Erdő lakók

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy, sűrű erdő benne sok-sok erdőlakóval.

Ebben az erdőben volt egy picike óvoda is. Oda pedig sok-sok állat járt.

Egy reggelen, miközben Maci mama éppen készítette a reggelit, Barni maci még az ágyban feküdt, nagyon nem akart felkelni. Nem szeretett óvodába járni.
Maci mama addig kérlelte, míg végül fel nem kelt. Lassan, álmosan ballagott lefelé a lépcsőn. Maci papa is rászólt.

– Most már kapd össze magad, Barni maci – ripakodott rá. – Tessék kicsit élénkebben haladni a konyha felé.

Barni maci még mindig álmosan dörgölgette a szemeit, de már az asztalnál ült. Megette a reggelit, majd irány a fürdőszoba, ahol lassan elkészült.

– Gyere, szívem, mert elkésünk – szólt rá Maci mama.
– Jövök, jövök... – válaszolta búsan.
– Ugyan, ne lógasd az orrod, Barni maci, meglásd, szép napod lesz – vigasztalta Maci mama.

Ahogy beérnek a csoportba, Barni maci megpillant egy új kis óvodást.
– Gyere, Barni maci, már várunk – tárta szét kezeit Marica óvónéni. – Gyere, épp most köszöntjük lassan új óvodásunkat.
– R... rendben – felelte félénken.

Mikor belép a csoportba, már mindenki a szőnyegen üldögél. Már csak Barni maci van hátra.

– Nos, gyerekek, most körbe megyünk, és mindenki, akire rámutatok, elmondja a nevét.

Majd Marica néni elkezd tapsolni, a kis állatok pedig utána.

– Tapsolj egyet, kettőt, hármat, sok kis gyermek vár ma ránk, mond ki hát, hogy hívnak – mutat egy kis társra.
– Noel nyuszi! – kiabálja lelkesen Noel.

Addig-addig ment a kis mondóka, míg Barni macihoz nem értek.

– Tapsolj egyet, kettőt, hármat, sok kis gyermek vár ma ránk, mond ki hát, hogy hívnak – mutat Marica néni Barni macira.
– Ba... Barni maci vagyok... – suttogja.
– Barnika, kicsit hangosabban kérlek – jelzi Marica néni.
– Barni maci – mondja immár hangosan és érthetően.

– Na és most te jössz – mutat rá az óvónéni az új jövevényre.
– Én Dani papagáj vagyok! – lelkendezik a kis papagáj, közben csapkodva a szárnyaival.

A délelőtt folyamán kint játszottak a gyerekek. Barni a megszokott kis játszótársaival játszott. Dani szeretett volna játszani a tollasütőkkel, de Kolos róka nem engedte. Ez feldühítette a kis Dani papagájt, majd ellökte. Kolos sírt, nagyon fájt neki.

– Soha többé nem játszom veled! – kiáltotta.
– Nem is tudod, hogy kell játszani! – üvöltötte vissza Dani papagáj.

Kolos róka kikapta Dani kezéből az ütőket, és futott az óvónéni felé, hogy beszámoljon. Dani papagáj érezte, hogy rosszat tett, bánatában leült a lépcsőre, lógatta a kis csőrét. Úgy gondolta, nem kellett volna olyan csúnyán bánni Kolos rókával.

Az óvónéni mellé ült.
– Na, kis Dani, hogy érzed magad? – kérdezte.
– Hát... nem játszik velem senki sem... – mondja búsan.

– Tudod, nem szép dolog ellökni a másikat, mert éppen azzal a játékkal szeretnél játszani, amivel ő. Meg kell kérdezni, játszhatsz-e vele – mondja, közben megsimogatja a fejét.

– Értem én, de nem úgy játszik, ahogy én akarom! – horkan fel Dani, majd elgondolkodik az óvónéni szavain.

– Legyél kicsit barátságosabb, Dani – mosolyog rá.

Dani feláll, Barni maci mellé sétál. Úgy dönt, most kedvesebb lesz, és szépen megkérdezi, beszállhat-e a játékba.

– Szia, játszhatok? – kérdi félénken.
– Persze – mondja Barni. – Gyere, legyél te a piros autóval.
– De én a... – Dani rápillant Marica óvónénire, és eszébe jut, mit tanácsolt neki. – Úgy értem... jól van. És karambolozott? Jön mentőkocsi? Ki lesz az? – hadarja, ami éppen eszébe jut.

Barni maci kicsit megijed.
– Várj, várj – jelzi. – Talán Noel nyuszi is jöhetne játszani. – Integet neki.

Noel nyuszi észreveszi, ugrik egyet a hintáról.
– Megyeeeek! – kiáltja.

Egészen ebédig játszanak. Meg is beszélik, hogy délután is folytatják, ha felkeltek.

Amikor lefekvéshez készülődnek, Dani papagáj csak ül az ágy szélén. Neki nem volt pizsamája, anyukája elfelejtette betenni. Marica néni odalép.

– Semmi baj, Dani, alszol a kis nadrágodban, ha úgy jó lesz neked.
– Jó... de nem fog senki kigúnyolni, amiért nekem nincs pizsamám? – kérdi lehajtott fejjel.
– Nem, senki sem fog kigúnyolni, drágám – nyugtatja.

Majd az óvónéni a többiekhez fordul.

– Ugye emlékeztek, hogy néha ti sem hoztatok el pizsamát, mert anya vagy apa elfelejtette betenni?
Mindenki bólogatott.

Dani megnyugodott. Lefeküdtek, hallgatták a mesét.

Mikor felkel mindenki, Barni maci álmosan megy a mosdó felé, de belebotlik Noel nyusziba. Mindketten elesnek. Noel nagyon megüti a lábát. Barni megrémül.

– Mit történt? – kérdezi Marica néni.
– Barni nekem jött, és nagyon megütöttem a lábam! Az ő hibája! – feleli Noel.
– Gyere, rakunk rá sebtapaszt. Biztosan nem akarattal tette, ugye Barni? – kérdezi óvónéni.
– Nem! Tényleg nem akartam. Olyan álmosak még a szemeim... – mondja sírásra görbülő szájjal.

– Ne sírj, ilyen előfordulhat – vigasztalja.

Uzsonna után a gyerekek ismét együtt játszanak egészen addig, míg anyukáik értük nem mennek. Maci mama szólítja Barni macit.

– Ó, mama, olyan gyorsan jöttél... – mondja.
– Nem gyorsan, csak hamar – feleli mosolyogva. – De látom, ma jól érezted magad.
– Igen! Lett új barátom, egy papagáj! Daninak hívják! Először féltem tőle, mert olyan hangos. De aztán megismertem! És tudtad, hogy az anyukája is ott dolgozik, ahol te? És azt mondta, hogy átmehetünk hozzá, van egy csomó játéka! – hadarja Barni egészen hazáig.

Maci mama boldogan hallgatja.