A körhintán

Falu végén nagy a vígasság.
Megkezdődött, s egy ideje
tart immár
a várva várt éves vásár.

Akad itt mindenféle finom dolog
szemnek s szájnak való.
Ehetsz, ihatsz itt kedvedre,
akár tömheted magad degeszre,
innen biztos nem távozol éhesen.

Az is biztos, hogy szomjad felejted,
miután elhagyod e helyet,
itt garantált minden,
unalomnak helye nincsen,
a látnivaló ezernyi.

Mindet megnézni
tövéről hegyire
jócskán kimeríthet,
és ha már elfáradtál,
leülhetsz egy padra,
s itt megpihenhetsz.

De tudok ennél jobbat,
gyere oda,
ahol a körhinta áll.

Aprók és nagyok jönnek ide,
megnézni,
megcsodálni
a vásár
híres-neves attrakcióját,
a magasban forgó
láncos hintát.

Ha fel akarsz ülni,
figyelj erősen,
s ha ügyes vagy,
talán találsz még
üresen maradt széket,
és ha kinéztél egyet,
várd meg, míg leáll a hinta.

S ha megállt, rohanj a székhez,
kapd el, hopp, megvan!
Ülj bele, és várj, amíg indul!
Ezután már sok dolgod nincsen.

Kapaszkodj erősen, két kézzel,
nehogy a székből kiessél!
És lám, indul is a hinta, egyre jobban
emelkedsz a magasba,
nézz fel, röpül, máris száll a széked,
egyre gyorsabban
forogva,
körbe-körbe,
egyre jobban,
tekeregve,
egyik szék a másik után.

Majd egymást megelőzve,
jobbról balra,
majd fordítva,
balról jobbra,
egyre jobban
pörögve,
táncolva.

Miután már
biztosan ülsz
a székben,
s onnan félve lenézel,
piciny emberek
fájó szívvel
a hintázóknak,
nekik, neked
integetnek.

Nézik forgó széked,
miközben irigyelnek téged,
és azt gondolják,
ez ám az élet:
repülni, szállni a légben,
fenn az égen,
csillagokhoz közel,
gondtól, bajtól szabadulva
szabadon szállva,
minden rosszat
hátra hagyva,
elengedve, innen fentről,
hagyni hullani
a problémákat,
elfeledni mindörökre.

S kacagni rajta, lám, mily könnyű
a bajt, a rosszat másra hagyni,
tőle örökre búcsút venni,
temetni a sárba s az út porába.

Közben a hinta
meg nem áll,
forog tovább
szüntelenül,
újabb s újabb
köröket leírva,
emberektől, gyerekektől
megrakottan.

Két tengelye körül forog
maga a hinta
nehézkesen, nyikorogva,
nyekeregve, nyöszörögve,
mintha sírna, de hiába is
panaszkodna,
megértő fülekre nem találna.

Ezért aztán
jár tovább az öreg hinta,
nyöszörögve,
pedig kedve volna másra,
de a gazda szava parancs,
számára helye nincsen
semmiféle, akárcsak
egy kicsiny változásnak.

Akik ülnek fenn a székben,
együtt forognak, perdülnek
a hintával.

Közülük némelyek
gyomra felettébb kavarog,
nem bírva
a forgatagot,
na meg az előbb evett
zsíros lángost.

E gyomorfájósak csendben
imákat mormolnak,
s csak egyet kívánnak:
mielőbb szilárd talajt tudni lábuk alatt,
földet érni.

A székből gyorsan kiszállni,
s e szörnyű hintától messzire szaladni.
És elfeledni mindent, de mindent.
Nem csupán e hintát,
de a világ minden búját, baját!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.