MÁSVILÁGI GONDOLATOK

Ha már föld alatt, vagy olcsósága
folytán pöttöm urnában lakoznék,
de csak egyszerűen,
mint egy könnyedén feledhető porszem,
vagy jelentéktelen,
könnyen feláldozható sakkfigura,
és tudatlanul maradnék afelől,
mily okból felejtettek el szándékosan azok,
kiket egykoron barátokként

emlegetett amnéziára hajlamos emlékezetem,
s olyan könnyű, légáteresztő lennék,
akár a mi misztikus pára,
vagy suttogni vágyó,
őszies köd, és lehet,
hogy magamban még százszor
legalább elmotyognám:
Kik voltak árulók? Kik szentek? Kik gazok?

Ki volt az, ki még
sohanapján
kevert le egy meggondolatlan, égető pofont?!
Amúgy is tizennyolcéves koromig masszívan
– ha kellett, ha nem – bepisiltem.
S még az is előfordult,
hogy szánalmasan pelenkáztak.

– Ha már halott volnék,
de csak úgy, mint ismeretlen aggastyán,
– hontalan, kivert állat, kinek
már a kerek erdő sem adhat
óvó-védő menedéket –,
szólítanám a hitves-Kedvest,
ki kopasz fejemet simogatná,
s csókjai mézével becézgetne
a hirtelen visszatetsző magányból.

Akár egy magára maradt, fényét vesztett,
öregedő csillag eltűnnék
emberek kívánságára ítéltetett,
bárgyú tekintete elől,
– eltűnnék zuhanva önmagamba.
Vajon úgy láthatnék-e a fenyegető Alvilág
ismeretlen birodalmában,
amint feleségem egymaga
neveli kislányunkat,
míg pici fiúnk keseregve,
sírdogálva szólítaná apját?

Nagy, letisztult gondolatokkal
terhesült az igazságtalan Élet:
megelőlegezett jövőbe látó Theirésziász,
ha volnék, s akkor megláthatnám
az Igazakat, Jókat, Hűségeseket.
– Lehettem volna teljesebb értékű Ember,
vagy csupán szőrös, nyers Enkidu-ivadék?!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.