Kövek jajgatása

Kövek vagyunk,
levelekkel takart kövek,
mi kopottan sírva mállik.

Útjelző kövek vagyunk,
hová Isten helyezett,
esőben fénylik oldalunk.

Némák, nem zúgolódók,
rögök miben botlik a halál,
csendes tanúk vagyunk.

Kövek vagyunk,
védőfal, óvóhely,
vagy lesújtó,
sziklaomladék.

A morzsoló szél görget,
s néha szekérkerék,
szaladó árvák,
vén vándorok,
rúgnak belénk,
folyatva néha ránk,
könnyeket.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.