A lélek egy madár

Lélek testet emel,
mint egy madár,
ki az égre feszíti szárnyait,
szorongás kalitkáját törve,
melyben raboskodott eddig.

Esti nap utolsó sugarai
fakadnak a horizonton,
s az álom szőtte hálók,
mint lágy szellők, bontogathatók.

Kilép az árnyékból,
a világra néz vágyón,
mint a levegőben táncoló fények,
könnyedén rezdül, libeg a térben.

A lélek a madár,
s tudja, a kalitka csak illúzió,
és a szabadság íze hajtja,
édesebb, mint a legszebb dallam.

A csillagok fénye alatt otthonra talál,
s míg a szív dobog, a lélek repül,
messze, az ismeretlen végtelenbe,
honnan már nincs visszaút.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.