Az arany ló és a nyuszt 1.

Mogyi a Makkosfalvi ligetben élt családjával, egy termetes vén tölgyfán. A hosszú-hosszú zord és dermesztő téli hideg után kora reggel kismadarak füttye csábította ki jó meleg fészkéből.
– csukk-csukk-csukk – eleget pihentünk a fészekben, gyertek játszani!- Testvéreivel: Cibókával és Kelempájsszal ágról ágra, fáról fára ugrálva pajkosan jöttek le. Szokás szerint kíváncsian kerestek, kutattak, fogócskáztak. Nagyon aranyosak voltak. – Nézzétek mennyi hó! - két kézzel belemarkolt és feldobta. Aztán gyúrt egy gombócot és megkezdődött a hógolyócsata. – Közben gondtalanul beszélgettek, mókáztak és kacagtak.
– Na, én megyek- szólt Cibóka, – ebédet szeretnék főzni!
– Jól van – mi még maradunk egy kicsit- felelte Kelempájsz. Egészen addig hógolyóztak, amíg át nem nedvesedett a bundájuk. Akkor hazamentek, átöltöztek és megszárítkoztak. – Kelempájsznak volt egy aranyszőrű lova, Akhal-teke volt a neve. Vigyázott is rá, mint a szeme fényére, olyan nagy becsben tartotta. Ti nem tudhatjátok, de én igen, hogy ez egy nagyon különleges ló volt. Hogy miért? Azt majd később megtudjátok.
Miután megebédelték a jó finom gombalevest, a töltött, rántott gombát és a mogyorós bejglit, lepihentek egy jó kis délutáni szunyókálásra. Amikor fölébredtek, elhatározták, hogy meglátogatják a közeli fenyvesben lakó unokatestvéreiket. Vittek egy kosárnyi finomságot: mogyorót, tobozmagot, bükkmakkot és bogyót. Amikor odaérkeztek, illendően kopogtattak. Kedvesen fogadták a váratlan, de örömteli vendégeket. Megkínálták őket mindenféle finomsággal, miközben átnyújtották az ajándékokat. Vidáman beszélgettek erről is, arról is. Sok volt a mondanivaló, hiszen nagyon régen találkoztak. Már sötétedett, amikor elbúcsúztak egymástól. Ágról-ágra, fáról-fára ugrálva mentek haza.
A végén nagyon gyorsan ugráltak, nem is, inkább menekültek, mert egy épp arra vadászó héja megkergette őket. Elkapni nem tudta, mert még időben hazaértek a biztonságot nyújtó otthonukba. Bár még reszkettek, mint a kocsonya, meg mint a nyárfalevél, ez az incidens mégse szegte jókedvüket. Megvacsoráztak, megmosakodtak, majd álomra hajtották a fejüket.
Nagyon mélyen alhattak, mert nem vették észre, hogy az ügyesen mozgó ellenségük, Nyuszt éjszakai vadászatra indult. Épp ott járt Mogyiék fészkénél, már teli hassal, amikor eszébe jutott az aranyszőrű ló, az Akhal-teke, amire már nagyon régóta vágyódott.
– Na, most itt az alkalom, hogy elcsenjem. Így is tett. Óvatosan belopózott és meglátta az ajtó mellett a sutban. Csöndben, nesztelen osont. Amikor odaért hozzá, megfogta a kantárat, hogy kivezesse, amikor megcsillant a ló szeme, világított a sötétben. Ám a mókuskák nem ébredtek fel, az igazak álmát aludták. A lónak aranylott, tündöklött a sörénye. Finom, selymes szőrszálai visszaverték a fényt. Nyuszt nem állhatta meg, hogy meg ne simogassa. A vesztére tette, mert bizony a keze odaragadt a sörényéhez. Próbálta lefejteni róla, de nem sikerült. Megpisszenni nem mert, hiszen akkor felébredtek volna a lakók. Ahhal-teke gondolt egyet, mivel kissé önfejű is volt, megindult nesztelenül, majd vágtázni kezdett. Szállt, mint a szél, mint a gondolat. Libegett utána az odaragadt kezével potyautasa. Aztán körözni kezdett a liget körül körbe-körbe. Nyuszt egy idő után szédülni kezdett, forgott vele a világ.
– Kérlek, hagyd abba! Vigyél vissza!- könyörgött neki. Az arany ló hazatért. Lassan megvirradt. Ébredezni kezdtek a mókuskák. Mogyi vette észre, hogy mi történt. Először nagyon dühös lett, aztán viszont kacagni kezdett. Ekkor felébredtek a testvérei. Ők is nevettek.
– Na, most pórul jártál!- jelentette ki kárörvendőn Kelempájsz.
– Csak nem lopni akartál? – nézett rá haragosan Cibóka.
– Olyan irigy voltam rátok! Annyira szerettem volna magamnak egy ilyen gyönyörű lovat. Tudom, hogy nem volt helyes az, amit cselekedtem. Kérnem kellett volna. Ígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet! Megbocsájtotok nekem? – könyörgött Nyuszt.
– Igen, megbocsájtunk! – felelte Cibóka.
– Akkor mehetek? – kérdezte megkönnyebbülve.
– Hát nem is tudom. Lehet, hogy akkor megkergetsz, vagy felfalsz bennünket! – válaszolta Kelempájsz.
– Megígérem, hogy nem teszek ilyet.
– Biztosan?
– Biztosan!
– Megbízunk benned!- felelte Cibóka. Az aranyszőrű ló, az Akhal-teke megrázta a sörényét és elengedte Nyusztot, aki szégyenkezve, bánatosan elsomfordált.
– Nem valami jól kezdődött ez a reggel!- jelentette ki Kelempájsz.
– Hát nem! – válaszolta Cibóka. Remélem, hogy a nap hátralevő része már nem ilyen lesz!
– Remélem! – mondta testvére. Egykedvűen reggeliztek. Ám amikor az ablakon bedugta a nap az első sugarait és a rigó is dalra fakadt, nekik is jó kedvük lett.