Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
Napi idézet – 2025-12-20
„Az álom a lélek titkos kertje, mint egy régi könyv lapjai között.”
– Charles Dickens
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
A hamvaiból újraéledő csoda, Tudnék mesélni mi juttathat oda. Van olyan szenvedés mi porrá zúz, Megsemmisít és elpusztulsz.
Vers témája: Egyéb
Tovább olvasom…Ahogy idősödök csendesebbé váltam, rájöttem mennyi időt elpazaroltam. De felébresztett ott bent az a pici hang, - lelked az, ami a legfontosabb.
Vers témája: Elmélkedések
Tovább olvasom…Idén ne gyúljanak fények, Ne hívjon senki ünnepélyre. A csend most minden, mit kérek, Mert apukám nincs itt, csak lélekben.
Vers témája: Egyéb
Tovább olvasom…Karácsony napján Csing-csing Halkan szól a csengő Csing-csing-csing.
Vers témája: Karácsony
Tovább olvasom…A hátam mögött a főnix kibomlik parázsból tanult emlékezés
Vers témája: Aurora nyíló vers
Tovább olvasom…Az álom akkor kezdődik, amikor lehunyom a szemem, amikor a világ elfelejt megnevezni.
Vers témája: Aurora nyíló vers
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
A kihallgatószobában két nagydarab, csupa izom nyomozó faggat egy vékony csontú, legalább nyolcvanévesnek kinéző öregembert, Doktor Battonyai Róbertet, aki fekete-fehér zebracsíkos öltönyben, fehér keménykalappal a fején, kerek, szódásüvegszerű szemüvegével és karján fekete esernyővel ücsörög a központi rendőrség egyik kihallgatóhelyiségében, egy fémasztalhoz bilincselve mindkét kezével, miközben mellényzsebében aranyóra, melynek sárgán csillogó lánca katonás rendben mellénye hajtókájához van rögzítve. Mintha csak egy múlt századi, másik univerzumból származó ügyvéd lenne. – Mi, emberek nem szeretjük a terroristákat. Akkor se, ha az a földönkívülről érkezett! Kezdte újra a jó zsaru–rossz zsaru szerepeiket alaposan túljátszó, és azokat már régen összekeverő rendőr. – Én nem vagyok …Tovább olvasom…
Ott vagyok… ahol lennem kell. Még akkor is, ha ez a mondat most a legnehezebb, amit kimondhatok. Ha te is így érzed – már ketten vagyunk. És ez már elég ahhoz, hogy az igazság dörömbölve kérjen utat magának. Visszacsatolok. Tényleg így kell lennie? Vagy csak rossz szögből nézem a képet, amit magamról festettem? Ha benned is elindul egy gondolat – akkor már hiábavaló volt, hogy elmondtam. Látszólag minden stimmel. Családi ház egy nyugodt környéken, az udvaron rügyeznek a fák, az ég olykor kék és tiszta. De mindez csak elvileg. A ház túl nagy lett, a nagylány már új helyen él – szerencsére ott, ahol boldog lehet. Nekem pedig már a takarítás jut eszembe, hanem a fáradt díszletek és az üres nézőtér. Az évenkénti összejövetelek elmaradnak, mert már kevesen vagyunk. Ismerem minden sarkát a …Tovább olvasom…
A férfi már másfél órája gyalogol. Kitartóan rója az utcákat. Egy faluszéli ház előtt megáll, kifújja magát. Bemegy. Jó fél óra múlva kilép a házból, kezében egy demizsonnal. Hazafelé indul, újabb másfél óra gyaloglás áll előtte. Itt-ott megáll, iszik néhány kortyot a borból, aztán folytatja útját. Az út felénél tart, leül egy útszéli kőre, nagyokat húz a demizsonból, aztán ballag tovább. Dombra felfelé vezet az útja. Mire felér a dombra, alig marad jártányi ereje, dülöngélve lépdel, szemmel láthatóan már eléggé kapatos. Megáll, zsebéből elővesz egy gyűrött cigarettás dobozt, kihúz belőle egy szál cigit. Újból benyúl a zsebébe, gyufát keres. Egyszer csak megszédül és legurul a lejtőn. Útközben a demizson dugója kilazul, s emberünk tátott szájjal bámulja, amint az itóka végigömlik lefelé a …Tovább olvasom…
Ez a történet az 1950-es években játszódik, amikor nagy volt a szegénység az emberek között. Nem mindenki ünnepelhette méltón a karácsonyt. Az is nagy dolognak számított, ha valaki tudott fenyőfát vásárolni. Szaloncukorra csak a felső, gazdag rétegnek jutott. Többnyire, akinek lehetősége volt rá saját készítésű cukorka díszítette a fáját. Egész évben gyűjtögették a kis színes papírdarabkákat. A gyűrődést a körmükkel simogatták el. Cukorból, eszenciával különböző mázat készítettek, amit fél krumplik belsejébe öntöttek, mert ez adta a formát. A kicsit tehetősebbek kakaóporból is csináltak édességet. Palika, olyan nyolc – tíz éves lehetett. Édesanyja, Sárika a gyárban dolgozott, három műszakban. Egyedül nevelte fiát, mert a férje otthagyta őket. Szegénységben, de tisztességesen éltek egy …Tovább olvasom…
Kiemelt
Luca napja van. Teljesen felesleges lenne Luca széket faragni, mert ebben a kiszámíthatatlan, szomorú és légvédelmi szirénáktól harsogó országban már nem akarom a jövőt látni. Belefáradtam az emberi hatalom oly mély kapzsiságába, mely kiűzte belőlem az élni akarás vágyának legkisebb írmagját is. Mivé lett az az emelt fővel járó úr, mely egykoron voltam, kit utolsó leheleted végéig hűen szerettél? Hová lettek a végtelen hosszú beszélgetéseink azon a kopott padon, melyen úgy szerettünk ülni a magas fák árnyékában? Minden tovatűnt, elillant, ahogy az évek is, mind egy szempillantás alatt vesztek a semmibe, visszahozhatatlan. Elillantak a veled töltött gondtalan és fiatal napjaim, melyben csónakáztunk az öreg Tiszán. Mit nekünk Balaton? Ültél szorosan mellettem a szép csipkés ruhádban, …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
– Anyuuu, a csacsi az cica? – kérdezte a hároméves Brigitta édesanyjától. – Ó, dehogyis, Brigikém! A csacsi az egy kicsi szamár. Miért kérdezed? – Ma az oviban tanultunk egy kis versikét, benne van, hogy: csacsi. Meg az is ott van, hogy „ógmóg”. Anyu, mi az az „ógmóg”? – Óg-móg azt jelenti, hogy gondolkodik valamin. – Elmondom a verset, jó? – Persze, mondd csak! Brigi meghajolt, majd elszavalta a verset: Kicsi csacsi sétál, a két füle szétáll. Azon óg-móg, mi legyen: kertész vagy tanár? Ha megnő a kis csacsi, egy lehet csak: szamár. A kislány megint meghajolt, anyukája megtapsolta. – Tudod mit, Brigi? Szombaton elmegyünk hármasban (te, apu meg én) az állatsimogatóba, és ott közelről is megismerheted a kicsi csacsit. Na, mit szólsz? – Jaj, de jó! Mennyit kell még aludni …Tovább olvasom…
– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas. – Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó. Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből. – Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel! – Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés! – Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam! – Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam. – Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani. – Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok. Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici …Tovább olvasom…
Mogyi a Makkosfalvi ligetben élt családjával, egy termetes vén tölgyfán. A hosszú-hosszú zord és dermesztő téli hideg után kora reggel kismadarak füttye csábította ki jó meleg fészkéből. – csukk-csukk-csukk – eleget pihentünk a fészekben, gyertek játszani!- Testvéreivel: Cibókával és Kelempájsszal ágról ágra, fáról fára ugrálva pajkosan jöttek le. Szokás szerint kíváncsian kerestek, kutattak, fogócskáztak. Nagyon aranyosak voltak. – Nézzétek mennyi hó! - két kézzel belemarkolt és feldobta. Aztán gyúrt egy gombócot és megkezdődött a hógolyócsata. – Közben gondtalanul beszélgettek, mókáztak és kacagtak. – Na, én megyek- szólt Cibóka, – ebédet szeretnék főzni! – Jól van – mi még maradunk egy kicsit- felelte Kelempájsz. Egészen addig hógolyóztak, amíg át nem nedvesedett a bundájuk. Akkor …Tovább olvasom…
Mogyi beiratkozott egy pilótaképző tanfolyamra, mert arról álmodozott, hogy repülni fog és berepüli az egész országot. A tanítást tapasztalt repülést irányítók végezték. A tanfolyam ideje alatt teljesülhetett Mogyi álma. – Olyan volt, mintha egy hatalmas, sebesen szálló madár hátán utaztam volna! – mesélte Mogyi testvéreinek. – Felszálltam a levegőbe. Ahogy emelkedtem egyre feljebb, egyre kisebbek lettek a házak, a fák, a toronyépületek, a járművek és minden más is. Egyszer csak akkorák voltak, mint az apró játékaink. Végül olyan picik lettek, mint a hangyák, aztán egyszer csak el is tűntek. Gyönyörű országunk olyan volt fentről nézve, mint egy hatalmas, színes takaró. A zöld mezők és az erdők pedig, mintha festették volna őket. Az Alföld egy hatalmas síkság, lösz és homok …Tovább olvasom…
Egy enyhe, csillagfényes estén Mogyi talált a földön egy maroklabdát. – Mi ez? – csodálkozott. Nézegetni kezdte. Megcsodálta erről, megbámulta arról, aztán véletlenül belerúgott. – Jé, ez gurul! Ezzel focizni lehet! – örvendezett. – Gyertek barátaim focizni!- hívta a többi mókuskát. Pillanatok alatt ott termett sok kedves kis mókus a nagy tölgy alatt. A levelek puha szőnyegként terültek el a földön, így a pálya olyan sima volt, mintha valaki előre megterítette volna a mérkőzéshez. – Kezdődhet a mókusfocibajnokság! – kurjantotta vidáman Mogyi. A játék szabályai egyszerűek voltak, hiszen a mókusok nem szerették a bonyolultságot. A maroklabdát nem volt szabad túl magasra rúgni, nehogy fennakadjon az ágakon. Mindenkinek sorra kellett kerülnie, mert senki sem maradhatott ki a …Tovább olvasom…