Az idő

– Kukurukú! Kukurikú! – Kél a nap! Jó reggelt! – kukorékolt a kakas.

– Jó reggelt, szomszéd úr! – rikkantotta vissza a rigó.

Nyújtózkodva, nagyokat ásítozva ébredeztek a baromfiudvar lakói. A kiscsibék bújtak elő leggyorsabban jó meleg fészkükből.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – de csodálatos ez a reggel!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – mily jóleső a napsütés!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – olyan jót aludtam!

– Csip-csirip! Csip-csirip! – nagyon szépet álmodtam.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – ma örömtelien fogok játszani.

– Csip-csirip! Csip-csirip! – érzem, hogy élvezetes lesz a napom! – csipogták egymás után a sárga színű tollpamacsok.

Azzal máris csipegetni kezdtek. Eleinte még tyúkanyó közelében, aztán egyre inkább távolabb tőle. Hamarosan telerakták icipici bendőjüket finom, jóízű táppal.

– De zamatos volt! – nyalták körbe a csőrüket.

– Menjünk játszani! – javasolta a legkisebb.

– Jó! – egyezett bele a többi.

Így hát játszani kezdtek a baromfiudvarban. Szaladgáltak, kapirgáltak, csipkelődtek. Nagyon, de nagyon jól érezték magukat. Közben szemügyre vették a lepkéket, a hangyákat, a férgeket, még a csigabigákat is.

– Nézzétek, de szép az a lepke! Mily színes a két pár szárnya! Két csáp van a fején. Milyen gyenge a három pár lába! Milyen kecsesen repül! – mutatott rá elkerekedett szemmel, ámulva-bámulva a legnagyobb.

– Mily szorgos az a hangya! Morzsát visz a hátán. – jelentette ki a középső.

– Nektárt gyűjt a méhecske. Nagyon hasznos. Milyen édesen zümmög! – mosolyodott el a legkisebb.

– Hogy araszol a féreg a földön! – nézték egy darabig, de aztán más felé tévedt a tekintetük.

– Szervusz, csigabiga! Nem nehéz a házad?

– Nem, dehogy! – mosolyodott el.

– Megérinthetem? – érdeklődött a legkisebb pelyhes csibe.

– Hát persze!

– De kemény, meszes a hátad! – csodálkozott a legnagyobb csibe.

– Milyen sikamlós, nyálkás a talpad! – ámuldozott a középső.

– Hű, de ügyesen csúszol a földön! – dicsérte a legkisebb.

– Köszönöm kedves szavaid! – pirult el csigabiga.

Ekkor tűnt fel a baromfiudvar végében a tüskés hátú süni. Sebesen szedte icipici lábait.

– Jaj! – kiáltotta ijedten csigabiga, és fürgén bújt be a házába. Még a tapogatóit is maga alá húzta. Ám a süni nem vette észre, mert más irányba tartott.

– Gyere ki! – kopogtatta meg a házát a legnagyobb sárga csibe. – Elmúlt a veszély.

Csigabiga előbújt. Még mindig reszketett.

– Nyugodj meg, a süni más irányba ment, és különben sem vett észre.

– Szerencsére – nyugodott meg a puhatestű. – De mennem kell, most búcsúzom! – felelte.

– Viszontlátásra! – felelte a három pihe-puha csibe, és hosszan nézett utána.

– Kukurukú! Kukurikú! – Megy le a nap. Készüljünk a lefekvéshez! – kukorékolt a kakas.

Elcsodálkoztak a csibék.

– De hamar eltelt a nap! – Szó nélkül követték édesapjuk kérését.

Miután mindnyájan lefeküdtek, hamarosan édes álomba szenderültek.