő egy fehér pillanatra, és fázós álmát őrzi a világ.
Vers témája: Modern líra
Tovább olvasom…Már őszülő halántékod mutatja, az idő felettünk is tovarohant. Mi most is kéz a kézben járunk, együtt sétálunk a végtelenbe.
Vers témája: Szerelmes
Tovább olvasom…Nézem a díszeket, dobozba rakom, vajon lesz még másik karácsonyom. Engedik a világnak urai, hogy újra és újra, itt álljon szobákban ez a pici fa.
Vers témája: Elmélkedések
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
Haragudott magára, és tartósnak berögződött lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy megígérte váratlanul meghalt szüleinek, hogy bármi történjék is mindenképp vigyázni fog a kishúgára, aki sajnos amióta csak elérte a változó, nővé érő kamaszkort egyre balhésabban kezdett viselkedni. Rendszeresen eljárt bulizni, és jócskán alkoholt is fogyasztott, és gyakorlatilag majdnem minden pasival kikezdett, és égett a vágytól, hogy valaki végre igazi nőként kezelje, és ne csupán csak egy elkényeztetett parti hercegnőt láthasson benne. Hét év volt közöttük a korkülönbség, mégis ő volt a világ legboldogabb gyereke, amikor a szülei annak idején a kezébe adták a kisbaba húgocskáját valósággal agyonringatta, dédelgette, és jobban vigyázott rá mindenki másnál. Aztán a kistestvére immáron tizenhárom …Tovább olvasom…
– Maga külsős a testületnél? – Az vagyok. Egy kívülálló, aki néha belül reked. – Még soha nem találkoztunk. – Hát, magának ez újdonság. Én minden nap találkozom önmagammal. Elég kimerítő kaland. – Ha véget ér a közös munka, elfelejtem. Élem tovább az életem. – Akkor maga szerencsés. – És ha mégsem felejtem el? – Akkor vagy túl érzékeny… vagy túlzottan vonzódik a rémálmokhoz. …………………………………. – Hoppá! Azt hittem, a művész úr legalább egy arannyal futtatott Montblanc tollat használ dedikáláshoz! – Miért hitte? – Hát a hírnévhez dukál az elegancia… nemde? – Nézze, értem a logikát. Lehetne csillogó, márkás darab. De minek a dísz, ha a szöveg nem ér semmit? A tartalom írja be magát az emlékezetbe, nem a toll. – Hm… gondolatébresztő. – Akart még valamit hozzátenni? – Megenged …Tovább olvasom…
A szemnek a szépség gyönyör, általa járja át a teljes testet, andalítja el lelket. Csodálatos cipő, alkalomhoz illó ruhával egy csinos hölgyön káprázatot vált ki még a nőkben is. Egy ilyen alkalom idézte elő kedves ismerősömből a vágyat, hogy szeretne részt venni a híres, bécsi újévi koncerten. Minden évben a televízió előtt ülve engedte át magát a klasszikus zenének, annak térbeli hatásának, mely szinte a tökéletesség megtestesítője volt számára. Rácsodálkozott a koncertterem díszítésére, az résztvevők eszményi megjelenésére. A sors úgy hozta, hogy már nem juthat el oda, de tudom legalább minden új év első delén a bűvölet melegsége áramlott körülötte.Tovább olvasom…
Különös – már szinte visszatérő – álmom volt az éjjel. Ismét a régi erdei kastélyban bolyongtam, ahol találkoztam az angyalokkal. Amikor utoljára itt jártam, a kastélyban lévő egyik szoba ajtaja előtt egy bordópiros, bársonyos bevonatú könyv hevert, rajta egy szép fiatal pár fényképe. Álmomban ez a könyv kinyílott, mint egy kapu, és egy ismerős hang hívogatott, hogy lépjek be a nyitott lapokon át. A könyv lapjainak kb. a fele tele volt betűkkel, mondatokkal, méghozzá az én írásommal. A többi lap teljesen üres volt, mintha csak arra várna, hogy valaki végre tollat ragadjon, és gondolataival a lapokat teleírja. A különös hang egyre beljebb csalogatott a már jól ismert szobába. Beljebb léptem, de most már semmiféle félelem nem volt bennem, mint legutóbb, hanem inkább …Tovább olvasom…
Születtem 1956-ban, az év legszebb hónapjában. Halálom napját még nem ismerem, de már most megígérem, ha megtudom, megírom majd azonnal! Hetven, mínusz egy leszek én, vallomás e költemény, mellyel tartozom magamnak, és azoknak, akik szerettek, szeretnek, és talán még szeretni fognak. Most, hogy haszontalan éltem vége lassan itt van a nyomomban, elérkezettnek látom az időt, hogy életemet leltározzam, és a tanulságot levonjam… Először is kezdeném azzal, hogy ideje végre megköszönnöm jó anyámnak, hogy tőle életet kaptam. Amíg élt, szegény feje, bevallom szomorúan, hogy eszembe se jutott, hogy hálámat kimutassam. Olyan természetesnek vettem… Nem voltam túl jó gyermeke. Pedig mindent megtett volna értem. Édesanyámtól megtanultam, hogy a Sors keze van minden létező …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, smaragdzöld erdő, ahol a fák koronája olyan magasra nyúlt, hogy a madarak felhőket súrolva daloltak bennük. Az erdőben éltek a zöld manók – (apró, szorgos népség) –, akik mohából és virágszirmokból építették házaikat. És ott éltek a tündérek is, akik a harmatcseppeket gyémántként csillogtatták a leveleken minden hajnalon. A manók és a tündérek szerették egymást, bár külön világban éltek: a manók a földben és a gyökerek között, a tündérek pedig a levegőben, a fény és a szellő birodalmában. De minden évben, amikor a legelső hópihe lehullott, összegyűltek a tisztás szívében, hogy megünnepeljék a szabad erdő napját. Ezen a napon senki sem dolgozott, senki sem sietett. A manók dióhéjban sült süteményt hoztak, a tündérek …Tovább olvasom…
Óriás vihar pusztított végig a falu szélénél. Mindenki a menedéket kereste magának fürgén. Az ég minduntalan dörgött, villámok sűrűn cikáztak. Olyan, mintha világvége után nem takarítanának. A kis gólya egyik szárnya megsérült a tornádóban. Odaszólt neki a párja: – Gyere a madárkórházba! Sipító hanggal jelezte, hogy valaki észrevegye. Jött az ápoló sietve, bekente, be is kötözte. – Ez finom békahús, egyél! Kell, hogy hamar erős legyél! Jól esett a gondoskodás, jutalom lett a kacsintás. El is kezdett gyógyulgatni, igyekezett szót fogadni. Igen megszerették egymást, együtt csinálták a tornát. – Emeld kicsit magasabbra, aztán hajlíts oldaladra! Pár nap múlva nem billegett, hanem szárnyával illegett. Napról napra magasabbra, míg eljutott a …Tovább olvasom…
A levegő egyre melegedett, a fészkek is megelevenedtek. Minden irányból már jöttek-mentek a tojásból kikelt csepp egyedek. Többen vizet kedvelő csemeték, kik próbálják úszótudásukat. Ahogy anyukkal belecuppannak, rögvest evezni is megtanulnak. A tóparton egy apró homokvár nyújtogatta tornyát az ég felé. Épp odaért egy pici vadkacsa, aki most kelt ki még a tojásból. Mi lehet ez? Megnézem – gondolta. Nem tudom, hol vagyok! Mit is látok? Segítséget én honnan kaphatok? Nagy nehezen feljutott a csúcsra. Azonnal belecsúszott a tóba. – Segítség! Mi zajlik itt le velem? Mi ez a valami? Nem ismerem! Kapálózni kezdett a lábával. Megérzi, hogy tovább is halad már. Milyen csoda! Nem lépek sehova, mégis közelednek felém mások? Kicsik, nagyok, színesek és …Tovább olvasom…
Gyakori az árhullám a folyó ezen szakaszán. A tavaszi olvadás nagy víztömeget sodor át. Meg-megrémiszti a víz apró élővilágát. Kacsamama tojásait derékig vízben álló nyárfa odvába rakta. Félti, jól be is takarta. Hömpölygött a vízáradat, repedtek a tojáshéjak. Bújtak elő a kicsik, mint a sötét siserahad. – A következő áradatnál már ti is vízre szálltok! Együtt fedezzük majd fel a titkos vízivilágot! Apró, ügyes szökkenéssel lejtenek a habok közé. Egymás után sorakozva, mint megannyi katona. Mindig akad kakukktojás, ki nem bírja a csobbanást. Félelem ül a szárnyában, anyáért kiált, hogy hallja. – Gyere értem kérlek! Nagyon, borzasztóan félek! Mi lesz, ha visz az áradat, s többé téged nem láthatlak? – Én már azt megterveztem, nem lesz bajod neked …Tovább olvasom…
Valamikor réges-régen, még abban az időben, amikor a gyerekek mezítláb szaladgáltak egy kiadós nyári zápor után, amikor még tehénke kérődzött az istállóban, és békák brekegése hallatszott a nádas felől, a családom egy tarkabarka rét kellős közepén egy aprócska házban élt. Tavasztól késő őszig az ámbitus alatt fogyasztottuk el a reggelit, ebédet, vacsorát. Az estéket szerettem a legjobban, mert vacsora közben a szüleim a másnapi teendőket beszélték meg, és én addig bámulhattam a sötétkék égboltot átszúró sejtelmes csillagokat, és tudtam nemsokára nyugovóra tér mindenki. Csupán a kutya ugatja majd az égbolton komótosan ballagó holdat, a tücskök is elteszik a hegedűjüket, és bent a levendulaillatú szobában régi időkről, hajdan élt emberekről meséltek a szüleink, a kismalacról és a …Tovább olvasom…