Körtefa
Gyurkó Mónika
Forrás: aiimage
Ahogy itt állok ezen a deres téli hajnalon,
eszembe jut, hogy milyen is voltam egykoron.
Eszembe jut, hogy minden egyes tavaszon,
lombkoronám virágba borult egykoron.
Emlékszem rá, milyen délcegen álltam,
s arra is, hogy minden zord időt kiálltam.
Emlékszem rá, hogyan hullott gyermekem
a fagyott földre, megannyi jeges reggelen.
Eszembe jut, hogy jöhetett szél,
s tomboló vihar,
én végig kitartottam,
a madárkáknak oltalmazó otthont adtam.
Mára mindez már csak rongyos jelmez,
melyet a nyár,
s vele az erőt adó napsugár,
hátamra palástként feltesz.
Mert nincs már erőm.
Levelem is mind lehullott.
Gyökereim még gyengén kapaszkodnak,
de új tavaszt, már sosem hoznak.
eszembe jut, hogy milyen is voltam egykoron.
Eszembe jut, hogy minden egyes tavaszon,
lombkoronám virágba borult egykoron.
Emlékszem rá, milyen délcegen álltam,
s arra is, hogy minden zord időt kiálltam.
Emlékszem rá, hogyan hullott gyermekem
a fagyott földre, megannyi jeges reggelen.
Eszembe jut, hogy jöhetett szél,
s tomboló vihar,
én végig kitartottam,
a madárkáknak oltalmazó otthont adtam.
Mára mindez már csak rongyos jelmez,
melyet a nyár,
s vele az erőt adó napsugár,
hátamra palástként feltesz.
Mert nincs már erőm.
Levelem is mind lehullott.
Gyökereim még gyengén kapaszkodnak,
de új tavaszt, már sosem hoznak.
Hozzászólások (2 darab)
Gyurkó Mónika (2025.12.18. 08:11)
Ebben biztos vagyokAntal,- hogy van benne szépség- szerintem önmagában az élet csudaszép, csak meg kell érteni, és el kell fogadni...
Antal Izsó (2025.12.17. 17:34)
Mónika, ❤️-vel olvastam szép, szomorkás versed! Az élet már csak ilyen. Ki előbb, ki később levelét hullajtó körtefává lesz. nem könnyű megélni ez az állapotot, és megtalálni a benne rejlő szépséget...,mertvannak belőle,
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!