Odaadott életem

Odaadom az elveszett fényképeim,
dalaim, eltört hanglemezeim.
Világi reményeim, a nagy lármát,
odaadom mindenem, minek hát?

Magányom is megfeszült,
szelíden csendet kapar.
Új társakra leltem, hívő lelkek,
odaadó alázattal elmélkednek.
Szívük áldott magot takar.

Odaadom szennyes ruhám,
a kopott gúnyát,
mely megjárta már e világ,
minden bűzös bugyrát.

Az időm a testem, álmom,
úgyis kár, hát elosztogatom,
hol új ruhát kapok,
már nem kell szánalom.

Boldog odaadás ez,
mindent megérő kincs,
keskeny ajtón retesz,
letört, szaggatott bilincs.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.