Ott vagyok… ahol lennem kell. Még akkor is, ha ez a mondat most a legnehezebb, amit kimondhatok. Ha te is így érzed – már ketten vagyunk. És ez már elég ahhoz, hogy az igazság dörömbölve kérjen utat magának.
Visszacsatolok. Tényleg így kell lennie? Vagy csak rossz szögből nézem a képet, amit magamról festettem?
Ha benned is elindul egy gondolat – akkor már hiábavaló volt, hogy elmondtam. Látszólag minden stimmel. Családi ház egy nyugodt környéken, az udvaron rügyeznek a fák, az ég olykor kék és tiszta. De mindez csak elvileg. A ház túl nagy lett, a nagylány már új helyen él – szerencsére ott, ahol boldog lehet.
Nekem pedig már a takarítás jut eszembe, hanem a fáradt díszletek és az üres nézőtér. Az évenkénti összejövetelek elmaradnak, mert már kevesen vagyunk. Ismerem minden sarkát a …

A férfi már másfél órája gyalogol. Kitartóan rója az utcákat. Egy faluszéli ház előtt megáll, kifújja magát. Bemegy. Jó fél óra múlva kilép a házból, kezében egy demizsonnal. Hazafelé indul, újabb másfél óra gyaloglás áll előtte. Itt-ott megáll, iszik néhány kortyot a borból, aztán folytatja útját. Az út felénél tart, leül egy útszéli kőre, nagyokat húz a demizsonból, aztán ballag tovább. Dombra felfelé vezet az útja. Mire felér a dombra, alig marad jártányi ereje, dülöngélve lépdel, szemmel láthatóan már eléggé kapatos. Megáll, zsebéből elővesz egy gyűrött cigarettás dobozt, kihúz belőle egy szál cigit. Újból benyúl a zsebébe, gyufát keres. Egyszer csak megszédül és legurul a lejtőn. Útközben a demizson dugója kilazul, s emberünk tátott szájjal bámulja, amint az itóka végigömlik lefelé a …

Ez a történet az 1950-es években játszódik, amikor nagy volt a szegénység az emberek között. Nem mindenki ünnepelhette méltón a karácsonyt. Az is nagy dolognak számított, ha valaki tudott fenyőfát vásárolni. Szaloncukorra csak a felső, gazdag rétegnek jutott. Többnyire, akinek lehetősége volt rá saját készítésű cukorka díszítette a fáját. Egész évben gyűjtögették a kis színes papírdarabkákat. A gyűrődést a körmükkel simogatták el. Cukorból, eszenciával különböző mázat készítettek, amit fél krumplik belsejébe öntöttek, mert ez adta a formát. A kicsit tehetősebbek kakaóporból is csináltak édességet. 
	Palika, olyan nyolc – tíz éves lehetett. Édesanyja, Sárika a gyárban dolgozott, három műszakban. Egyedül nevelte fiát, mert a férje otthagyta őket. Szegénységben, de tisztességesen éltek egy …

Arca helyén füst gomolyog, mely elnyel mindent, mi fény, mi remény. Könyörgés és jajszó neki méz, mit éhes medve befal lépestül. Kíméletlenebb, mint vadállat, ki élve falja áldozatát, élvezve annak minden cseppnyi fájdalmát, halálsikolyát, haláltusáját. Hol megjelenik e torz alkotása halálok halálának, sakál és sátán nászának rothadt szagú gyümölcseként, ott baj az úr, s arat a halál, mindhiába sírnak a lelkek. Ő volt! Van! És lesz! Míg a világ fel nem falja saját gyermekét. Ki bízva anyjában, annak tejétől duzzadó csecsére tapadva szívná magába az élet esszenciáját, és ezzel saját nem létező jövőjét. Két kézzel markolva az életét adó nő emlőjét! Saját magát nyugtatván: élni fog, mert dolga az! Vigyorral üdvözli a fekete ember eme tudatlan, még éppen csak megszületett tisztaságukban …

– Anyuuu, a csacsi az cica? – kérdezte a hároméves Brigitta édesanyjától.
– Ó, dehogyis, Brigikém! A csacsi az egy kicsi szamár. Miért kérdezed?
– Ma az oviban tanultunk egy kis versikét, benne van, hogy: csacsi. Meg az is ott van, hogy „ógmóg”. Anyu, mi az az „ógmóg”?
– Óg-móg azt jelenti, hogy gondolkodik valamin.
– Elmondom a verset, jó?
– Persze, mondd csak!

Brigi meghajolt, majd elszavalta a verset:
Kicsi csacsi sétál, a két füle szétáll.
Azon óg-móg, mi legyen: kertész vagy tanár?
Ha megnő a kis csacsi, egy lehet csak: szamár.

A kislány megint meghajolt, anyukája megtapsolta.
– Tudod mit, Brigi? Szombaton elmegyünk hármasban (te, apu meg én) az állatsimogatóba, és ott közelről is megismerheted a kicsi csacsit. Na, mit szólsz?
– Jaj, de jó! Mennyit kell még aludni …

– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas.

– Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó.

Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok.

Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici …

Mogyi a Makkosfalvi ligetben élt családjával, egy termetes vén tölgyfán. A hosszú-hosszú zord és dermesztő téli hideg után kora reggel kismadarak füttye csábította ki jó meleg fészkéből.
– csukk-csukk-csukk – eleget pihentünk a fészekben, gyertek játszani!- Testvéreivel: Cibókával és Kelempájsszal ágról ágra, fáról fára ugrálva pajkosan jöttek le. Szokás szerint kíváncsian kerestek, kutattak, fogócskáztak. Nagyon aranyosak voltak. – Nézzétek mennyi hó! - két kézzel belemarkolt és feldobta. Aztán gyúrt egy gombócot és megkezdődött a hógolyócsata. – Közben gondtalanul beszélgettek, mókáztak és kacagtak.
 – Na, én megyek- szólt Cibóka, – ebédet szeretnék főzni!
– Jól van – mi még maradunk egy kicsit- felelte Kelempájsz. Egészen addig hógolyóztak, amíg át nem nedvesedett a bundájuk. Akkor …

Mogyi beiratkozott egy pilótaképző tanfolyamra, mert arról álmodozott, hogy repülni fog és berepüli az egész országot. A tanítást tapasztalt repülést irányítók végezték. A tanfolyam ideje alatt teljesülhetett Mogyi álma.

– Olyan volt, mintha egy hatalmas, sebesen szálló madár hátán utaztam volna! – mesélte Mogyi testvéreinek. – Felszálltam a levegőbe. Ahogy emelkedtem egyre feljebb, egyre kisebbek lettek a házak, a fák, a toronyépületek, a járművek és minden más is. Egyszer csak akkorák voltak, mint az apró játékaink. Végül olyan picik lettek, mint a hangyák, aztán egyszer csak el is tűntek.

Gyönyörű országunk olyan volt fentről nézve, mint egy hatalmas, színes takaró. A zöld mezők és az erdők pedig, mintha festették volna őket. Az Alföld egy hatalmas síkság, lösz és homok …

Egy enyhe, csillagfényes estén Mogyi talált a földön egy maroklabdát. – Mi ez? – csodálkozott. Nézegetni kezdte. Megcsodálta erről, megbámulta arról, aztán véletlenül belerúgott.

– Jé, ez gurul! Ezzel focizni lehet! – örvendezett. – Gyertek barátaim focizni!- hívta a többi mókuskát. Pillanatok alatt ott termett sok kedves kis mókus a nagy tölgy alatt. A levelek puha szőnyegként terültek el a földön, így a pálya olyan sima volt, mintha valaki előre megterítette volna a mérkőzéshez.

– Kezdődhet a mókusfocibajnokság! – kurjantotta vidáman Mogyi.

A játék szabályai egyszerűek voltak, hiszen a mókusok nem szerették a bonyolultságot. A maroklabdát nem volt szabad túl magasra rúgni, nehogy fennakadjon az ágakon. Mindenkinek sorra kellett kerülnie, mert senki sem maradhatott ki a …