Vérző szívek

Itt állok előtted, óriás tölgyanyám.
Szeretnélek átölelni téged, ahogyan
köszönteni szoktalak,
– de látom, tele a törzsed vérző szívekkel.
Hová lettek hatalmas leveleid?!
Mondd, mi történt veled?
Mitől lettek a szívek – mit beléd karcoltak a szerelmesek –
ilyenek, sebesek és vérzőek?

– Ne is kérdezd, leányom,
oly szomorú az én lelkem…
Szerelmesek jártak ide,
jöttek minden évszakban.
Gyönyörű szíveket véstek
a törzsembe, szép betűkkel
rótták be nevüket késekkel.
Nem törődtek vele, hogy
fájdalmat okoznak nekem.
Tűrtem is hősiesen, mert örültem…
Esküdtek egymásnak örök
szerelmet, hűséget…
Örültem, hogy szerelmük igaz.

Ám egyik éjjel elviselhetetlen
fájdalmat éreztem a testemben.
A fakérgek elkezdtek repedezni
az egyik szíven, majd kicsordult
a vér is, ömlött sebesen.
És ez így ment folyamatosan…
Alig maradt már épségben
a belém karcolt szívekből.
Egymás után repedeztek meg a
szerelmes szívek, lombjaim lehullottak.

Megkérdeztem a Holdat,
sejt-e valamit –
mi lehet a furcsa dolog mögött?
De ő csak tanácstalanul hümmögött.
Kérdezd meg talán holnap a szelet,
ő az, aki mindenfelé benézeget kicsit,
még az emberek házába is betolakodik!

Hívásomra a szél másnap
viharos sebességgel megérkezett.
– Úgy hallottam – susogta lombjaim között –,
kérdezni szeretnél tőlem!?
Elmeséltem neki fájdalmamat,
és megkérdeztem, tud-e valamit,
mitől vérzik a törzsembe vésett szív,
ahol nemrég ez volt bevésve:
F. V. és K. M. örökké, 2001.09.20.

Elmesélem neked, amit tudok –
susogta a szél búsan.
– Véletlenül a városban jártam,
egy temető felett suhantam át.
Láttam, hogy emberek zokogtak
keservesen. A fák levelei
suttogták egymásnak szomorúan,
miért ez a gyász.
K. M. hűtlen lett szerelméhez,
hiába esküdött örök hűséget.
Ezért a lány,
F. V., bánatában elemésztette magát…

Bizony, megsúgom neked, kedves
tölgyanyám: a sok vérző szív
mögött mind-mind ilyen fájdalmas
és tragikus történet van.

Sajnos az emberek ilyenek…
Szerelmesek lesznek,
fogadkoznak, ígérgetnek,
esküdöznek egymásnak örök szerelmet,
azután nagyon kevesen maradnak
egymáshoz hűségesek.
És mégis hisznek az igaz szerelemben!

– Óh, ez nagyon szomorú!
A szívem belefájdul, mit élhettél át,
kedves tölgyem!
Pedig bevallom őszintén,
azért jöttem el hozzád, hogy
elmeséljem neked – szerelmes lettem én is.

Most elszomorodtam a történetedtől.
Hogy higgyek ezek után a szerelemben?

– Kedves lányom, megkérlek, ne menjen el a kedved
– a velem történtek miatt – a szerelemtől.
A szerelem a világon a legcsodálatosabb érzés!

Ezt az érzést nektek át kell élni,
az utat nektek kell végigjárni,
hinni és bízni egymásban.
Szívből kívánom, hogy nektek sikerüljön!