Introvertált én

Forrás: Lunarmaraiart

Csendből szőtt ösvényem mellett zajos világ rohan,
Én mégis tartom a ritmust, régiek bölcs nyugalmával.
Nem hívom magamra a fényt, mégis rám talál,
mert aki így őriz csendet, annak szava messzebbre száll.

Az introvertált lélek nem gyengeség,
hanem finom, fegyelmezett erő –
olyan, mint a hajnal első fénye,
amely nem kér teret, mégis rálel.

A magány számomra nem elzártság,
hanem rend, ahol a gondolatok hazatalálnak.
Ha néha megremeg a szó, az csak emberi árnyalat,
egy múló hangrezdülés az idő nagy vásznán.
A kimondatlan szavak néha megcsuklanak,
de épp ettől lesz igaz és emberi a jelenlét.
Nem kell hangosnak lennem, hogy hatással legyek,
a csend is tud erőt mutatni, megmutatni ki vagy.

Ott állok, egyszerű méltósággal,
mintha minden lépésem a múltra épülne.
A világ rohanhat tovább, én mégis stabil maradok,
mert belső rendet hordozom, csendes, megtörhetetlen.

Hozzászólások (1 darab)