Talány

Kavargó porszemek sötét űrben,
apró parázs a lobogó tűzben.
Csak cseppnyi csepp, tengermély vizekben,
sivatagban homokszem egyetlen.
Mi vagy ember és mi a nagy világ?
Zümmögő méh és illatos virág?
Egész univerzum kezeidben,
mint vérsejt áramlik ereidben.
Édesanyád óvó, forró méhe,
belőle születtél újra fényre.
Több lettél talán, mint egykor apád,
de kevesebb vagy fiadnál ma már.
Honnan a nagy cél, hol az értelem,
mi villanyt felkapcsolja léteden?
Isten? Hol van ő ha nem is látod?
Mindenhol. Szívedben megtalálod.
Halandó ember mégis hogy szólítja?
Allah? Jahve? Buddha? Aton? Krisna?
Nevezheted őt sokféleképpen,
ugyanaz az Úr vár végül téged.
Ott van a mélységes sötét űrben,
apró parázs a lobogó tűzben.
Csak cseppnyi csepp, tengermély vizekben,
sivatagban homokszem egyetlen.
Egész világunk ő kezeiben,
mint vérsejt, áramlik ereidben.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.