Álomösvény és Kikötők

Álmaim… hívatlanul jönnek, és sokszor elfelejtenek távozni. A reggelek nyűgössé válnak, még tétovázik a lélek, hogy visszajöjjön vagy maradjon. Miről álmodom? Milyenek az álmaim?

Mindig csendesen jönnek, önzetlenül emelnek fel oda, ahol akkor is ragyog a nap, ha a földi égbolt borúval telik. Ott szabad vagyok – még ha itt korlátok szorítanak is. A test nélkül a lélek úgy szárnyal, ahogyan az ég királya, a fenséges sasmadár. Van ilyen karmikus álmom, és mindig akkor jön, amikor valami véget ér az életemben.

Az álomösvény hív, ahol nemcsak lehet, hanem muszáj repülni. Ott a lélek kiszabadul a test templomából, s míg az egyik pihen, a másik szárnyra kap, végre önmaga lehet. A test nélküliség érzése nem riaszt, ha álomban érzékeljük. Hiszen „tudjuk”, hogy „odaát” minden lehetséges.

Kellenek a pillanatok, amik a szivárvány színei között suhannak, és az időtlenség édes otthonillatként árad ránk. Mert a test mulandó – de a lélek örökkévaló. Ez az egyensúly, amely sosem változik. Nem számít, mennyi idő telik el köztük, mert nem ez a fontos.

Hagyd, hogy vezessenek az álmaid. Mert igaz szeretettel mutatják az utat. Minden álomban te vagy a főszereplő – nevess, táncolj, sírj… de engedd el magad végre, s hagyd, hogy lélekszárnyad suhanjon az álomösvényen, ahol válasz érkezik minden kérdésedre. A riasztó képek nem borzongani hívnak, hanem tanítanak és védenek. Figyelj rájuk, mert útmutatók.

A tudatalatti zárva van, mert a racionális elménk hallgatásra kényszeríti, hiszen „mindent jobban tud”. Ez a vak és süket téglafal abban a pillanatban leomlik, amikor élet-halálról kell dönteni. Már nem követeli az első helyet, hanem rémülten menekül, és rád mutogat. Te döntöttél, ő csak tanácsot adott. Tehet ő róla, hogy megfogadtad?!

A lemenő nap sugara megtörik a víz tükrén. A kikötött hajók ma már nem indulnak sehová. Mi is megpihenünk, mielőtt új útra kelünk – mert elindulni csak reggel szabad.

Az éjszaka adjon nyugalmat és bölcs tanácsot.
Adjon szerelmet és békességet.
Adjon jó időt és lelki békét.

Esténként, amikor visszanézünk, merre jártunk, a csend lép elő főszereplőként. A halk hangok, az elrévedt pillantások és a néma kikötő óriássá válik. Vannak történetek – néha csak egy pohár koccintása. Olyan pillanatok, amikor a lemenő nap fényében elfeledhetjük, mit hoz a holnap.

Öreg hajósok tudják, ezek a mesék kellenek, mert a hajósok babonás népség. Milyen az ég alja, honnan fúj a szél, és hajódat ne kísérje rossz álom. A szemek egyre fátyolosabbak, az este lassan éjszakába fordul. Ideje pihenni, mert ha reggel jó szél fúj, akkor fel kell vonni a vitorlát. Új kikötők várnak, és új mesék az esti félhomályban.

Időnként ki kell lépnünk a valóság keserű malomkerekéből. Mert a kikötő, ahol életed hajóját lehorgonyzod, akkor igazi, ha valaki vár ott rád. Ha még nem vár, találd meg azt, aki veled tart. S az út – bármily nagy hullámokkal érkezzen – biztonságos lesz.

De ma este még maradj. A csend és nyugalom fátylában csak ennyit kér tőled az este.
Holnap vond fel a vitorlát, és indulj új vizek felé.

(Aboriginal férfi szavai, Ausztrália)

Ha más nép földjére lépsz, legyen a szíved csendben. Mert nem ismered a föld múltját, az itt élők életét, gondolataik mélységét. Hallgatással tiszteled őket. Sírjaikat kerüld ki, útjaikat ne rombold szét. Ha találkoztok, várd meg, amíg megszólítanak, hiszen a földjükön jársz.

De ha hazai földön jársz, beszélhetsz. Mert ismered a folyókat, a völgyeket, az emberek mosolyát, az állatok neszét. A kimondott szó akkor is legyen átgondolt, mert mire megszólalsz, csak igazság hagyhatja el ajkadat. Ne élj vissza azzal, hogy ismered a világodat, a tiéd sem több vagy kevesebb, csak más.

Ha rossz történik veled, keresd először önmagadban a hibát. Ki bántott meg? Mivel? S a jóvátétel után harmóniában élhetsz tovább a világgal, az emberekkel… és álmod nyugalomban ringat el.

Az egyensúly a legfontosabb az életben, mert minden földi dolognak van égi megfelelője. Csak annyit láthatunk belőle, ami a javunkra válik. Ezért nem kérdezzük a jövőt, a múltat tiszteljük, a jelent pedig megéljük.

Mert mindennek van törvénye – ezt már kisgyermekként megtanuljuk. Ha az álomösvényre lépünk, őseinkhez csatlakozva a földi rossz cselekedetek árnyait nem vihetjük magunkkal. Mindent itt hagyunk: az emlékünket, az életünk tárgyait, és az utódainkban élünk tovább. Ők is egyszer majd erre az ösvényre lépnek, mert ez a törvény. Sok száz év tudásából ennyit látunk. Elfogadjuk, és minden napot megtisztelünk azzal, hogy az ősapáink törvényei szerint élünk.