Nincs határ

Fekszem az ágyamban,
az óra ketyegése az egyetlen hang,
a szobában egyedül suttogok,
s a csendben rád gondolok.

Zavartság, mint köd ereszkedik rám,
Oly ismerős könnyet ontó érzés,
emlékek hálójában vergődöm,
kezem a kezedet keresve nem talál.

Szavak visszhangoznak bennem,
ha el vagy veszve, keress és megtalálsz,
Ha elesel, én elkaplak, hív a vágy,
tudd várni fogok titokban örökké rád.

Elhalványulnak rólad a képek,
sötétségből szürkeség lesz,
az ablaknál állok, merre jársz?
Minden gondolatom feléd száll.

A csendben is hallom a hangod,
a szív időn túl is beszél, nincs határ.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.