Üdvözöllek a Múzsák Könyvtárában!
A Múzsák Könyvtára egy közösségi irodalmi tér, ahol versek, novellák, mesék és kreatív alkotások kapnak otthont. Célunk, hogy inspirációt, teret és láthatóságot adjunk minden írónak és olvasónak – legyen kezdő alkotó vagy tapasztalt szerző. A könyvtár folyamatosan bővül új írásokkal, friss hangokkal és egy támogató közösséggel, ahol az olvasók visszajelzést adhatnak, a szerzők pedig kibontakozhatnak. Fedezd fel a sokszínű műfajokat, böngéssz a szerzők között, és merülj el a kortárs magyar irodalom élő, vibráló világában. A Múzsák Könyvtára az a hely, ahol az alkotás találkozik a közösséggel – és ahol a történetek életre kelnek.
„A csend néha többet mond minden szónál, a szív halk üzeneteként.”
– Kosztolányi Dezső
Kortárs szerzők új versei a Múzsák Könyvtárában
Hajnali napfény kelti a lepkét, arannyal vonja be szárnyai selymét. A lágy szellő körbe simogatja, napi útjára már rá is fordítja.
Vers témája: Nyár
Tovább olvasom…Az ég ma szűk. Szürke, csapzott, mint az el nem mondott szó. Alatta megyek,
Vers témája: Sors
Tovább olvasom…Külvárosi alkonyatban kopott felöltőmben óvatos lépésekkel rovom a kihalt utcákat,
Vers témája: Motiváció
Tovább olvasom…Pici fióka elfáradva az életben, mikor vihar tépázza meg őt éppen. Keresve a helyét, de igazán nem leli, pici fióka a hangját keresi.
Vers témája: Motiváció
Tovább olvasom…Vágy terjeng a fényben, szerelem szívemben. Egyre csak élénkül, ne hagyj ma egyedül.
Vers témája: Szerelmes
Tovább olvasom…Szirmát bontja egy őszi fa, utat enged az elmúlásnak. Csendesen enged, nem hangoskodik,
Vers témája: Elmúlás
Tovább olvasom…Megkopott nyomorából végre kitárja karját, levegőhöz jut a lélek, megmentésért kiált. Képzelete túl jutott az újjászületésen, mint főnixmadár szárnyal a tündöklő kék égen.
Vers témája: Nyár
Tovább olvasom…Kortárs magyar szerzők új novellái
Barátaink meghívására tavasszal Londonba repültünk. Úgy egyeztünk meg előzetesen, hogy az óratoronynál (Big Ben) találkozunk. Ezen a napon a városban ünnepi rendezvénysorozat volt. Igazából akkor tudatosult bennünk. – Te nem láttad a neten, hogy most van az ünnep? – kérdezte Anna a párját. – Sajnos nem, biztosan nem indultunk volna el. Azonban a Heathrow-i repülőtérre a tömeg ellenére szerencsésen megérkeztek. Már nem így jártak a csomagokkal, ugyanis az átszállás miatt a müncheni reptéren maradtak. Ez a lelkesedésüket kissé beárnyékolta, de megígérték, hogy kiszállítják, ha megérkeznek a szállodába. Az út a találkahely felé igen izgalmas volt, az új metrón, az emeletes piros buszokon utazni páratlan élmény. Majd jöttek a piros telefonfülkék. Majd a Buckingham-palota. Itt aztán …Tovább olvasom…
Az idei nyáron túrázási célpontunk Izland lett. Tele voltunk kíváncsisággal, különleges élmények beszippantására való vággyal. Itt a vulkáni kitörések nem ritkák, így be is jelentkeztünk egy nap nyugvó vulkáni túrára. – Gondolod, hogy nem veszélyes az ilyen? – kérdezte aggódva Emma, hiszen ezen a szigeten gyakoriak a kitörések. – Úgy vélem, a helyiek ismerik már a tulajdonságait, tudják, merre mehetünk. Megfelelő körültekintéssel jártunk a kihűlt láva talajon, láttunk kisebb krátereket. Egészen távol még vékonyka lávafolyam is füstölgött, mikor valaki felkiáltott a távcsöve mögül. – Megmozdult a hegy csúcsa, a jég elindult! Kissé mindenki megrökönyödött, de kíváncsian figyelt felfelé a több kilométerre levő oromra. A hegy gyomrában már a tűz dolgozott, forrósította a takarót. …Tovább olvasom…
Mezítláb áll, háttal a képzeletbeli szakadék szélén, egy hegyesen kiálló sziklán, annak is a legkiállóbb szegletén. Majd óvatosan megfordul, és szembenéz a végtelennel! Lábaival aprókat toporogva, éppen csak mozdulva ott, ahonnan már nincs tovább. Hol a perem vastagsága már csupán alig pár centi. Alant a völgyben vöröslő tűzfolyam, fortyogó láva, meddig a szem ellát. A hatalmas monolit, min áll, az élettelen kő felszíne forró, poros és rideg. Mégis ez a legbarátságosabb dolog életében. Ő így érzi, most éppen így. Lábujjai már-már a semmit markolásszák, még egy-két centi, és a mélybe zuhan, ő, ki az utolsó bástya a jelenben. Fekete fellegek egymásba kapaszkodva, hol torlódva utat törnek maguknak, mint könyöklő lelketlen emberek az életében. Villámok szabdalják az eget darabokra. És ő az …Tovább olvasom…
Haragudott magára, és tartósnak berögződött lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy megígérte váratlanul meghalt szüleinek, hogy bármi történjék is mindenképp vigyázni fog a kishúgára, aki sajnos amióta csak elérte a változó, nővé érő kamaszkort egyre balhésabban kezdett viselkedni. Rendszeresen eljárt bulizni, és jócskán alkoholt is fogyasztott, és gyakorlatilag majdnem minden pasival kikezdett, és égett a vágytól, hogy valaki végre igazi nőként kezelje, és ne csupán csak egy elkényeztetett parti hercegnőt láthasson benne. Hét év volt közöttük a korkülönbség, mégis ő volt a világ legboldogabb gyereke, amikor a szülei annak idején a kezébe adták a kisbaba húgocskáját valósággal agyonringatta, dédelgette, és jobban vigyázott rá mindenki másnál. Aztán a kistestvére immáron tizenhárom …Tovább olvasom…
Fekete tallárban üldögélt, jócskán elgondolkozva a mahagónifából készült, tágas tárgyalóterem sarkában. Általában sokkal jobban kedvelte a kisebb, rejtettebb zugokat, kuckókat, ahova kicsit mindig visszahúzódhatott elmélkedni, vagy épp csak átgondolni a világ sokszor összetett, vagy bonyodalmas, zűrzavaros dolgait. Fejében még most is jól hallotta azt a semmivel sem összehasonlítható zongoradallamot, amit egy gyönyörű, fiatalos, hamvas kéz játszott. Egyszerre volt erőteljes dallam, ugyanakkor kissé fájdalmas, és néhol szomorkás is… Észre se vette, hogy a nagyon fiatal, csupán csak a huszas évei elején járó ügyvédbojtár – aki szintén hollófekete tallárt viselt –, óvatos hanggal őt szólítja: – Bocsásson meg, ügyvéd úr… De a lánya keresi telefonon… A középkorú férfi csupán csak most …Tovább olvasom…
Varázslatos új mesék gyerekeknek és felnőtteknek
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, smaragdzöld erdő, ahol a fák koronája olyan magasra nyúlt, hogy a madarak felhőket súrolva daloltak bennük. Az erdőben éltek a zöld manók – (apró, szorgos népség) –, akik mohából és virágszirmokból építették házaikat. És ott éltek a tündérek is, akik a harmatcseppeket gyémántként csillogtatták a leveleken minden hajnalon. A manók és a tündérek szerették egymást, bár külön világban éltek: a manók a földben és a gyökerek között, a tündérek pedig a levegőben, a fény és a szellő birodalmában. De minden évben, amikor a legelső hópihe lehullott, összegyűltek a tisztás szívében, hogy megünnepeljék a szabad erdő napját. Ezen a napon senki sem dolgozott, senki sem sietett. A manók dióhéjban sült süteményt hoztak, a tündérek …Tovább olvasom…
Óriás vihar pusztított végig a falu szélénél. Mindenki a menedéket kereste magának fürgén. Az ég minduntalan dörgött, villámok sűrűn cikáztak. Olyan, mintha világvége után nem takarítanának. A kis gólya egyik szárnya megsérült a tornádóban. Odaszólt neki a párja: – Gyere a madárkórházba! Sipító hanggal jelezte, hogy valaki észrevegye. Jött az ápoló sietve, bekente, be is kötözte. – Ez finom békahús, egyél! Kell, hogy hamar erős legyél! Jól esett a gondoskodás, jutalom lett a kacsintás. El is kezdett gyógyulgatni, igyekezett szót fogadni. Igen megszerették egymást, együtt csinálták a tornát. – Emeld kicsit magasabbra, aztán hajlíts oldaladra! Pár nap múlva nem billegett, hanem szárnyával illegett. Napról napra magasabbra, míg eljutott a …Tovább olvasom…
A levegő egyre melegedett, a fészkek is megelevenedtek. Minden irányból már jöttek-mentek a tojásból kikelt csepp egyedek. Többen vizet kedvelő csemeték, kik próbálják úszótudásukat. Ahogy anyukkal belecuppannak, rögvest evezni is megtanulnak. A tóparton egy apró homokvár nyújtogatta tornyát az ég felé. Épp odaért egy pici vadkacsa, aki most kelt ki még a tojásból. Mi lehet ez? Megnézem – gondolta. Nem tudom, hol vagyok! Mit is látok? Segítséget én honnan kaphatok? Nagy nehezen feljutott a csúcsra. Azonnal belecsúszott a tóba. – Segítség! Mi zajlik itt le velem? Mi ez a valami? Nem ismerem! Kapálózni kezdett a lábával. Megérzi, hogy tovább is halad már. Milyen csoda! Nem lépek sehova, mégis közelednek felém mások? Kicsik, nagyok, színesek és …Tovább olvasom…
Gyakori az árhullám a folyó ezen szakaszán. A tavaszi olvadás nagy víztömeget sodor át. Meg-megrémiszti a víz apró élővilágát. Kacsamama tojásait derékig vízben álló nyárfa odvába rakta. Félti, jól be is takarta. Hömpölygött a vízáradat, repedtek a tojáshéjak. Bújtak elő a kicsik, mint a sötét siserahad. – A következő áradatnál már ti is vízre szálltok! Együtt fedezzük majd fel a titkos vízivilágot! Apró, ügyes szökkenéssel lejtenek a habok közé. Egymás után sorakozva, mint megannyi katona. Mindig akad kakukktojás, ki nem bírja a csobbanást. Félelem ül a szárnyában, anyáért kiált, hogy hallja. – Gyere értem kérlek! Nagyon, borzasztóan félek! Mi lesz, ha visz az áradat, s többé téged nem láthatlak? – Én már azt megterveztem, nem lesz bajod neked …Tovább olvasom…
Valamikor réges-régen, még abban az időben, amikor a gyerekek mezítláb szaladgáltak egy kiadós nyári zápor után, amikor még tehénke kérődzött az istállóban, és békák brekegése hallatszott a nádas felől, a családom egy tarkabarka rét kellős közepén egy aprócska házban élt. Tavasztól késő őszig az ámbitus alatt fogyasztottuk el a reggelit, ebédet, vacsorát. Az estéket szerettem a legjobban, mert vacsora közben a szüleim a másnapi teendőket beszélték meg, és én addig bámulhattam a sötétkék égboltot átszúró sejtelmes csillagokat, és tudtam nemsokára nyugovóra tér mindenki. Csupán a kutya ugatja majd az égbolton komótosan ballagó holdat, a tücskök is elteszik a hegedűjüket, és bent a levendulaillatú szobában régi időkről, hajdan élt emberekről meséltek a szüleink, a kismalacról és a …Tovább olvasom…