Félelem és megnyugvás

Félelemmel telve jöttem be a kórházba,
műtétre várok. Hamarosan bevisznek.
Számolok: egy, kettő, há… – eddig jutok el a számolásban, és már megint a kórterem ablakánál állok. Nézegetek ki a fejemből, a jövőmet találgatva. Jövő?! – lesz még egyáltalán?

A parkban gyönyörű fenyőfákat látok.
Képzeletemben látom magam előtt, feldíszítve csillogó karácsonyi díszekkel, ragyogva, teljes fényárban.

A karácsonyfa csúcsán egy óriási csillag fénylik vakítóan, mellette egy szép nagy gyertya áll. Éppen esteledik, angyalok érkeznek sorban, meggyújtják a gyertyát, a láng fellobban, az angyalok szépen énekelnek, hangjuk lágy és kellemes, mint a fuvola hangja. A dallam szívszorító, és könnyeket csalogat a szemembe.

A fenyőfa alatt egy ősz apóka üldögél, és az imakönyvéből olvasgat nekem szép történeteket és bíztató szavakat. Hangja olyan megnyugtató, hogy a szívem megtelik tőle szeretettel és reménnyel. Hirtelen teljesen elszáll minden félelmem, és átveszi helyét valamiféle különös megnyugvás, a remény sugarai elárasztanak, és a távolból a lányom hangja szól hozzám suttogva;

Anya – itt vagyunk, ébredj fel! – vége van.