A Világtorony
Balogh Erika
A torony, amit az emberi remény emelt az égnek, és az emberiség megváltásának szimbóluma akart lenni – helyette az utolsó túlélők szarkofágja lett. Az emberek már nem dolgoztak a földeken, a csatornák eliszaposodtak, a vetések helyén csak gaz nőtt. A munkáskéz, amely egykor mindezeket létrehozta, most csak épített, és rémülten nézte az eget.
Ziuszudra, Surrupak királya tudta, hogy őrült idők jönnek, a világ remegett, az ég sötétjében közeledett az égi gyík – Gondwana pusztító árnya. Ziuszudra sürgette a munkásokat, gyorsabban, magasabbra, ha elérik a csillagokat, akkor megállíthatják az időt. De az idő kizuhant a tengelyéből – az egyre vadabbul tomboló szél ellen a torony sem adott menedéket.
A Vízözön – széttépte az addig ismert világot. Gondwana darabjaira hullott. A Vízözön új földeket szült, tengereket nyitott meg, régi városokat temetett, újakat épített. A túlélők idegenül néztek szét. Új világ jött, ahol a régi törvények és eszmék már nem jelentettek semmit.
A víz után jött az új rend. Utnapistim a fiai között szétosztotta a földet, az agyagból új falak nőttek: Ga’úr a Kis városában, Meszkemgaser Eriduban, Meszanipadda Surrupakban, Enugduanna Lagesben. Szippara temploma újra felépült, ott őrizték a régi idők titkos szavait — Si-lu-dárat írásait, az elveszett múlt emlékeit.
Gilgames – az ég örök utasa, nem kapott földet. Sem várost, sem királyságot – hanem ennél sokkal többet. Küldetést. Nannar gyermeke volt, a csillagok gyermeke. Utnapistim neki mást szánt — ha a világ megfordul, és lentből lesz fent, akkor érkezik el az ő uralma Erech városában. Addig várnia kell, ébren tartani a reményt – egy hős, akinek a nevével összeforrt egy új világ ígérete.
Az utolsó kikötő – a hajó emléke, Utnapistim, Szabitu és Szur-Szunabu az áradatok isteni túlélői, mindannyian a Niszir-hegy csöndjébe húzódtak. Ott, ahol a hajó roncsa megfeneklett, a gerendákból az emberek kunyhókat ácsoltak. A múlt hajójából, a jövő otthonai születtek.
A Világtorony nem a megváltás lett, hanem a lecke – hogy az eget nem lehet kövekből rakott holt anyaggal elérni. Hanem szívből, tudásból, és abból, amit a vízözön sem tudott elsodorni: ez az emberi lélek emlékezete.
Ziuszudra, Surrupak királya tudta, hogy őrült idők jönnek, a világ remegett, az ég sötétjében közeledett az égi gyík – Gondwana pusztító árnya. Ziuszudra sürgette a munkásokat, gyorsabban, magasabbra, ha elérik a csillagokat, akkor megállíthatják az időt. De az idő kizuhant a tengelyéből – az egyre vadabbul tomboló szél ellen a torony sem adott menedéket.
A Vízözön – széttépte az addig ismert világot. Gondwana darabjaira hullott. A Vízözön új földeket szült, tengereket nyitott meg, régi városokat temetett, újakat épített. A túlélők idegenül néztek szét. Új világ jött, ahol a régi törvények és eszmék már nem jelentettek semmit.
A víz után jött az új rend. Utnapistim a fiai között szétosztotta a földet, az agyagból új falak nőttek: Ga’úr a Kis városában, Meszkemgaser Eriduban, Meszanipadda Surrupakban, Enugduanna Lagesben. Szippara temploma újra felépült, ott őrizték a régi idők titkos szavait — Si-lu-dárat írásait, az elveszett múlt emlékeit.
Gilgames – az ég örök utasa, nem kapott földet. Sem várost, sem királyságot – hanem ennél sokkal többet. Küldetést. Nannar gyermeke volt, a csillagok gyermeke. Utnapistim neki mást szánt — ha a világ megfordul, és lentből lesz fent, akkor érkezik el az ő uralma Erech városában. Addig várnia kell, ébren tartani a reményt – egy hős, akinek a nevével összeforrt egy új világ ígérete.
Az utolsó kikötő – a hajó emléke, Utnapistim, Szabitu és Szur-Szunabu az áradatok isteni túlélői, mindannyian a Niszir-hegy csöndjébe húzódtak. Ott, ahol a hajó roncsa megfeneklett, a gerendákból az emberek kunyhókat ácsoltak. A múlt hajójából, a jövő otthonai születtek.
A Világtorony nem a megváltás lett, hanem a lecke – hogy az eget nem lehet kövekből rakott holt anyaggal elérni. Hanem szívből, tudásból, és abból, amit a vízözön sem tudott elsodorni: ez az emberi lélek emlékezete.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!