Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: tegnap 23:47
• Téma: Karácsonyi
• Olvasás: 4
• Olvasási idő: ~3 perc
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi lány, Lilla, aki nagyon szerette a karácsonyt. Minden évben izgatottan várta, hogy eljöjjön a szeretet ünnepe. Idén azonban a karácsonyfa, amit édesanyjával együtt díszítettek, nem volt szép. A fán nem voltak csillogó díszek, és Lilla szomorúan nézte a kopár ágakat.
Este, amikor Lilla már álmosan feküdt az ágyában, valami csodálatos dolog történt. Egy varázslatos fény öntötte el a szobát, és három ragyogó angyal jelent meg előtte. Az angyalok mindegyike gyönyörű volt, de az egyik angyalnak valami hiányzott: nem volt egy szárnya. Lilla megdöbbenve kérdezte:
– Mi történt veled, kedves angyal?
Az angyal szomorúan válaszolt:
– Eltűnt a szárnyam, és így nem tudjuk beteljesíteni a karácsonyi küldetésünket.
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: tegnap 20:42
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 2
• Olvasási idő: ~1 perc
Élt Hurhen falvában egy édesanya és kislánya, Blanka. Luca napján nem volt szabad dolgozni, ám Blanka véletlenül mégis öltött egyet a tűvel. Ahogy az öltés a fonalba simult, sötét árnyék borult a falura, és édesanyja nyomtalanul eltűnt.
Ekkor egy fekete macska jelent meg mellette.
– A boszorkányok vitték el őt – mondta. – De megmentheted, ha megtalálod a Luca székét a templomtoronyban.
Tovább olvasom…
Írta:
Krivák Móricz Ilona
• Feltöltve: tegnap 16:05
• Téma: Karácsonyi
• Olvasás: 7
• Olvasási idő: ~4 perc
A világra született két kis teremtmény; egy kislány és egy angyalka. A kislány egy igen szegény családba született és már volt neki sok kis testvérkéje. A szülők a maguk módján szerették is gyermekeiket, megtettek mindent, de a sok kínlódás és az élet gyötrődései miatt nem tudtak mosolyogni. A gyermekeik felnevelésére fordították minden erejüket. Míg a mennyben is megszületett egy kis angyalka. A csepp teremtény igen szépnek találta az ő országát, és igen boldog lett volna, de hiába kérdezte a nagyobb és idősebb angyalokat, mi is lenne az ő feladata. A nagy angyalok azt mondták neki: menj és nézz körül a földön. Ott rengeteg a feladat, válassz magadnak egyet. Aliz, a kis angyal lement a földre és igen elszomorodott. Annyi bajt és bánatot talált, hogy meg is ijedt tőle. Egy idősebb angyal azt tanácsolta neki:
- Figyelj csak Alizka! Ez a sok baj és bánat nem a te feladatod egyedül. Azért vagyunk mi, idősebb angyalok, hogy a nagyobb bajokat mi segítsük orvosolni. Ha csak egy kis örömöt viszel valakinek, az is nagy segítség.
Lent a földön Andrea, a kislány nagy –nagy szegénységben cseperedett felfele.
Nem volt egy új ruhája, cipője és a nagyobb testvérei által kinőtt ruhácskákban járt már az iskolába is.
Ebbe az iskolába járt a város egyik leggazdagabb családjának a kislánya is. Mindig szép új ruhákban jelent meg a tanteremben. A többi gyerek mindig irigykedve figyelte. Betty, mert így hívták ezt a kislányt, nem igazán volt okos. Szülei nem foglalkoztak vele, megvettek Bettynek minden játékot, csak ne kelljen foglalkozni vele. A sok játékkal akarták megvásárolni a szülői teendőik hiányát. Sajnos Betty rosszul tanult. Míg Andrea volt az osztály legokosabb és legjobb tanulója. Betty szülei egy nap megkeresték Andrea szüleit és felajánlották, hogy ha Andrea tanítja Bettyt, akkor ők ennivalóval és ruhaneművel fizetnek a tanításért.
Alizka, az angyal kislány ezt mind végignézte fent, a felhők között.
Tovább olvasom…
Írta:
Márkus Katalin/Kata/
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 19:05
• Téma: Tanulságos
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~2 perc
Egy lapulevél alatt éldegélt a csiga,
nem volt ruhája, nem volt kalapja.
Mivel nem volt lába, cipőt sem hordott,
gondtalanul élt, míg más dolgozott!
Meleg napsugárral süttette a hátát,
néha megfordult, – akkor meg a hasát.
Tovább olvasom…
Írta:
Márkus Katalin/Kata/
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 18:51
• Téma: Tündéres
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~4 perc
Egyszer volt, és még most is meg van az a hatalmas erdő, melyben rengeteg állat és bogár éldegélt. Békességben éltek egymás mellett az állatok, szerte az erdőben vidáman röpködtek a bogarak.
Ám egy szép nyári napon a bogarak békés élete egyik percről a másikra felbolydult. Az aranyos rózsabogár nagyon unatkozott, és unalmában kitalálta, hogy rendezzenek bogár szépségversenyt. Titokban azt remélte, majd ő fogja megnyerni a versenyt, mert senkinek nincsenek olyan gyönyörű színes szárnyai mint neki. Szólt a sárga cserebogárnak, vigye hírül az erdőben lakó bogaraknak, hogy aki szeretne részt venni a szépségversenyen, az holnap délben jelenjen meg a nagy erdei tisztáson.
A sárga cserebogár szorgalmasan repkedett, – vitte a hírt a bogaraknak. A katicabogár is szeretett volna részt venni a versenyen, de úgy gondolta, egyszerű piros színével nem tudna versenyre kelni a többiekkel. Bánatában sírdogálni kezdett, és hatalmas könnycseppek csordultak ki szemeiből. Marinka, az erdő egyik tündérkéje, meghallotta a katicabogár sírását. Gyorsan hozzá repült és aggódva kérdezte a kis katicát.
– Miért sírsz kis katica?
– Nagy az én bánatom, – felelete a katicabogár, – majd elmesélte Marinka tündérnek, hogy miért sírdogál.
– Ha most abbahagyod a sírást, akkor én segítek neked. Csak mondd, meg mit szeretnél változtatni magadon, hogy szép legyél. Varázspálcám segítségével mindenre van megoldás, – biztatta Marinka tündér a kis katicát.
Tovább olvasom…
Írta:
Krivák Móricz Ilona
• Feltöltve: 2025. 11. 18. 12:57
• Téma: Tanulságos
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~5 perc
Volt egyszer egy kis törpénk, igen kedves egy kis törpe volt. Boldogan élte a kis életét, míg egyszer csak belenézett a tükörbe, és olyan kicsinek találta magát. Elszontyolodott a mi kis törpénk — jó lenne ennél sokkal magasabbnak lenni, gondolta. Aztán elhatalmasodott rajta ez az érzés, és már nem szívesen nézett a tükörbe. Azon gondolkodott, mit is csinálhatna, hogy magasabbnak, nagyobbnak lássa mindenki. Hiába törte a fejét, csak nem jutott semmi jó megoldás az eszébe. A lelke sajgott — miért maradok én ennyire kicsi? — sopánkodott. Annyira elhatalmasodott ez az érzés rajta, hogy már semminek sem tudott örülni.
Egyszer elindult sétálni az erdőben, s talált az úton egy szemüveget. Nem volt azon a szemüvegen semmi különös. Felpróbálta, és nem vette észre, hogy az üvege torz. Hazament és belenézett a tükörbe, és láss csodát, sokkal nagyobbnak látta önmagát a szemüvegben. „Hmm, gondolta, de jó, talán nőttem valamit?” Egyre többet vette fel a szemüveget, és egyre nagyobbnak látta magát a saját tükrében. Törpécskénk meg nagyon boldog lett. „Jaj, de jó nekem! Lehet, hogy megvalósul az álmom? Nagyobb, magasabb leszek?” — gondolta. Ez az érzés annyira a hatalmába kerítette, hogy egyre többet vette fel a szemüvegét, és ábrándozni kezdett: „Na lám, tudok én magasabb lenni!” A végén már óriásnak látta magát a tükörben a szemüvegén át. „Na lám, csak megnőttem! Valóra vált az álmom!” — örvendezett törpécskénk. Vígan ugrándozva sétálgatott a kis erdőben. Sétái egyre hosszabbak és álmodozásai sokkal hosszabbra nyúlóak lettek. A végén még azt is képes volt elhinni, hogy a „nagyságával” az okossága is megnőtt. „Na, ha már elértem azt, hogy óriássá váltam, talán az okosságom is óriásivá vált” — gondolta. És sajnos el is hitte.
„Ha már ennyit tudok, mi lenne, ha az erdő lakóit elkezdeném tanítani?” — gondolta kis törpénk. Ki is hirdette minden fán és bokron, hogy ő iskolát nyit, ahol ő fog tanítani. Lakott az erdőben egy kis hangya is. Neki is hasonló problémái voltak a méretével, mint a törpénknek. „De jó lenne legalább akkorának lenni, mint a törpe” — gondolta most már ő is. Egy alkalommal elolvasta a lehetőséget, hogy mehet tanulni a törpéhez, és be is iratkozott az iskolájába. „Talán még arra is megtanít, hogy lehetek én is magasabb és okosabb, úgy mint a törpe” — gondolta. Képes volt még pénzt is fizetni a taníttatásért.
Tovább olvasom…
Írta:
Kendi
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 18:41
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~2 perc
A rengeteg mélyén, ahol a fák koronája olyan sűrűn fonódott össze, hogy a napfény már csak aranyporral behintett csíkokban jutott le, állt két réges-régi autó. Nem akármilyen autók voltak ezek! Az erdő lakói csak úgy emlegették őket: a Rozsdás Őrök.
Az első, egy öreg, zöldes-szürkévé fakult jármű, büszkén hajtotta fel az orrát, még akkor is, ha a moha és a zuzmók már teljesen befedték. Ő volt Bendegúz, az erdő legöregebb és legbölcsebb őre.
A mögötte álló, kék színét halványan őrző autó csillogó szemmel figyelt mindent. Őt Liliomnak hívták, a fiatalabb, kíváncsibb, tele álommal és reménnyel.
Történt egyszer, hogy az erdőbe egy szélfuvallattal különös baj érkezett: egy titokzatos árnyék, amely minden élőből elszívta a fényt és a mosolyt. A madarak elhallgattak, a gombák összekuporodtak, a fák pedig félve susogtak egymásnak: „Valami jön…”
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 11:31
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~4 perc
2099.09.23.
Nova a szép fiatal lány a tengerparton állt, és szeme kutatóan a Holdat kémlelte.
A Hold fénye ezüstösen csillogott a lágyan fodrozódó víztükör tetején, akár csak
egy ezüst híd, ami átvezet valamilyen ismeretlen ,távoli helyre.
Telihold idején Nova mindig kijött a partra és vágyakozva gondolta, milyen jó lenne, ha egyszer az ezüsthídon átmenne a tenger túloldalára.Tudta magáról, a szüleitől, hogy ő egy különleges lány aki messzi földről érkezett a tengerparti városkába. A nevét is a különleges tulajdonsága miatt kapta a szüleitől, Nova, így hívták.
Időközönként, hirtelen oly fényesen kezdett ragyogni, mint a legfényesebb csillag.Azt suttogták róla a helyi lakosok, hogy ő a Csillagbolygóról érkezett, és Csillaglányként emlegették. Ezért mindenki úgy tekintett rá, mint egy Csodára. Ezért neveztéķ el Novának, mert a szó jelentése is a csodát jelképezte. Hirtelen fellépő ragyogása miatt az emberek tisztelték és csodálták, de nem volt egyetlen barátja sem, mert féltek vakító fényétől.
Tovább olvasom…
Írta:
Gyurkó Mónika
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 11:21
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~2 perc
A fiú, ahogy állt a derékig érő elburjánzott fűben a nagymamája házának hátsó udvarán, hirtelen semmihez sem hasonlítható magas hangot hallott az ég felől. Felnézett és meglátta a hatalmas madarat a feje felett, mely kiadta ezt az éles hangot.
Az égen szétterülő látvány egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző. Óriási szárnyai vitorlaként duzzadtak a levegőben és a földről olybá tűntek, hogy lehetnek vagy tíz méter szélesek is.
Sam azt hitte, hogy csak a nagymamája rongyos, kockás füzetében léteztek a szivárványszínű madarak, melyekről minden alkalommal mesélt neki, amikor itt töltötte az éjszakát. De most nem volt este, és nagyi nem mesélt neki, nem csillogtak közben azok a halványzöld szemei, mert nagymamát épp most temették el.
Viszont a madár határozottan itt volt a feje felett a nagy égbolton és úgy manőverezett lassan felé, mint egy kék tengeren úszó hajó.
Bátortalan akart hátrálni egy lépést, de a látvány annyira elragadta, hogy lábai gyökeret vertek a földben. A madár alulról narancssárgán virított és jól látszódott kecses pávákhoz hasonlító feje, melyen megannyi színesen csillogó bóbita díszelgett.
Olyan közel volt már a fiúhoz, hogy az meglátta vékony lábait is, melyeken hiányoztak az oly megszokott madár lábak, helyettük hosszú karmokban végződő, emberi ujjhoz hasonló végtagok voltak.
Tovább olvasom…
Írta:
Iochom Zsolt
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 09:28
• Téma: Tanulságos
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~4 perc
Zöld Mesék Erdője egy varázslatos hely, ahol az állatok és a növények békében élnek az emberekkel. A legkülönlegesebb lakója az erdőnek régi jó barátom Ubul manó, aki az újrahasznosítás mesterévé vált az évek során. Lelkiismeretesen minden nap körbejárja az erdőt, hogy gondoskodjon róla, mindenki helyesen gyűjtse a szemetet, hasznos tanácsokkal látja el az állatokat.
Egy nap Józsika a közeli város lakója kirándulásra érkezett az erdőbe szüleivel. Amint a fák között sétált, egy különös lénybe botlott. Ubul manó, aki épp egy régi kartont alakít át madáretetővé, barátságosan köszönti. Józsika kíváncsisága felkeltődött, és többet szeretne megtudni.
– Szia, kis barátom! Én vagyok Ubul manó. Te kicsoda vagy?
– Szia! Én Józsika vagyok. Mi a manót csinálsz itt az erdőben?
– Én segítek az erdőnek tiszta és egészséges maradni az újrahasznosítással. Szeretnéd megtanulni, hogyan?
Józsika lelkesen bólogatott, mindig szeretett tanulni és új dolgokat megérteni.
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 17. 07:00
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~4 perc
A szarvassá változtatott lány 2.rész
-Jégvarázsló átka megtörik.
Mánap reggel Hóország királya összehívta királysága összes alattvalóját, hogy kihirdesse uralkodói szándékát.
-Egy életem, egy halálom annak adom fele
királyságom és a leányom, aki megtöri a Jégvarázsló átkát, és a Csodaszarvasból újra hercegkisasszonyt varázsol.
Tovább olvasom…
Írta:
Fekete Ida Virág
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 23:49
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 11
• Olvasási idő: ~2 perc
Élt a Kerekerdő mélyén egy különleges szarvas.
Bundája vakítóan hófehér volt, mint a napfénytől szikrázó hó, és nőstényszarvas létére gyönyörű aggancsok nőttek a fején. Annyira különleges volt, látszott rajta, hogy nem idevalósi.Homlokát egy hópihe formájú alakzat díszítette.
Mintha egy ismertetőjel lett volna!
Sajnos nem tudott beszélni valamiért,
de értette az állatok nyelvét.
A hatalmas és bölcs fenyőfák azt suttogták róla, hogy a messzi lappföldről érkezett és, hogy ő egy rénszarvas.
Tovább olvasom…
Írta:
Gáll Zoltán
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 19:34
• Téma: Lélekgyógyító
• Olvasás: 33
• Olvasási idő: ~4 perc
Az őszi eső finoman dobolt az ablaküvegen, mintha apró ujjak játszanának hangtalan zenét. A szobában lágy, borostyánfény derengett az asztali lámpa alatt; a levegőben papír és tea illata lebegett. A padlón egy kisfiú ült: Haru. Szemei barnán csillogtak, de ma fáradtabban, mint máskor; arcán halvány pír égett, kezében pedig remegve szorította a színes papírlapot. Körülötte madarak sokasága hevert: néhány szépen sikerült, mások megtörve, gyűrötten, mintha maguk is elfáradtak volna a reményben.
Próbálta újra és újra, de a hajtások csálék lettek, a szárnyak bizonytalanok.
– Nem tudom megcsinálni… – suttogta, és könny gyűlt a szemébe.
Anyja figyelte egy pillanatig, majd leült mellé, vállát fiához hajtva.
– Tudod, kisfiam – szólt csendesen – egy régi japán mondás úgy tartja, ha valaki ezer darut hajtogat, teljesül a legőszintébb kívánsága.
Haru hirtelen felkapta a fejét.
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 17:14
• Téma: Esti
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~2 perc
A szél, mint egy csintalan kamasz, végiggurította a patak mentén a színes faleveleket, amelyeket Ősz kisasszony festett meg. Jelezték az embereknek és az állatoknak, hogy véget ért a nyár.
Egy éjjel tizenkét vadlúd érkezett a Gyáli-patakhoz, hogy erőt gyűjtsenek a hosszú út folytatásához. Amint pihenőre telepedtek, az égbolton sorra felragyogtak a csillagok. Ezüstös fényük visszatükröződött a víz nyugodt felszínén.
Ősz kisasszony is csatlakozott hozzájuk. Lerakta festékes csuprát egy fa tövében, majd megmosakodott a patakban. Fáradtságában azonban megcsúszott, és zsupp – beleesett a vízbe.
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 16:01
• Téma: Népmesék
• Olvasás: 10
• Olvasási idő: ~1 perc
Élt egyszer, réges-régen egy király,
aki nem szerette a színes bőrű embereket. Büszke és fennhéjázó volt, s azt hitte, ő a legkülönb mindenki felett.
Egy nap, a királyság szokásaihoz híven, meglátogatta a falu legöregebb anyóját, hogy egy kosár aranyalmát vigyen neki ajándékba.
Ám amint belépett a kunyhó ajtaján, rálépett a macska farkára. A macska felvisított, a király megbillent, s egyenesen beleesett a tojásokkal megrakott kosárba!
Tovább olvasom…
Írta:
Gáll Zoltán
• Feltöltve: 2025. 11. 16. 15:37
• Téma: Lélekgyógyító
• Olvasás: 29
• Olvasási idő: ~3 perc
Kislányomnak, Panninak.
Aya kis teste remegett minden reggel, amikor az iskolához közeledett. Első osztályos volt, és hiába volt színes a táskája, új radírja és ceruzái, az iskola számára inkább egy hatalmas, félelmetes épületnek tűnt, tele zajjal és hangokkal, amik összenyomták a mellkasát.
Hazafelé gyakran leszegett fejjel, szorongva sétált. Egy délután azonban valami furcsa történt. Egy fekete macska bukkant elő az utca végén. Szőre úgy csillogott, mintha a sötét éjszakát simogatná a napfény. A macska nem szaladt el, hanem Aya elé ült, és aranysárga szemeivel egyenesen rá nézett.
Aya megtorpant. A szíve hevesebben dobogott, mert eszébe jutott, amit a gyerekek mondtak: „A fekete macska balszerencsét hoz!”
De a macska dorombolni kezdett, lassan, mélyen, mintha egy titkos dallamot dúdolna. Aya óvatosan közelebb lépett, és halkan megszólalt:
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: 2025. 11. 15. 18:44
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 12
• Olvasási idő: ~2 perc
Éjszaka volt, s a Hold királyságának kertjében, a tavirózsa szökőkútnál a fényherceg üldögélt kedvenc regényét olvasva, amit földi ember keze készített.
Ahogy ott olvasgatott, testvére kikapta a kezéből, és mire ő próbálta visszaszerezni, a könyv beleesett a vízbe, lapjain a szavak szerte folytak.
A fényherceg kedvenc kutyája, Csillag, azonnal odarohant. Orrával óvatosan megérintette a víz felszínét, és egyik szót a másik után összegyűjtötte a hullámzó lapokból.
Tovább olvasom…
Írta:
Varga-lpacs Eszter
• Feltöltve: 2025. 11. 15. 14:44
• Téma: Fantázia
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~2 perc
Élt egyszer egy királyságban egy királynő, akit a népe túl komolynak tartott. Sem a neki rendezett bálok, sem a pompás ünnepségek nem tudták megnyitni szívét.
Egy napon a király kihirdette: annak adja birodalma legszebb termőföldjét, aki olyan ajándékot hoz, amely boldoggá teszi a feleségét.
Az udvarba sietett minden híres és ügyes ember, hogy elkészítse különleges ajándékát. Voltak, akik aranyat és drágaköveket hoztak, mások varázslatos tárgyakat, melyektől azt remélték, hogy elbűvölik a királynőt.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 14. 02:12
• Téma: Állatos
• Olvasás: 19
• Olvasási idő: ~7 perc
Egy szép kis faluban élt az öt éves Samu a szüleivel egy kertes házban, ahol sok, sok fa és virág vette körbe a házat. A falu lakói nagyon kedves emberek voltak, mesterségükkel cserekereskedelmet folytattak. Valaki kenyeret sütött, a másik család gyümölcsöket termesztetett, és egymás között cserélgették a portékájukat. Nem ismerték a pénzt, nem létezett. Boldogan éltek a faluban az emberek. Olyan volt a falu, mint egy kis tündérfalu. Ott élt Samu is a szüleivel. Samu szülei süteményeket készítettek, cukrászok voltak. Samu nagyon sírt, mert már jó ideje könyörgött a szüleinek egy kiscicáért. A szülei nem akartak cicát a házba, még az udvarra sem, mert a süteménykészítés miatt nagyon oda kellett figyelni a tisztaságra. A cica meg milyen? Mindenhova felugrik, szemtelen. Nem lehet megtanítani, mert pimasz.
– Anya, Apa szeretnék egy kiscicát! – könyörgött Samu.
– Nem lehet, már ezerszer megmondtam! Samu kisfiam, tudod milyen a macska, nevelhetetlen! – mondta Samu anyukája.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 14. 01:59
• Téma: Boszorkányos
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~3 perc
Hol volt, hol nem volt, volt egy Boldog világ, hol az emberek nem ismerték gonoszságot. Náluk nem létezett, csak a szeretet. Gyönyörű helyen éltek, a fák pompáztak, a virágok illatoztak, az emberek mosolyogtak.
Takaros házikókban éltek, a virágok pompáztak az ablak alatt, és illatuk bejárta házakat. Az emberek tették- vették dolgaikat, a gyerekek játszottak, kergették a színes pillangókat, labdáztak, és énekeltek.
Távol a Boldog világtól, egy hegy tetején élt egy kővárban Zelda, a gonosz boszorkány. Több ezeréves volt, és nagyon csúnya. A háta görnyedt, púpos, arca rücskös és szemölcsös, az orra nagy és hegyes. Haja ritka és szürke színű volt. Egy nagy vörös kendő volt mindig a fején. Járta a világokat és mindenkinek csak ártott, rávette az embereket, hogy másokat bántsanak, elültette a gonoszságot az emberek szívébe. Hiszen ő velejéig romlott volt. A kedvenc szórakozása az volt, hogy békává varázsolta az embereket, vagy kővé. Történt egy nap, hogy rátalált a Boldog világra. Fel is kiáltott örömében:
– Ez az! Itt mennyi boldog ember van, na nem sokáig! Kiélvezhetem a gonoszságomat! Megrontom mindegyiket! - kacagott gúnyosan Zelda, a boszi.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 10. 11:24
• Téma: Állatos
• Olvasás: 30
• Olvasási idő: ~4 perc
Egyik reggel, mikor Nyuszimama épp a sárgarépa omlettet készítette reggelire, hatalmas kiabálásra lett figyelmes. A hangok a gyerekszobából jöttek. A mama rögtön beszaladt a gyerekekhez:
- Ejnye, hát ti mit csináltok?
- Anyuuu! Gyuszi elvette tőlem a répafaragó bicskámat! - panaszolta Benő, a kis nyúlgyerek.
- Nem igaz, ez az én bicskám, te elveszítetted a tiédet! - vágott vissza Gyuszi.
- Én láttam, hogy tegnap az erdészház kertjében éppen répát farigcsáltál vele - szólt közbe a legkisebb nyúlfióka, Zsóka.
- Nem láttál te semmit! - ordította torkaszakadtából Benő - Igenis, ez az én bicskám!
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 09. 13:52
• Téma: Állatos
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~2 perc
Nyuszi Gyuszi már harmadik napja nyomta az ágyat. Beteg volt, fájt a feje meg a torka. Megígérte Bagoly doktor bácsinak, hogy ágyban marad és feküdni fog. Délután Nyuszimama beszólt fiához:
- Gyuszikám, látogatóid érkeztek!
- Kik?
- Hát a barátaid, Maci Laci és Róka Rudi - válaszolta a mama.
- Jaj, de jó!
- Szia, Gyuszi! - lépett be az ajtón Maci Laci és Róka Rudi.
Tovább olvasom…
Írta:
Garami Nelli
• Feltöltve: 2025. 11. 08. 09:58
• Téma: Állatos
• Olvasás: 14
• Olvasási idő: ~3 perc
Ez a nap is úgy kezdődött, akár a többi. Nyuszimama beszólt a gyerekszobába:
- Ébresztő, lusta társaság, hasatokra süt a nap!
- Anyuuu, hadd feküdjünk még egy picit! - kérlelte Gyuszi a mamáját.
- Nem, nem, drága Gyuszikám! Azonnal pattanj ki az ágyból és tudod: mosdás, öltözködés, reggeli és irány az iskola!
A két kisebb nyúlgyerek, Benő és Zsóka ki is ugrott az ágyból, ám Gyuszi még mindig nyakig betakarózva feküdt.
- Na, mi van kisfiam, süket vagy talán, nem hallottad, amit az előbb mondtam? Így elkésel az iskolából...- emelte fel hangját Nyúlmama.
Tovább olvasom…
Írta:
Márkus Katalin/Kata/
• Feltöltve: 2025. 11. 07. 11:16
• Téma: Állatos
• Olvasás: 27
• Olvasási idő: ~1 perc
Egy hatalmas tölgyfán odúja ajtajában pipázgatott Misi mókus. Olyan bodor pipafüst felhőket eregetett az ég felé, hogy lent az avarban játszó egér gyerekek szájtátva bámulták. Éppen arra repült a hétpettyes katicabogár, aki eltévedt a pipafüstben és egyenesen Misi mókus ölébe pottyant. Ő meg ijedtében kiejtette szájából pipáját, ami pörögve, forogva, bodor füstöt eregetve pottyant az egér gyerekek közé, akik hanyatt homlok futottak a szélrózsa minden irányába. Misi mókus megnyugtatta a katicabogárkát, megsimogatta szárnyacskáit majd repülésre bíztatta. Fürgén leugrott az avarra, hogy megkeresse rég kihűlt pipáját. A lehullott makkok között talán még most is keresi. Ha arra jársz, ugye segítesz neki?
Tovább olvasom…
Írta:
Iochom Zsolt
• Feltöltve: 2025. 11. 06. 18:24
• Téma: Kaland
• Olvasás: 17
• Olvasási idő: ~4 perc
A minap levelet kaptam régi barátomtól, Ubul manótól, akivel már tíz éve nem találkoztam személyesen. Még kisfiú voltam, amikor a sikaszói pataknál véletlenül bele botlottam, miközben egy nagyobb fenyőtobozt próbált cipelni a vállán. Először mókusnak véltem, de amikor megszólalt nagyon elcsodálkoztam. Aznap sokat beszélgettünk és barátságot kötöttünk, utána minden évben nyaranta meglátogatott a kis erdei tisztáson, ahol szüleimmel töltöttük a nyarat egy kis faházban. A szüleim persze nem tudnak Ubul manó barátságáról, hiába is mesélnék nekik róla, szerintük manók csak a mesékben léteznek.
Az évek teltek én pedig felnőtté cseperedtem, így egyre ritkábban jutottam ki a sikaszói patakhoz, már évek óta nem jártam ott. Mióta dolgozó felnőtt lettem el is felejtettem gyerekkori barátomat, aki mindig mosolyt tudott csalni az arcomra.
A reggeli kávé mellett még félálmosan forgattam a napi újságokat, mikor a levelek között kicsúszott egy parányi kis boríték, amin aranyporból készült betűkkel írta: Zsolt barátomnak!
„Kedves Zsolt!
Hosszas keresgélés után ráakadtam egy nyomra, a füsti fecske vándorútja során egy ódon kastély tornyában egy kis repedésen keresztül megpillantott egy láncra vert manó lányt, aki az én édes testvérem születésem óta. Manci hét éves volt, amikor nyoma veszett áfonya szedés közben, csak egy nagy lábnyom jelezte, hogy valószínű egy óriás rabolta el szegényt. Minden fele kerestük, de ezidáig nem akadtunk rá! Most nagy szükségem van a segítségedre, tarts velem az Óperencián túlra, hogy megmentsük az iker testvéremet!
Tovább olvasom…
Írta:
Bubrik Zseraldina
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 22:17
• Téma: Kaland
• Olvasás: 30
• Olvasási idő: ~5 perc
Hallottam egy történetet, ami az Óperenciás Tengeren túl történt. Ott élt BÁKK Manó, aki a barátaival töltötte a legtöbb szabadidejét. Manó, manó hátán, sokan voltak, de mindenki szerette egymást, veszekedést nem lehetett hallani.
Egyik délután BÁKK Manó a domb tetején ült, és nézte, amint a madarak repültek. Tetszett neki, és úgy gondolta egy dalt énekel nekik. Gondolkodott-gondolkodott, ugyan melyiket énelekje, amikor hirtelen megérezte, a hatalmas szél érkezését.
Megijedt. Most mit tegyen? A madarak is gyorsan elrepültek. Felállt, éppen szaladni akart, amikor meglátta, hogy amilyen gyorsan jött a szél, olyan gyorsan el is ment.
BÁKK Manó megörült, de abban a percben meghallotta egy fiatal lány hangját:
– Segítség! Segítség! – Ennyi volt, többet nem mondott.
– Ugyan ki lehet? Ezt a hangot nem ismerem – válaszolt BÁKK Manó.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
• Feltöltve: 2025. 11. 05. 14:26
• Téma: Lélekgyógyító
• Olvasás: 13
• Olvasási idő: ~2 perc
Az erdő mélyén, ahol a fák koronái összeérnek, s a harmat még álmot lehel a moha párájára, megszületett egy különös szarvas. Szőre fehérebb volt a hó fényénél, s agancsaiban aranyló szikrák táncoltak, mintha az ég csillagait hordozná. Nem menekült soha — őt keresték, s mégsem lehetett megtalálni.
A nép úgy beszélte, aki a Fehér Szarvassal találkozik, annak megváltozik a sorsa. Nem ad kincset, sem koronát — csak egy pillanatot, amelyben a szív megérti, mi az, amit régóta hordoz, s mi az, amit végre elengedhet.
Egy hajnalon egy fiatal leány lépett be az erdő kapuján. A patak suttogása hívta magához, a levelek énekelték nevét: Malina, Malina...
A leány nem tudta, miért vonzza a rengeteg, csak érezte, hogy valami hívja — halk, szelíd erő, amely nem a fülben szól, hanem a lélek mélyén.
Amikor a köd felszállt, ott állt előtte a Fehér Szarvas. Mozdulatlan volt, mégis élt minden sugarában. A föld megcsendült körülötte, mintha maga az idő is visszatartaná a lélegzetét.
Malina letérdelt. Nem félelemből, hanem felismerésből.
Tovább olvasom…