Felemelt Lélek

Az üres vagonok rozsdás oldalán
kopott firkák kísértik az Élet
megannyi Világi bölcsességét.
Ásítozó szállítószalagok buján
semmivé porladnak szét.

Kihalt, néma az állomás,
nem halad erre Lélek,
támasztva feszeng a szeneslapát,
akasztva lóg egy unott kabát.

Hajtott fővel lépkedek a síneken,
ám derűs szívvel e komor tájon.
Az Élet más, kegyelem nekem,
a hálámmal rakott vágányon.

Szürke tér közepén a magány megrekedt,
csupán vágyaim konok foltja.
Megemel az Isteni szeretet,
lázadó, hitvány bűneim elhordja.

Mennyei úton sorakoznak,
az Áldással töltött szerelvények.
A Tiszta Élet váltójánál,
alázattal akasztva a mozdonynak!

A ködből Hív, lehajol értem,
Isten a földi peronról megragad,
köszönöm, Uram!
Drága véred adtad értem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.