Beköszönt a tél

Zúzmarát fest a tél fagyos lehelete,
a fák ágain díszlik hófehér gyöngye.
A dermedt tó tükrén csillan a Hold fénye,
elnémult már a tücskök vidám zenéje.

Az éhes verebek fázva gubbasztanak,
villanypóznán ülve kárálnak a varjak.
Egy didergő rózsa még őrzi bimbóját,
törékeny szépsége fagyban lel hervadást.

Érzéki szél kutat át minden kis zugot,
gomolygó füsttel jár önfeledt kéjtáncot.
Töretlen a néma csend, elmúlást sejtet,
szótlanságba zárva a kopár vidéket.

Az utcán, mint a zongora bús dallama,
harsogva szól a sietős léptek zaja.
Élces öregként arcon csíp a tél ujja,
hótól duzzadó felhő könnyeit sírja.

De néha felragyog a bágyadt Nap szeme,
jégcsapokat olvaszt fényének melege.
Átöleli a föld minden élőlényét,
mint szerető anya imádott gyermekét.

Sugara által küld égi üzenetet:
hosszú álom után eljön a kikelet.
Megint virul majd a szárnyra kapó élet,
s tavasz öle szül szép, új reménységet.

Hozzászólások (4 darab)