Amikor a fa emlékezik

A fenyő még csupasz,
de már tudja,
hogy nem sokáig lesz egyedül.
Ágai türelmesek,
mint akik emlékeznek
minden korábbi érintésre.

Egy doboz kinyílik.
Benne nem díszek vannak,
hanem évek.
Kézmeleg nevetések,
óvatos csendek,
egy-egy név, amit már nem mondunk ki hangosan.

Felkerül egy gömb -
nem illik sehova,
mégis pontosan ide való.
Egy másik kicsit ferdén áll,
de senki sem igazítja meg.
Így volt mindig.

A fenyő nem kér tökéletességet,
csak jelenlétet,
hogy álljunk körülötte,
egy pillanatra együtt,
mielőtt az idő tovább díszítene bennünket.

És amikor minden a helyére kerül,
rájövünk:
nem a fát öltöztettük fel,
hanem az emlékeinket,
hogy legyen mit levenni
jövőre is.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.